Azt mondják, az ember csak egyszer szerethet igazán lángolón, mindent elsöprően. Juli története is alátámasztja, hogy ez igaz. Ő most 42 éves, és szerelmes… de egészen másképp, mint ahogy a házasságában volt.

„A rózsaszín köd megvolt már az életemben. Huszonkét éves voltam, amikor hozzámentem életem legnagyobb szerelméhez. Legalábbis akkor azt hittem, hogy az. Szilárd volt számomra a tökéletes férfi. A megismerkedésünket követően azonban folyamatosan volt bennem egy szorongás. Olyan jóleső érzés volt ez, ami minden szerelmesben benne van: tetszeni akartam neki, azt akartam, hogy őrülten szeressen és én is szerethessem őt. Amikor megismertem és belebonyolódtunk az egészbe, nem kellett semmi más, csak az, hogy vele lehessek. A házasságunkból egy kislány született, aki szuper gyerek, igazán szerencsések voltunk. Ám nem minden fenékig tejfel egy kapcsolatban sem. A miénk sajnos válással végződött, amikor én 36 éves voltam. Szilárd összejött egy barátnőmmel, ezt pedig már nem tudtam neki megbocsátani. Összetörtem. Három évig egyáltalán nem találkoztam férfiakkal.

Az azóta eltelt időben volt egy-két randim, melyek során azt vettem észre, hogy már egészen másképp gondolok magára a szerelemre. A férfiakkal való találkozásaim során már nem éreztem azt a megfelelési kényszert, ami huszonévesen sokszor gyötört. Talán ennek is köszönhetem, hogy rátaláltam egy új szerelemre, Kolosra. Ez az érzés egészen más, mint az a szerelem, amit huszonévesen éltem meg. Valahogy mélyebb, mégis sokkal jobban irányítja a tudatom. Természetesen nem arról beszélek, hogy a kapcsolatban nincs benne szívem-lelkem, csupán valahogy megfontoltabb vagyok. Bölcsebben állok a szerelemhez. Megtanultam megbecsülni saját magam. Már nem ugrom csak úgy bele semmibe.

A legérdekesebb változás a huszonéves énemhez képest az, hogy nincs bennem félelem attól, hogy megcsal vagy elhagy a társam. Úgy szerethetem, hogy tudom, egyedül is egész vagyok. Nem ő egészít ki engem, hanem egységet alkotok egymagam is.

Mivel még a kapcsolatunk elején járunk, Kolos minden nap meglep egy-egy új tulajdonsággal, amit eddig még nem ismertem. Valószínűleg ő is így van velem, hiszen még nem teregettem ki minden kártyalapomat. Azonban ma már nem fogadok el mindent csukott szemmel. Ma már nem szorongok, nem tépelődöm. Ha valami nem tetszene Kolosban, megmondanám neki őszintén. Ha úgy érezném, hogy valami nem illik bele az elképzeléseimbe, nem tudnék azonosulni vele, azonnal lépnék. Azt hiszem, a halogatás nem fér bele. Nem akarok olyan kapcsolatban élni, ami kicsit is hagy bennem bármi kétséget. Már nem akarok görcsösen tartozni valakihez, csupán boldog szeretnék lenni, mégpedig úgy, hogy őt is boldoggá tegyem.

Most ilyen boldogságban van részem egyelőre, amit nagyon élvezek. Sokkal mélyebben és tisztábban tudok szeretni úgy, hogy önmagamat is szeretem, elfogadom, és előtérbe helyezem.”

Ligeti Anna