Elválni nehéz. Még akkor is, ha mindkét fél ugyanúgy akarja. Van, amikor már kikerülhetetlen, mert az együttélés sokkal jobban megvisel mindenkit, mint a válással együtt járó kellemetlenségek. A válás körül soha semmi nem egyértelmű, és van néhány olyan dolog, mait a végső döntés előtt érdemes jól átgondolni.
Amikor egy párkapcsolat, egy házasság mélypontra kerül, a válás gondolata mindenkiben felmerül. Mindannyian a tökéletes életre vágyunk, és az, ha probléma van a házasságunkban, olyan szinten megviselhet, hogy nem látunk más kiutat. A döntés azonban nem egyszerű, mindkét félre erősen hat. Természetes, hogy olyan kapcsolatnál, ahol valamelyik fél fizikailag sérül, vagy lelkileg bántalmazzák, nincsenek kérdések, ezekből azonnal ki kell lépni.
Vannak házasságok, amelyek nyílegyenesen mennek előre, mert a felek közösen képzelik el a jövőt, azonos célok lebegnek a szemeik előtt, és eszerint is cselekszenek. Vannak azonban olyan házasságok, amelyekben a felek eltávolodnak egymástól, a közös célok már nem olyan egyértelműek, sokkal nehezebben tudnak fontos döntéseket együtt meghozni a jövővel kapcsolatban. Ezekben az esetekben kompromisszumra van szükség. Ha valamelyik fél hajlandó engedni, akkor még nincs veszve semmi.
Amikor nem akarjuk meghallani egymást a házasságban, az olyan problémákhoz vezethet, amelyeket nem igazán lehet visszafordítani. Nagyon figyelni kell arra, hogy tudjatok egymással beszélgetni, mert ha ez hiányzik, egy idő után csak egymás mellett élésről lehet szó. A megcsalás sem lesz már olyan eget rengető dolog, mivel úgysem beszéltek semmiről, vagy ha mégis, akkor hazudtok egymásnak. Amikor egymáshoz szóltok, abból könnyen veszekedés alakulhat ki, és még a múltat is folyton egymás fejéhez vágjátok. Még rosszabb stádium az, amikor már az sem érdekel benneteket, hogy a másiknak mik az igényei. Ebben az esetben sajnos nem igazán lehet már házasságról beszélni.
Sok esetben már annyira sem méltatjuk a másikat, hogy végiggondolnánk az eseményeket. Egyszerűen csak őt hibáztatjuk, és így sokkal könnyebb utálni is. Ha te is így szoktál viselkedni, akkor próbálj inkább a megoldásokra törekedni.
Azok, akik régóta szeretetteljes házasságban élnek, azt szokták mondani, hogy nincs is más titok, csak az, hogy tisztelni kell a másikat és persze önmagunkat is. Ezt a tiszteletet pedig el kell várni a házastársunktól is. Akkor van gond, ha úgy érzed, hogy a házastársad már nem képes semmi olyanra, amiért tisztelhetnéd, és csak negatív érzések támadnak benned, ha eszedbe jut.
A párkapcsolatok egyik legfontosabb pillére az intimitás és a szexualitás. Sajnos azonban egy fásult kapcsolatban, egy rosszul működő házasságban vagy rutinszerű cselekvéssé aljasul, vagy teljesen el is marad. Úgy nehéz együtt élni valakivel, hogy szeretnéd a szexet, de ő nem vesz erről tudomást. Érdemes párterapeutához fordulni, aki segíthet feltárni a probléma gyökerét.
Komáromi Csenge

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől.
Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak:
Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
Frank Róbert, Haris Éva, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson
Hatóság: OGYÉI
A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos
Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.