5 ok, amiért a fiatal férfiak idősebb nőt választanak

Amikor egy idősebb férfi fiatalabb nővel találkozgat, senki sem lepődik meg. Amikor azonban egy fiatal, huszonéves férfi érettebb nőt választ, az meglepőbb, nem igaz? Vajon miért választ mégis egyre több fiatal férfi nála idősebb nőt?

1.   Nem akarnak már anyagias nőkkel kezdeni

A fiatalabb barátaim szerint a fiatal nők leginkább a pénzre mennek. Már a kapcsolat elejétől szinte eltartatják magukat a férfival. Ez egy huszonéves, önálló élete elején tartó férfi számára pedig nem egyszerű. Az anyagi terhek nagy részét a férfi viseli, így – a barátaim szerint – nem csoda, hogy inkább olyan nő mellett kötnének ki, aki képes a saját lábán megállni, nem pedig a férfitól várja, hogy anyagilag kiegészítse.

2.   Szeretik, ha a nő tapasztalt

A párkapcsolati tapasztalat mindig a következő kapcsolatot segíti. A fiatal férfiak azért is választhatnak náluk idősebb partnert, mert ezek a nők megéltek már néhány párkapcsolatot. Ez azt jelenti, hogy nem akadnak fenn apróságokon, nem hisztiznek, és tudják, hogy mi az, ami igazán számít.

3.   Igazi, dögös nőt szeretnének

Egy 30-40-es nő már nem azon gondolkodik, hogy hogy halad az idő, hanem kihozza magából a maximumot. Pontosan tudja, hogy mi kell neki, tudja, mitől néz ki jól, és ez az egész belülről jön. Nem a külső megerősítésre vár, hanem sugározza magából azt, hogy biztos önmagában.

4.   Keresik a szexuális tapasztalatot

Egy 30-40-es nő nem tévelyeg a szexuális élet útvesztőiben. Teljesen tisztában van önmagával, a vágyaival, a saját szexualitásával. Az a nő, aki kellően laza, az tudja, hogyan viselkedjen az ágyban. Nem akar nagy dolgokat mutatni, mégis a lába előtt hever a férfi, és ez még jó is neki.

5.   Olyan nőt keresnek, aki határozott és megengedőbb

A férfiaknak is szükségük van arra, hogy néha leereszthessenek. Egy idősebb nő mellett ezt megtehetik, hiszen a nő képes önálló döntéseket hozni, nem kapkod. Ha probléma van, akkor a megoldásra törekszik. Nem akarnak folyamatosan egy olyan nő mellett lenni, aki rájuk varrja magát, minden lépésükről tudni akar. Ez a jelenség abból fakad, hogy valaki határozatlan, nem biztos önmagában. Ez pedig nem vonzó a férfiak számára.

Ezeken kívül persze még számtalan oka lehet annak, ha egy fiatal férfi idősebb nőt választ. Lehetnek intellektuális vagy kizárólag szexuális okai. Az, hogy egy nő és egy férfi hogyan működnek egy kapcsolatban, az nem kor függvénye.

Komáromi Csenge

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Máté Zsolt urológus szakorvos

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket