Ilyen egy 50 feletti szexpartner – 4 fiatal nő mesélt

szex-50-felett

A nők fejében létezik egy kép az ötven feletti férfiakról. Ezt a korosztályt sokszor már leírják, nem igazán veszik számításba, ha a szexuális életről van szó. Négy fiatal nő most elmesélte nekünk tapasztalatait az ötven feletti szexpartnerével kapcsolatban.

 „Amikor 35 évesen pont válófélben voltam, nem sok öröm ért az életben. Úgy éreztem, hogy nagyon egyedül maradtam, most aztán vége mindennek.” – kezdi a történetét Réka. „A teljes kilátástalanságban találkoztam Tamással, aki jóval idősebb volt nálam, 55 éves. A húsz év korkülönbség ellenére nagyon jól megértettük egymást, és a kapcsolatunk hamar bensőségessé vált. Úgy éreztem, ő a lelki társam. A szex először nem került szóba köztünk, de amikor én kezdeményeztem, Tamás nem mondott nemet. Őrült jó és szenvedélyes éjszakát töltöttünk együtt. Számomra vele volt olyan a szex, ahogy azt megálmodtam. Mindenre figyelt, fantasztikus volt. Teljesen lerombolta a negatív képet, ami bennem élt az idősebb férfiakkal kapcsolatban.” 

 „Sajnos nekem csak egy idősebb pasim volt, de hálás vagyok a sorsnak, hogy, ha rövid időre is, de összehozott minket. Egy olasz vakáción történt, ahova a barátnőimmel mentem el. Akkor voltam 30 éves.” – meséli Karola. „A szülinapomra kaptam a hosszú hétvégét a csajoktól. Imádtam, hogy utazunk, feltöltött egy csomó pozitív energiával. Az első este elmentünk egy helyi klubba, ahol megpillantottam Aldót. Tipikus idősebb macsó kinézete volt, ami nagyon bejött. Ő is észrevett, és innentől eldőlt a dolog. Beszélgettünk, kiderült, hogy közelebb van a hatvanhoz, mint az ötvenhez. Nem érdekelt. Vele mentem haza. Mivel jól beszélt angolul, nem voltak nyelvi nehézségeink. Azt hittem, csak egy fergeteges éjszaka lesz, de egész hétvégén szinte csak vele voltam. A barátnőim nem sértődtek meg, boldogok voltak velem együtt. A hétvége véget ért. Aldo szerette volna, ha maradok, de én úgy éreztem, így kerek a történet. Hazamentem a lányokkal. Örök emlék marad számomra az a figyelmesség, az a szenvedély, amellyel körülvett szex közben, és az a szexualitás, ami belőle áradt. Még reggel is olyan volt, mint egy félisten, és én istennőnek éreztem magam mellette.”

 „Nekem nincs jó tapasztalatom sajnos. Volt egy rövidebb kapcsolatom egy ötvenes pasival. Először minden jól alakult, de nem tarthatott sokáig.” – mondja Annamari. „33 évesen épp két munkahely között voltam, és egy állásinterjún találkoztam Andrással, aki a cég HR-ese volt, ahova jelentkeztem. Egyből éreztem, hogy vibrál köztünk a levegő. Ötven körüli, nagyon jóképű, elegáns pasi volt. 

Megvolt az interjú, este pedig csörgött a telefonom. Szeretett volna velem találkozni. Belementem, pedig tudtam, hogy így nem kaphatom meg az állást. András annyira vonzó volt, hogy ez nem is érdekelt. Randiztunk, és lassan kialakult köztünk egy kapcsolat. A szex jó volt vele, de semmi különös, volt már jobb együttlétben is részem. Előfordult, hogy nem sikerült fenntartani az erekcióját, sokszor magamat okoltam. Ezen kívül mindig egyféleképpen akarta csinálni, ami nekem nem volt valami kényelmes.

Ami azonban felettébb bosszantó volt, az az, hogy nem akart felvállalni. Úgy éreztem, csak egy kis nőcskének tart, akin kitöltheti a vágyait. Később beigazolódott a félelmem. Kiderült, hogy családja van, gyerekei. Borzalmasan éreztem magam, főleg attól, hogy hazudott.”

„Kornél tényleg csak szexpartner volt számomra.” – meséli Angelika. „31 éves voltam akkor, amikor a férjemmel kisebb válságba jutott a házasságunk. Konkrétabban: nem volt szex köztünk, és ezt elég nehezen viseltem. Egy barátnőmön keresztül ismertem meg Kornélt, aki akkor volt 52 éves. Gyönyörű férfi volt. Olyan, akivel minden nő lefeküdne. Mindig ápolt volt, és nagyon nagyvonalú. Pontosan tudta, hogy férjnél vagyok, és azt is, hogy mi a helyzet a házasságommal, a szexszel. Azt mondta, a férjem egy barom, és majd ő kezelésbe vesz. Ez így történt. Csodálatos szerető volt. Mindketten tudtuk, hogy ez nem lehet tartós dolog, de amíg tartott, addig mindent megadott nekem. A szex gyengéd volt, ugyanakkor szenvedélyes, és nagyon nyílt. Mindent megbeszéltünk közben, és ezért olyan orgazmusokban volt részem, mint még soha életemben. Eljött azonban egy pont, amikor a férjem érezni kezdte, hogy valami nincs rendjén. Mindent elmondtam neki Kornélról. Azt hiszem, ez kellett, hogy észbe kapjon, és elgondolkodjon azon, hogyan tovább. Együtt maradtunk, én szakítottam Kornéllal, de mindig velem marad.”

Ligeti Anna

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket

KORHATÁROS TARTALOM

korhatár

Az a tartalom, amelyet most meg akarsz nyitni, a jelenleg hatályos, 2010. évi CLXXXV. törvény szerint a IV. kategóriába tartozik. Oldalunkon edukációs célú, szexuális tartalmú anyagokkal is találkozhatsz.