A férfiak és a válás: „Nekem is nagyon nehéz” – Konrád története

A válás sokszor könnyen megy. Mindkét fél akarja, aláírják a papírokat, a bíró pedig kimondja a válást. Még ez a helyzet is megvisel mindenkit, akit érint, hát még akkor az a fajta válás, amikor nincs egyetértés.

Konrád, az egyik jóbarátom nemrég elvált. Borzalmasan megviselte az egész procedúra. A felesége korlátozni akarta a közös gyermekük láthatását, elvette a lakást, vitte az autót. Konrád egyedül maradt. Az volt a szerencse, hogy régi lakását nem adta el, és épp nem is volt kiadva.

Konrád nem tudta leplezni végtelen szomorúságát. Egyszerűen nem készült fel arra, mi vár majd rá, amikor a felesége kilép a képből. Szerencsére a gyereket nem tudta kizárólagosan elvenni tőle, egy hetet az anyukájánál, egy hetet Konrádnál lehet. Már ez is erősen próbára tesz mindenkit, de hajlamosak vagyunk általában az anyákat azonosítani a válás utáni fájdalommal. A válás az apákra, a férfiakra is nagyon nagy hatással van, még akkor is, ha sokan nem mutatják ki az érzéseiket.

„Én is elvesztettem valamit, nem csak valakit. Elvesztettem azt a kötődést, ami meghatározta az utóbbi húsz évemet. A feleségem úgy érezte, már nem jó a házasságunk, ezért el akart válni. Én nem akartam. Neki nagyon jó ügyvédje volt. És innen, azt hiszem, nem is kell ecsetelnem semmit. A legjobban az fáj, hogy most nem lehetek a kisfiammal annyit, amennyit szeretnék. Itthon ülök egy üres lakásban, egy kiüresedett életben – 7 napig. Aztán 7 napig meg rohangálok, mint a mérgezett egér, hogy a fiamnak mindene meglegyen, amíg nálam van.”

Konrád szinte semmit sem alszik, és folyton letargikus. Amikor velünk van, a barátaival, olyakor elmosolyodik, de ez is nagyon ritka. Komolyan megviseli az egyedüllét, és az, hogy nincs mellette a felesége.

„Nincs, aki megöleljen, ha rossz napom volt. Ez régen olyan magától értetődő volt. Nincs mindig otthon valaki, aki szeretettel vár, amikor hazaérek. Nincs a lakásomban két törődő kéz, nincs egy kedves szempár. Egyedül vagyok. Amikor Kristóf nálam van, egyedülálló szülő vagyok. Ez nagyon nehéz, főleg úgy, hogy nem én választottam ezt.”

Egyelőre úgy érzi, nem jött el az ideje annak, hogy új párkapcsolatra gondoljon. Az egész olyan új és zavaros még. Fáj a lelke, és mégis próbál valahogy talpon maradni. A nőknél ez természetes. Elfogadjuk, hogy a nők siratják az elmúlt szerelmeket, a tönkrement házasságot. A férfiaknál azt vesszük természetesnek, hogy nem látszanak rajtuk az érzelmek, képesek bármit kibírni. A férfiak esetében hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy nekik nincsenek érzelmeik. Tévedés! A férfiaknak is nagyon-nagyon fáj a szeretett nő elvesztése, a házasság zátonyra futása. A férfiak lelke is sebezhető, nem gépek, akik nap nap után csak azt teszik, amit kell. Érző lények, akiknek az egyedüllét, a társ hiánya ugyanolyan teher, mint a nőknek. Csak nekik még azzal a társadalmi elvárással is meg kell küzdeniük, hogy ők nem lehetnek gyengék, nekik nem fájhat.

Konrád most próbál gyógyulni lelkileg, de nem megy neki túl könnyen. Minden második héten látom őt. Akkor, amikor épp nincs nála a kisfia. Amikor Kristóf nála van, Konrád számára csak ő létezik. A család szent.

Komáromi Csenge  

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket