A férfiklimax nem egyenlő a természetes idősödéssel – Helyes életmóddal késleltethető

Amikor egy férfi szexuális életében negatív változások történnek, általában eluralkodik rajta az ijedtség. Ha azonban időben orvoshoz fordul, a tünetek jó eséllyel kezelhetők, a kiváltó okok felismerése után pedig a kezelés is sikeres lehet. Az idősödés korai tüneteiről, azaz a férfiklimaxról, illetve annak hátteréről Dr. Kopa Zsolt urológus- andrológus szakorvossal beszélgettünk.

dr-kopa-zsolt
    Dr. Kopa Zsolt Ph.D. – egyetemi docens, andrológus és urológus szakorvos

Mit nevezünk férfiklimaxnak?

A férfiak természetes idősödése során a férfihormon (tesztoszteron) szintje csökken. A férfi 30 éves korát követően – amikor a tesztoszteron a csúcson van – a hormonszint folyamatos csökkenésnek indul, a szabd tesztoszteron szintje évente 1%-kal csökken. 65 éves korra a férfiak egynegyede válik alacsony hormonszintűvé. Ha a tesztoszteronszint csökkenésének tünetei időben, illetve életkorban előbb jelentkeznek, azt nevezzük férfiklimaxnak.

A tesztoszteron rendkívül fontos hormon, nagyon sok mindenért felelős a férfiak szervezetében. Már az embrionális korban felelős a nemi szervek fejlődéséért, kisgyermekkortól részt vesz a férfi nemi jellegek kialakulásában, szerepe van többek között a férfias testalkat alakulásában, az izomtömeg- és izomerő növekedésében, a zsír–izom arány alakulásában, a vérképzésben, a szőrnövekedésben, a férfias viselkedésben, koncentrálóképességben, a szexuális funkciókban, de még a csontsűrűségben és a szív-érrendszer egészségében is.  Részt vesz a hímivarsejtek képzésében is. Ha ennek a hormonnak csökken a szintje, a felsorolt elemekben, a tesztoszteron-függő szervekben változás következik be.

A tesztoszteron csökkenésének több szervi oka is lehet, de életmódi tényezők is jelentősen befolyásolják: ilyen a túlsúly (de a kóros soványság is), a fizikai aktivitás hiánya, a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás és a droghasználat, a különböző testépítő-szerek, teljesítményfokozók, vagy ismertebb nevükön anabolikus szteroidok alkalmazása. 

Milyen tünetei vannak a férfiklimaxnak? Kihat-e a szexuális életre?

Ez egy teljesítményváltozás, egy törés, ami fizikai, szellemi és szexuális téren egyaránt érinti a férfiakat. Feledékenység, levertség, alvászavarok, deprimáltság figyelhető meg. Csökken az izomtömeg, az izomerő, csökken a szexuális ingerekre való reagálás. A klimax lelki, pszichés értelemben is jelentkezik. A tesztoszteron szintjének negatív változása miatt a férfiaknál viselkedésbeli változások következnek be. Idegesebbek, agresszívabbak lehetnek. Nehezebben dolgozzák fel a konfliktusokat. Az érintett férfiak nyugtalanságot tapasztalhatnak, félhetnek a teljesítménycsökkenéstől, amelyről negatív tapasztalataik vannak. Növekszik a depresszió előfordulásának gyakorisága.

A tesztoszteron csökkenése miatt nagyobb lehet a szív-érrendszeri betegségek kockázata.

A férfiak azonban általában a szexuális tünetek miatt fordulnak orvoshoz. Csökken ugyanis a libidó, majd merevedési zavarok léphetnek fel, ritkulnak a közösülések. 

Hogyan lehet megelőzni, késleltetni és milyen kezelési módok léteznek?

Megelőzni, késleltetni a helyes életmóddal lehet. Mellőzni kell a túlzott alkoholfogyasztást, a droghasználatot és persze a dohányzást. Sportolni, mozogni kell, napi fél óra mozgással már sokat tehetünk. Az egészséges táplálkozás is nagyon fontos, tehát összességében helyes életmóddal késleltethető, megelőzhető.

Mivel ez az állapot soktényezős, fizikai, lelki és szexuális téren is megfigyelhető, fontos, hogy az egyes tüneteket, azok kiváltó okait kezeljük. Ez azonban nem mind az andrológus, urológus feladata, a munkában belgyógyász, geriátriával foglalkozó szakember és pszichológus is gyakran részt kell, hogy vegyen.  

A kezelésben elsődleges szerep jut a tesztoszteron pótlásának. Ezt csak szoros orvosi ellenőrzés mellett szabad alkalmazni. Nem pótolható a tesztoszteron bizonyított prosztatarák, emlőrák esetén, illetve akkor, ha a páciens épp gyermeket szeretne.

Kovács-Hain Zsuzsa

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket