A férfinak felelősség kell, a nőnek férfierő

Ugye te is találkoztál már olyan nővel, aki úgy mutatkozott be az első randin egy férfinak, hogy ő milyen sikeres, mennyire önálló, erős és mindent meg tud oldani, és ez persze nem kevés munkájába került élete folyamán. Ugye? Dunát lehet rekeszteni manapság azokkal a nőkkel, akik úgy gondolják, erősnek kell lenniük, hiszen a férfiaknak ez kell…

Irreális, ellentmondásos elvárások a nők felé

Sokszor halljuk, hogy a férfiak félnek az erős nőktől. Ez valójában nem így van. Egyszerűen csak nem azt hozzák elő belőlük, amit egy nő-férfi kapcsolattól elvárnának. Nem azzal van a gond, ha a nő erős és megáll a saját lábán, hanem azzal, ha ezt mindig a férfi orra alá dörgöli. A férfiak azonban arra a nőre vágynak, aki kiegészíti őket, aki ízig-vérig nő, aki nem játszik szerepet és nem visel álarcot. Olyan nő kell nekik, akitől ők maguk férfinak érezhetik magukat. A nők azonban hatalmas nyomás alatt vannak a mai társadalomban. Szeretők, anyák, dolgozó nők, mindezt egyszemélyben. Szeretnének társat találni, de úgy megszokták, hogy mindent maguknak kell megoldaniuk, hogy a férfiakat csak elijesztik maguk mellől. Hangoztatják, hogy ők egyedül is teljes életet tudnak élni, hiszen elég erősek ahhoz, hogy szinglik legyenek. Ez ellentmondás, hiszen valójában társra vágynak, aki mellett végre nem kell olyan erősnek lenniük. Így minden rendben is lenne, hiszen a férfiak is pont ezt szeretnék. Azonban mégis igyekeznek erősnek mutatkozni a férfi előtt, ami egy hatalmas csapda. A nők elhiszik és elfogadják, hogy az anyaság, a karrier és a párkapcsolat simán megfér egymás mellett. Elfogadják, hogy úgy kell viselkedniük, mintha ez nem lenne sok számukra.

Ha nő vagy, ne félj, csak légy boldog!

Emellett persze ne ácsingózz annyira a férfi után és persze mindig maradj önmagad. Ha a nő igazi nő szeretne lenni, és nem akar belesimulni a rutinba, a szerepekbe, nagyon-nagyon nehéz dolga van. Mit akar a nő? Egyszerűen csak azt szeretné, ha nem kellene megfelelnie, nem lenne semmi kényszer, egyszerűen csak olyan lenne minden, mint régen, amikor a nőkben valahogy bennük volt a tudás, ami olyan magától értetődő volt. Ehhez azonban nem elég, ha valaki nő. Gyengéd nőnek kell lennie, lágynak és olyannak, aki hajlandó kompromisszumokra. Hagynia kell, hogy a férfi férfinak érezhesse magát. Ha kell, elintézzen, megjavítson, megvédjen, biztonságba helyezzen… Ezt egy kapcsolatban nem kell kizárólag a nőnek csinálnia. Már ketten vannak. Már meg lehet pihenni, meg lehet nyugodni.

A pár azért pár, mert ketten vannak

Egy jól működő kapcsolatban a férfi és a nő nem érzi magát bezárva és nem is érzi úgy, hogy erőltetni kell bármit is. Kiegészítik egymás szerepeit, mindezt úgy, hogy a nő megmaradhat önállónak – ha akar –, lehet erős – csak amennyire feltétlenül szükséges –, és mégis a férfival közös élet során felszabadul sok olyan teher alól, amit egyedüli élete során viselnie kellett. A férfi azt keresi a kapcsolatban, ami eddig nem volt meg neki. Gyengédséget, a nőiesség erejét, a szelídséget, a női problémamegoldó képességet. Azt szeretné, ha a nő hozzátenné a maga kreativitását az életéhez, és ő, a férfi is hozzátenne valamit a nő életéhez: férfierőt, értékeket, szerethető apróságokat. Egy jó kapcsolatban a férfi segít a nőnek, hogy kihozhassa magából a nőiességet. Jól esik mellette férfinek lenni. És mindezt nem azért, mert a nő gyenge, hanem azért, mert most már nincs egyedül.

A férfi pedig tudja, most már nem csak önmagáért, hanem a nőért és a kapcsolatért is felelősséget kell vállalnia. Kell neki ez a felelősség, ahogy a nőnek a férfierő.

Ha a nő nem hagyja, a férfi nem lép

Bizonyára sok nő azért nem talál valódi párra, mert nem hagyja, hogy a férfi közeledjen. Túlságosan kimutatja az erejét, azt, hogy mennyire jól boldogul egyedül is. A férfi pedig úgy érzi, nincs rá szükség. Miért is nyomulna? A nőnek el kell fogadnia, hogy most már nem kell védekeznie, nem kell félnie, hiszen átadhat a feladatai, a szerepei közül néhányat a férfinak. Nem dől össze a világ, sőt, sokkal teljesebbé válik.

Tarjáni Rita

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket