A házasság vége - beszélgetés Frank Róbert szakpszichológussal

A statisztikák szerint a házasságok mérlege a hetvenes években volt utoljára pozitív. Ami annyit jelent, hogy azóta több házasság szűnik meg, mint amennyi köttetik. Frank Róbert pszichológussal beszélgettünk a kudarcba fulladt házasságokról.

frank-robert
    Frank Róbert szakpszichológus

Miért válnak el ilyen sokan?

Az egyik ok biztosan az, hogy amikor egy kapcsolat megromlik, akkor azt ott hagyjuk, tovább lépünk. Annak reményében, hogy a következő majd jobb lesz, a probléma amiért a kapcsolat megromlott az nem kerül felszínre.  Legtöbbször az új kapcsolat nem váltja be a hozzáfűzött reményeket.  A kapcsolati válságok természetes részét képezik a hosszú távú házasságoknak. Sok esetben, a konfliktusokból, egy érettebb, fejlettebb kapcsolat bontakozik ki. Ehhez nyitottság kell, és tenni akarás és több esetben szükség van külső segítségére is.

Egy jó kapcsolatban két ember egymás mellett fejlődik, gyarapodik. Mindenkinek megmarad a személyisége, a szuveneritása. Lesz egy közösség a “mi vagyunk”, de kell az is, hogy a “te” és az “én” is életképes maradhasson külön-külön is.

Aztán mi történik, ha valamelyik fél - a statisztikák szerint, inkább a nő - bejelenti, hogy válni akar? A férfi megígér mindent és egy furcsa rosszul funkcionáló kapcsolatban folytatják az útjukat, vagy kimondják a végső válást? De maga a válási folyamat is többféle lehet. Vannak akik békés gyászban elválnak egymástól. Hiszen a válás egy gyászfolyamat, veszteség élmény mindkét félnek. De jó sokan kizsigerelik egymást ami még a válás kimondása után is folytatódhat. Egyre mélyebb krízisbe taszítva magukat.

Másképpen éli meg egy nő a kapcsolatok végét, mint egy férfi?

Teljesen egyéni az, hogy ki hogyan dolgoz fel egy szakítást. A férfiak nehezebben élik meg általában, mint a nők, mert nekik kevésbé van lehetőségük arra, hogy kibeszéljék a helyzetet. A nők jobban kifejezik az érzéseiket, többet beszélnek a problémákról,  ezért talán látványosabban a szenvedésük, de a ventilációval sokat enyhíthetnek a fájdalmon. 

Amikor egy férfi úgy érzi csorbul a sármja, mert már ősz a szakálla, vagy az életkora négyessel esetleg ötössel kezdődik, akkor be akarja bizonyítani magának, hogy ő még hódítóképes, és elcsábít egy fiatal lányt. A feleség ezt úgy éli meg, hogy ő már nem elég vonzó, és leértékeli magát. Pedig ehhez a nőnek nem sok köze van. Ezért a nő általában sérül önértékelésében, nőiességében. Ezekben a helyzetekben, nagyon sokszor a barátnői környezet - ahol közösen lehet szidni a férfiakat - egyáltalán nem előre mutató. Ahhoz, hogy újra önmaguk lehessenek, férfiak társaságát kell keresniük, hogy megerősítést nyerjenek nőiességükről, és visszaszerezzék önbizalmukat. A nőnek - pláne ha a házasságban függő kapcsolatot alakított ki - sokszor kell szembenéznie egzisztenciális problémákkal is. Ezért itt újra hangsúlyozom, nagyon fontos, hogy egy kapcsolatban mindenkinek meglegyen a külön-külön biztonsága, léte is, a közösség kialakulása mellett.

A válás után a férfi önbizalma is sérül, de mivel ők baráti társaságban nem egymást dédelgetik, ahogy ezt a nők teszik, így nekik marad a hódítás. Keresni kell minél előbb egy praktikus “pótlékot” akinek szidhatjuk a volt feleséget, és vasal, és főz, és mos ránk.

A közös gyermek, még súlyosbítja a krízist. Az apa elveszíti a gyermekkel tölthető idő jelentős részét, az anya pedig egyedül lesz a két személyes család vezetője.

Mikor kell, és kinek pszichológushoz fordulni?

Ha egy hónapnál tovább tart az életminőséget befolyásoló szenvedés, segítséget kell kérni. Én azt gondolom, a válás folyamatának bármelyik részében szükség lehet külső segítségre, ami lehet mediáció, tanácsadás, vagy terápia. Vannak olyan barátok nemtől függetlenül, akik külső szemlélőként jobban átlátják a kialakult helyzetet és kellő kegyetlenséggel tudják közölni a szomorú, de tényszerű igazságot. Ezek a barátok akár a szakembert is helyettesíthetik, és felnyithatják a krízisben lévő szemét.

A gyermekeknek szinte kivétel nélkül minden esetben kell a külső segítség, ami csak a szülő jóváhagyásával, kérésére és bevonásával lehetséges.

A célravezető az lenne, ha a családok, kapcsolatok nem jutnának el a válásig, és akkor kérnének segítséget, amikor a válság elkezdődik, amikor azt érzik eltávolodnak az egykoron rajongásig szeretett személytől.

Haris Éva

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket