A kapcsolatok vámpírjai – Nők, akik a foglalt pasikra buknak

Ha a te életedben nem is fenyeget ez a veszély, biztosan hallottál már olyan párról vagy ismersz olyanokat, ahol egy harmadik személy, egy nő tette tönkre a kapcsolatot. Legtöbbször csak ennyit akarnak, megszerezni a nős, foglalt férfit, aztán továbbállnak. Ugye benned is megfogalmazódik a kérdés: Mire volt ez jó?

A barátnőm, Dia épp egy mélypontot élt meg a házasságában. Valahogy egy kicsit kiüresedtek az érzelmek köztük a férjével, és Dia nagyon egyedül érezte magát. A férje, Kristóf egy nap nagyon feldobva jött haza, fura volt az egész, hiszen nemrég még a depresszió közelében volt. Hamar kiderült, hogy a nagy öröm hátterében egy másik nő áll, Kristóf volt kolléganője, akivel egy céges bulin találkoztak újra, három hónappal ezelőtt.

A nő kicsit fiatalabb volt Diánál, és gyönyörű. Dia azt mondta, olyan volt, mintha egy modell és egy angyal keveréke lett volna. Tudta, hogy a nő külsejével nem versenyezhet. Kristóf hamarosan elköltözött, mondván, hogy az új szerelem nem várhat, a szívére kell hallgatnia. Dia egyedül maradt a lakásban. Hosszú időbe telt, mire összeszedte magát, hónapokba. Egyszer aztán kopogtak, és az ajtóban ott állt Kristóf. A nő elhagyta, és vissza akart jönni Diához. Most egy köztes állapotban vannak, Dia nem engedte vissza a férjét. Folyton csak azt kérdezgeti, hogy ez az egész mire volt jó…

Azokat a nőket, akik egy nős férfira nyomulnak rá, több dolog vezérelheti. Egyrészt imádnak versengeni, ez a lételemük, így felvillanyozza őket, ha egy másik nőt, a feleséget vagy a barátnőt kell legyőzniük, és így megszerezni a férfit – még, ha csak egy rövid időre is. Valamilyen határtalan motivációt találnak abban, hogy versenyezniük kell egy másik nő párjáért. Sokan semmitől sem riadnak vissza, hogy megszerezzék a férfit. Így volt ezzel Kristóf szeretője is. Odáig merészkedett, hogy amikor kiderült a dolog, telefonon zaklatta Diát, hogy mondjon le Kristófról. Nem érdekelte az sem, hogy erről Kristóf mit gondol, vagy az, hogy Dia és Kristóf gyereke, Misi megsínyli-e a történteket.

Dia és Kristóf története nem egyedi, rengeteg ilyen van. A szeretők semmitől sem riadnak vissza. Akár nyíltan is közelednek a kiszemelt férfihoz, nem érdekli őket a feleség vagy barátnő reakciója, érzései. Telefonon, a közösségi oldalakon, mindenhol ott vannak, egyszerűen nem hagyják, hogy feledésbe merüljenek. Bizonyítékot akarnak minden pillanatban arra, hogy bárkit megkaphatnak, akit akarnak, még olyan embert is, akinek családja van. A komoly kapcsolatra való igényük csak addig létezik, míg nem kapják meg a férfit. Legtöbbször nem kapcsolódnak érzelmek a dologhoz, csak el akarják érni az áhított célt, ami nem is olyan érdekes már, ha elérte.

Így viszont esélyük sincs egy normális párkapcsolatra, csak vergődnek egyik foglalt férfitól a másikig. Ahogy Dia, úgy a többi feleség és barátnő is nagy döntés elé kerül akkor, amikor a férfi, akit évekig szerettek, visszatér hozzájuk… mert többnyire visszatérnek, és ott is akarnak maradni. De mi a garancia arra, hogy nem jön egy másik kapcsolatvámpír, aki ki akarja szívni a kapcsolat vérét? Nehéz ilyenkor nemet mondani, és még nehezebb becsukni azt a bizonyos ajtót, de a legnehezebb elgondolkodni, és kinyitni azt újra.

Komáromi Csenge

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket