Dániel és Andrea 20 éves házasok. A karantén az ő életüket is fenekestől felforgatta. A szerelmük már nem volt a régi azelőtt sem, kissé elhidegültek egymástól. Most azonban olyan dolog történt, ami már valószínűleg visszafordíthatatlan károkat okozott a kapcsolatukban.
Dániel és Andrea történetét Tarjáni Rita jegyezte le.
„Andrea a leggyönyörűbb nő, akit valaha láttam” - meséli Dániel. „Szerencsésnek éreztem magam, hogy hozzám jött feleségül. Mellettem állt jóban-rosszban, mindenben – a járvány kitöréséig. Amikor mindkettőnknek itthon kellett maradnunk, valami megváltozott. Persze nem azonnal. Eleinte élveztük, hogy egy kis idő az ölünkbe hullott, de aztán túl sok lett ez az idő. Én a kertben töltöttem sok időt, Andrea viszont egyre többet ült a számítógép előtt. A bizalom a mi házasságunkban alapvető volt. Sosem kételkedtem a feleségemben, sosem gondoltam, hogy hazudik nekem. Most azonban valami rossz érzésem volt az egésszel kapcsolatban. Nem tudtam elképzelni, hogy mit ül annyit a masina előtt… miért nem jön ki velem kicsit kertészkedni, hogy velem legyen?
Sokáig küzdöttem magammal, mert nem voltam hozzászokva a féltékenység érzéséhez. Ez most annyira torokszorító élmény volt, hogy azt sem tudtam, hogy álljak hozzá. Nem tehettem mást, kénytelen voltam belenézni a laptopjába. A torokszorító élmény kifejezés itt most kevés lenne arra, hogy leírjam, mit éreztem. A feleségem egy idegen férfival folytatott intim levelezést. Azt hittem, ilyen csak a filmekben van. Természetesen okosnak kellett lennem, nem akartam Andreát lerohanni, de válaszokra volt szükségem. Arra jutottam, hogy vacsora közben kérdezek rá, milyen kapcsolata van a férfival valójában, mióta tart, és mi a szándéka…
Megdöbbentem azon, amit Andrea mondott. A karantén hozta össze Richárddal. Az interneten ismerkedtek meg, sosem találkoztak, hiszen karanténban vagyunk mind. Egy fórumban chatelni kezdtek egymással, és Andrea beleszeretett. Amint kiderült, Richárd is hasonlóan érez, és Andrea már odáig jutott, hogy a válást fontolgatja. Fogalmam sincs, mit ronthattam el, mi vezethetett odáig, hogy Andrea más férfi után kezdett érdeklődni. Talán nem voltam elég figyelmes, de az is lehet, hogy a szex az oka… A feleségem beleszeretett valakibe, akit eddig még sosem látott élőben. Tiszta agyrém! És ez valószínűleg az én hibám. Lelkileg már túllépett rajtam, és ez a legszörnyűbb az egészben. Azt hiszem, azt meg tudnám bocsátani, ha megcsalt volna, ha lefeküdt volna ezzel a Richárddal, de az, hogy a lelkét adta oda neki, sokkal mélyebben érint. Szomorúsággal tölt el.
Egész életemben döntéseket kellett hoznom. A családdal kapcsolatban, a munkámmal kapcsolatban. Most viszont nem tudom, hogy mit tegyek. Azt érzem, nem tudok megbocsátani, ugyanakkor a házasságunk megérdemel annyit, hogy legalább kibeszéljük, mi vezetett idáig. Most még úgy látom, Andrea nem akar beszélni velem erről, de nem tehet mást, kénytelen lesz megbeszélni, mit érez, hogy gondolkodik a jövőnkről, a jövőjéről. Most arra koncentrálok, hogy valahogy megértsem ezt az egészet. A távolabbi célom az, hogy minden olyan legyen, mint a házasságunk elején. Tudom, hogy sok dologban hibáztam, de Andrea is. Jó lenne, ha visszatalálna hozzám. Szeretem őt, és abban reménykedem, hogy egyszer meg tudok bocsátani.”
Tarjáni Rita

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől.
Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak:
Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
Frank Róbert, Haris Éva, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson
Hatóság: OGYÉI
A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos
Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.