A karácsony szó hallatán sokaknak elsőként az ajándékok jutnak eszébe. Pedig az ünnep igazi lényege nem a csomagolópapír alatt rejtőzik. Sokkal inkább abban a figyelemben, időben és közelségben, amit egymásnak adunk. Mert nincs személyesebb ajándék annál, mint amikor magunkból adunk – egy kis időt, egy közös pillanatot, egy lelassult estét.
Igen, a szereteté – nem a látszaté. Karácsonykor gyakran rohanunk, látogatásról látogatásra sietünk, olyan emberekhez is, akikkel az év többi részében ritkán találkozunk. Mégis, ha a felszín mögé nézünk, ezekben a napokban ott a lehetőség a kapcsolódásra. Arra, hogy együtt legyünk azokkal, akiket szeretünk – igazán, figyelemmel.
Nem a hatvanhatodik nyakkendő vagy a huszonötödik nyaklánc teszi emlékezetessé az ünnepet. Sokkal inkább az, ha olyan ajándékot adsz, amely rólad szól, tőled jön. Egy saját készítésű meglepetés, egy közös élmény, vagy egyszerűen az együtt töltött idő – ezek azok, amelyek valódi értéket hordoznak.
A karácsonyi készülődés nem kell, hogy feszültségről és kapkodásról szóljon. Lassítsatok le. Süssetek együtt mézeskalácsot, próbáljatok ki egy új receptet, kóstoljátok végig előre az ünnepi menüt. A közös főzés nemcsak hasznos, hanem felszabadító élmény is. Készítsetek dekorációt, adventi koszorút, vagy bármit, ami segít ráhangolódni az ünnepre. Ezek a közös pillanatok sokszor többet adnak, mint bármilyen ajándék.
A régi családi albumok igazi kincseket rejtenek. Gyerekkori karácsonyok, elfeledett pillanatok, mosolyok. Egy-egy fénykép előhívja az emlékeket – és gyakran a nevetést is.
Egy jó karácsonyi film mindig biztos választás. Nem is a történet a lényeg, hanem az összebújás, az együttlét. Legyen szó klasszikusokról vagy új kedvencekről, a közös filmnézés segít lelassulni és megérkezni az ünnepbe.
Nem kötelező ugyanazokat a slágereket hallgatni minden évben. Válogassatok olyan dallamokat, amelyek valóban jólesnek, és háttérként kísérik a közös pillanatokat.
A karácsonyi szünet nemcsak a családi együttléteké. Hanem a kettesben töltött időé is. Hosszú esték, lassú reggelek, elnyújtott összebújások. Adjátok meg magatoknak a teret az intimitásra, a figyelemre, a szerelem megélésére. Mert végül ezek a pillanatok maradnak meg igazán. Nem a csomagok, hanem az érzések.
Kovács-Hain Zsuzsa

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől.
Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak:
Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
Frank Róbert, Haris Éva, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson
Hatóság: OGYÉI
A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos
Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.