A legvonzóbb nők a leggátlásosabbak

Kik a legelegánsabb és a legbájosabb nők Európában? Az olaszok. És kik a legkevésbé felszabadultak és a leginkább problematikusak szexuális téren? Megint csak az olasz nők.

Az a Meetic internetes európai ismerkedő hálózat szerelmi obszervatóriuma által öt vezető európai országban végzett vizsgálat talán kissé meglepő eredménye. A felmérésben ötezer – 18 és 64 év közötti – férfi és nő vett részt, a kutatás színhelye Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Nagy-Britannia volt.

A legsportosabbak szinte egyöntetű vélemény szerint a német nők. A franciákról általánosan azt tartják, hogy ők a legműveltebbek, a spanyolokról pedig – ki tudja, miért, jegyzi meg az eredményt közreadó ANSA hírügynökség –, hogy ők a legszellemesebbek.

Maurizio Zorzetto, a Meetic olasz illetékese elmondta: a felmérés célja annak tükrözése volt, hogy miként módosul a nőkről alkotott kép Európában, tekintettel azokra a változásokra, amelyek a szerelmi magatartásban mutatkoznak, különösen az internetes ismerkedés révén, amely mára már nemhogy nem számít tabunak, hanem éppenséggel természetes eljárássá vált.

Az olasz nőkről árnyalt kép alakult ki az öt országban. A megkérdezettek 34 százaléka tartja őket a legvonzóbbnak (utánuk a spanyolok következnek 27 és a franciák 22 százalékkal), ennél is többen vannak azok, a megkérdezettek 41 százalékával, akik szerint ők a legelegánsabbak (a 38 százalékos franciák előtt). A közfelfogás szerint a legrosszabbul a német nők öltöznek.

A francia hölgyek vezetnek viszont a szexuális szabadság terén, a megkérdezettek 26 százaléka teszi őket ebben az első helyre, majd a német nők következnek 22 és az angolok 20 százalékkal. Ezen a téren viszont az olasz dámák a sereghajtók: a megkérdezettek 85 százaléka véli úgy, hogy szexuális szempontból többé-kevésbé „problematikusak” Gina Lollobrigida honfitársai.

„Összesítve” a felmérésből a német és a brit nők jönnek ki a legrosszabbul, de őfelsége hölgy alattvalóit vigasztalhatja, hogy őket tartják a legmodernebbnek. A megkérdezettek 26 százaléka szerint az újdonságok terén ők járnak az élen. A németek a sportosság terén vezetnek, 51 százalék tartja őket a legedzettebbek és a leginkább formában lévőnek. Ezen a téren viszont az olasz nőké az utolsó hely.

Ligeti Anna

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Máté Zsolt urológus szakorvos

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket