A lelki, érzelmi intimitás nélkül elvész a kapcsolat alapja

Egy kapcsolatban a lelki, érzelmi intimitás és a szenvedély szorosan összekapcsolódva képezik azt az alapot, amelyre minden mást fel lehet építeni. Ha közülük az egyik meggyengül, a másik is hamarosan elfogy. Ez pedig a kapcsolat alapjának összedőléséhez, a kapcsolat kihűléséhez vezet.

Az érzelmi intimitás az alapja annak a vágynak, amely az összetartozás érzésére irányul. Annak a vágynak, ami miatt meg akarjuk érteni a másikat, ami miatt kötődünk hozzá. Ha van érzelmi intimitás, akkor a legmélyebb érzéseinket is meg tudjuk osztani a partnerünkkel. Az ilyen kapcsolatban a bizalom is könnyen kiépül.

A szenvedély nem csupán a fizikai vonzalomból vagy a szexuális kapcsolatból ered. Sokan mégis azt hiszik, hogy a heti néhány szexuális együttlét már elegendő ahhoz, hogy a kapcsolatukban jól működjön az intimitás. Az érzelmi intimitás azonban közvetlenül hat a szenvedélyre is. Amikor két ember mély érzelmi kapcsolatot alakít ki, az erősíti a köztük lévő vonzalmat, és elősegíti a szorosabb fizikai és szexuális kapcsolatot. A szenvedélyes érzelmek nemcsak az erotikus szinten jelentkeznek, hanem az egész kapcsolat dinamizmusát meghatározzák. Az igaz, hogy sokkal egyszerűbb, ha csak fizikailag kell valaki előtt kitárulkozni. Az érzelmeket felvállalni és megmutatni már egy sokkal nehezebb. Inkább sebezhetetlennek igyekszünk látszani. Ezzel azonban megfosztjuk magunkat a mély kapcsolattól, az intim pillanatoktól és hosszú távon a valódi boldogságtól is.

Az érzelmi intimitás lehetővé teszi, hogy a partnerek egymás számára különlegesek maradjanak, és a kapcsolatban érzett biztonság és szeretet alapot ad a közös vágyak kifejezésére. Ez a bizalom és közelség érzése hozzájárul ahhoz, hogy a szenvedély folyamatosan fenntartható maradjon éveken át.

Mi történik, amikor az érzelmi intimitás eltűnik?

Az érzelmi intimitás fokozatos elvesztése nem egyik napról a másikra történik meg. Eleinte apró jelek formájában jelentkezhet, mint a mélyebb beszélgetések elmaradása, a közös élmények háttérbe szorítása vagy a mindennapi élet átformálódása. Ha a pár nem dolgozik azon, hogy fenntartsa ezt a közelséget, az érzelmi távolodás hamar elkezdi éreztetni a hatását.

Az érzelmi távolság növekedésével a szenvedély is halványulni kezd. A fizikai kapcsolat gyakran háttérbe szorul, hiszen ha az érzelmi kötődés gyengül, a szenvedélyes vágy is csökkenhet. Az érzelmi intimitás hiánya miatt mindkét fél könnyen érezheti úgy, hogy a másik nem értékeli vagy nem figyel rá eléggé, ami tovább fokozza az eltávolodást.

A szenvedély eltűnésével a kapcsolat gyakran eljut egy olyan pontra, ahol a partnerek csak "egymás mellett élnek", de már nem osztoznak igazi mély érzelmi kötelékben. A közönséges napi rutin és a monotonitás a kapcsolatot lélektelenebbé, akár unalmassá is teheti.

Hogyan őrizhetjük meg az érzelmi intimitást és a szenvedélyt?

Az teljesen természetes, hogy a szerelem az évek során kissé átalakul, szeretetté szelídül. Ez azonban nem azt jelenti, hogy innentől már egymás felé sem nézünk – mármint, ami a fizikai vonzódást, a szenvedélyt illeti.

A legfontosabb, hogy tudatosan figyeljünk arra, hogy kapcsolatunkban az érzelmi intimitás megmaradjon, hiszen a szenvedély sem jön csak úgy magától, dolgozni kell érte. Ehhez elengedhetetlen, hogy folyamatosan beszélgessünk a partnerünkkel, ne féljünk megosztani érzéseinket, és türelemmel, empátiával közelítsünk a másikhoz. Ne hagyjuk, hogy a napi problémák és a külső stressz hatására elhanyagoljuk a kapcsolatunkat, hanem keressük azokat a pillanatokat, amikor közel kerülhetünk egymáshoz.

A szenvedély fenntartásához ugyanúgy szükséges az erőfeszítés és a közös élmények keresése. Az új kalandok, közös hobbik vagy a szorosabb fizikai érintkezés mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a kapcsolat ne csak érzelmileg, hanem szexuálisan is gazdag maradjon.

Az érzelmi intimitás és a szenvedély két egymást erősítő, elengedhetetlen pillére egy egészséges kapcsolatnak. Az egyik elvesztése előbb-utóbb a másik csökkenéséhez, majd eltűnéséhez vezethet, így fontos, hogy folyamatosan dolgozzunk mindkettő megőrzésén. Sokat kell egymással beszélgetni, biztosítani a másikat arról, hogy figyelünk rá, érzelmileg biztonságban van. A mély érzelmi kötődés ápolása és a szenvedély fenntartása nem csupán a kapcsolat minőségét javítja, hanem segít abban is, hogy a pár mindkét tagja boldog és teljes életet élhessen együtt.

Tarjáni Rita

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

    Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket