A magány vérengző farkas – Egyre több férfi marad egyedül érzéseivel

Tény, hogy a férfiak, ha mélyebb érzésekről van szó, magukba temetkeznek. Kevésbé nyíltan tudnak beszélni erről a témáról, mint a nők. Akik már megégették magukat, sokszor maradnak egyedül az érzéseikkel, és érzik magukat rendkívül magányosnak. Így van ezzel Zoltán is, aki sokadjára próbált igazi társra találni.

„Nem szívesen beszélek erről az egészről. Kudarcként élem meg” – kezd bele a történetébe Zoltán, aki egy nagy cég pénzügyi osztályán dolgozik és van két felnőtt gyereke. „A házasságom alakulhatott volna jobban is, de én nem az a típus vagyok, aki boldogtalanul marad valaki mellett csak azért, hogy ne legyen egyedül. Húsz év házasság után a békés válás mellett döntöttünk egy 20 és egy 18 éves gyerekkel. Természetes, hogy ők is megértették a döntésünket. A baj akkor kezdődött, amikor eladtuk a családi házat, és egy lakásba költöztem a munkahelyemhez közel. Eleinte még elvoltam, de az egyedüllét nem nekem való. A magány lett a társam, ami rettenetesen lehúzott. Mivel a házasságom alatt a férfibarátságaim felbomlottak, nem igazán tudtam, mihez kezdhetnék. A feleségem persze élt, boldog volt. Nekem nem sikerült. Az első évben megjártam a poklot, de senkinek sem beszéltam róla.”

Kutatások támasztják alá, hogy a férfiak több mint 30%-a érzi magát magányosnak. Sok köztük az elvált vagy az özvegy, de olyanok is akadnak, akik még nem találták meg az igazit vagy egyszerűen csak tartanak attól, hogy valakivel összekössék az életüket. Ők azok, akiket elnyel a vérengző farkas, a magány. Ezen férfiak többsége már vagy túlzottan beleszokott ebbe az egyedüllétbe, vagy nagyon kényelmes, és nem akar valaki máshoz alkalmazkodni. A depresszió nem jellemző, keveseket érint, ám akik beleesnek, azok nagyon hamar, nagyon mélyre kerülhetnek. Ez azért veszélyes, mert sokszor nincs, kihez fordulniuk.

A magányos férfiak hamar válnak elszigetelődötté, zárkózottá, és már férfiak felé sem igen nyitnak. A barátságaik is elsorvadnak. Magányossá válnak mind fizikai, mind lelki és szociális értelemben is. Sajnos ez az állapot kihat a mindennapokra, sőt az egészségre is.

„Már gyermekkoromban is arra nevelt anyám, hogy egy férfi nem adja ki az érzelmeit” – folytatja Zoltán. „Senki nem láthatja, ha valami fáj, ha valami nem tetszik. Nem sírhattam. Nem emlékszem olyanra, hogy valaha is elsírtam magam olyan istenigazából. Az anyám mindig azt mondta, hogy a fiúk nem sírnak. Így viszont nagyon nehéz volt feldolgozni a kamaszkori csalódásaimat. Senkinek sem beszélhettem ezekről a bennem lévő érzésekről. Ebbe pedig beleszoktam. Egész gyermekkoromban érzelmi csendben éltem, és ezt folytattam a felnőtt életemben is. A feleségemnek végül is ebből lett elege. Nem bírta elviselni a faarcom. El is tudom képzelni, hogy ez nehéz lehet annak, aki egy háztartásban, egy életben létezik valakivel, akinek szó szerint nem ül ki semmi az arcára.”

Való igaz, hogy a gyermekkor nagyon meghatározó a felnőtt életünket tekintve. Természetes, hogy a szülők által alkalmazott kommunikáció, azok a mondatok, amelyeket egész gyerekkorunkban ismételgetnek, természetessé válnak. A felnőtt életüket így indító férfiak önbecsülése csorbát szenved. Tudat alatt beléjük égett, hogy nekik hogyan KELL viselkedniük, és, hogy az ellenkező viselkedés NEM FÉRFIAS. Valószínűleg többségük tovább is adja ezt a gyermekeinek, ami rendkívül káros. Ez ugyanis abban a gyermekben is az érzelmek elzárását és az elszigetelődést fogja erősíteni.

Sok férfiban bűntudat van, amikor egy nőt társnak választ. Az anyák hajlamosak sokszor majomszeretettel ragaszkodni fiaikhoz, ami a felnőtt férfiban egyfajta elköteleződést valósít meg az anyával szemben. Ebből pedig nem származik semmi pozitív. Természetesen nemcsak az anya, hanem az apa is okozhat maradandó lelki sérülést fiának. Az apai elismerés minden fiúnak létfontosságú. Amennyiben ezt nélkülöznie kell gyermekkorban, nem számíthat egészséges felnőttkorra.

„Nem tudom, lehet, hogy közvetve ez a fura gyerekkor felelős azért, hogy ilyen rossz döntéseket hoztam a felnőtt életemben” – mondja Zoltán. „Valahogy mindig azt éreztem, hogy az anyám szeme a tarkómon van. Még akkor is, amikor a feleségemmel kettesben voltunk. Nem beszélve arról, hogy ők nem is jöttek ki egymással valami jól. Az anyám rátelepedett a házasságunkra, ez az igazság, és apám sem volt a legjobb hatással a kapcsolatunkra. Folyton megjegyzéseket tett rám, ránk, sőt, még az unokáira is. A feleségemnek ez persze nem tetszett, engem is zavart, de nem tudtam jól kezelni a helyzetet. Kicsit zavart, hogy a feleségem nem tud olyan lenni, ami anyámnak tetszene, közben pedig gyűlöltem az anyámat és magamat is. Őt azért, mert soha nem szeretett igazán, csak leláncolt, magamat meg azért, mert nem tudtam igazán elszakadni tőle. A válásunk előtti évben anyám meghalt. A házasságunk azonban már nem bírta tovább. Egyre több lett a veszekedés, a ki nem mondott sérelmek, és a szomorúság. Ebben nem lehetett létezni, elváltunk. Barátságban maradtunk. Neki már sikerült továbblépni, nekem azonban még mindig nem. Próbálkoztam többször is. Nem kalandot akarok, nem a szexet keresem egy nőben, hanem a társamat. De azt hiszem, túl sok sérelem van bennem. Minden próbálkozásom kudarcba fulladt. Azt hiszem, már örökre egyedül maradok. De valahol jó ez így. Végül is senki sem kritizál, azt csinálok, amit akarok, és úgy, ahogy akarom. Nincsenek az életemben konfliktusok, és ez így nagyon is megfelel.”

A férfiak életében gyakran jelen van a döntésképtelenség, ami újabb konfliktusokhoz vezethet a kapcsolataikban. A nők ugyanis elvárják egy férfitól, hogy tudjon megfelelő döntéseket hozni. A magukra maradt, döntésképtelen férfiak találnak a legnehezebben párt a későbbiekben. Sok férfi visszatér a szülői házba a válása, magányossá válása után, mert ott érzi magát biztonságban. Ezt a hamis biztonságérzetet pedig semmi sem írja felül.

Sokan fordulnak az alkoholhoz, tudatmódosító szerekhez, kedélyjavítókhoz, mert nem tudják elviselni a magány okozta bizonytalanságot, nem tudják feldolgozni a stresszt, ami a szorongás leküzdésével jár. Sokan lesznek kényszerevők, vagy menekülnek szexkapcsolatokba.

 

Tarjáni Rita

 

A magány vérengző farkas – Egyre több férfi marad egyedül érzéseivel

Tény, hogy a férfiak, ha mélyebb érzésekről van szó, magukba temetkeznek. Kevésbé nyíltan tudnak beszélni erről a témáról, mint a nők. Akik már megégették magukat, sokszor maradnak egyedül az érzéseikkel, és érzik magukat rendkívül magányosnak. Így van ezzel Zoltán is, aki sokadjára próbált igazi társra találni.

„Nem szívesen beszélek erről az egészről. Kudarcként élem meg” – kezd bele a történetébe Zoltán, aki egy nagy cég pénzügyi osztályán dolgozik és van két felnőtt gyereke. „A házasságom alakulhatott volna jobban is, de én nem az a típus vagyok, aki boldogtalanul marad valaki mellett csak azért, hogy ne legyen egyedül. Húsz év házasság után a békés válás mellett döntöttünk egy 20 és egy 18 éves gyerekkel. Természetes, hogy ők is megértették a döntésünket. A baj akkor kezdődött, amikor eladtuk a családi házat, és egy lakásba költöztem a munkahelyemhez közel. Eleinte még elvoltam, de az egyedüllét nem nekem való. A magány lett a társam, ami rettenetesen lehúzott. Mivel a házasságom alatt a férfibarátságaim felbomlottak, nem igazán tudtam, mihez kezdhetnék. A feleségem persze élt, boldog volt. Nekem nem sikerült. Az első évben megjártam a poklot, de senkinek sem beszéltam róla.”

Kutatások támasztják alá, hogy a férfiak több mint 30%-a érzi magát magányosnak. Sok köztük az elvált vagy az özvegy, de olyanok is akadnak, akik még nem találták meg az igazit vagy egyszerűen csak tartanak attól, hogy valakivel összekössék az életüket. Ők azok, akiket elnyel a vérengző farkas, a magány. Ezen férfiak többsége már vagy túlzottan beleszokott ebbe az egyedüllétbe, vagy nagyon kényelmes, és nem akar valaki máshoz alkalmazkodni. A depresszió nem jellemző, keveseket érint, ám akik beleesnek, azok nagyon hamar, nagyon mélyre kerülhetnek. Ez azért veszélyes, mert sokszor nincs, kihez fordulniuk.

A magányos férfiak hamar válnak elszigetelődötté, zárkózottá, és már férfiak felé sem igen nyitnak. A barátságaik is elsorvadnak. Magányossá válnak mind fizikai, mind lelki és szociális értelemben is. Sajnos ez az állapot kihat a mindennapokra, sőt az egészségre is.

„Már gyermekkoromban is arra nevelt anyám, hogy egy férfi nem adja ki az érzelmeit” – folytatja Zoltán. „Senki nem láthatja, ha valami fáj, ha valami nem tetszik. Nem sírhattam. Nem emlékszem olyanra, hogy valaha is elsírtam magam olyan istenigazából. Az anyám mindig azt mondta, hogy a fiúk nem sírnak. Így viszont nagyon nehéz volt feldolgozni a kamaszkori csalódásaimat. Senkinek sem beszélhettem ezekről a bennem lévő érzésekről. Ebbe pedig beleszoktam. Egész gyermekkoromban érzelmi csendben éltem, és ezt folytattam a felnőtt életemben is. A feleségemnek végül is ebből lett elege. Nem bírta elviselni a faarcom. El is tudom képzelni, hogy ez nehéz lehet annak, aki egy háztartásban, egy életben létezik valakivel, akinek szó szerint nem ül ki semmi az arcára.”

Való igaz, hogy a gyermekkor nagyon meghatározó a felnőtt életünket tekintve. Természetes, hogy a szülők által alkalmazott kommunikáció, azok a mondatok, amelyeket egész gyerekkorunkban ismételgetnek, természetessé válnak. A felnőtt életüket így indító férfiak önbecsülése csorbát szenved. Tudat alatt beléjük égett, hogy nekik hogyan KELL viselkedniük, és, hogy az ellenkező viselkedés NEM FÉRFIAS. Valószínűleg többségük tovább is adja ezt a gyermekeinek, ami rendkívül káros. Ez ugyanis abban a gyermekben is az érzelmek elzárását és az elszigetelődést fogja erősíteni.

Sok férfiban bűntudat van, amikor egy nőt társnak választ. Az anyák hajlamosak sokszor majomszeretettel ragaszkodni fiaikhoz, ami a felnőtt férfiban egyfajta elköteleződést valósít meg az anyával szemben. Ebből pedig nem származik semmi pozitív. Természetesen nemcsak az anya, hanem az apa is okozhat maradandó lelki sérülést fiának. Az apai elismerés minden fiúnak létfontosságú. Amennyiben ezt nélkülöznie kell gyermekkorban, nem számíthat egészséges felnőttkorra.

„Nem tudom, lehet, hogy közvetve ez a fura gyerekkor felelős azért, hogy ilyen rossz döntéseket hoztam a felnőtt életemben” – mondja Zoltán. „Valahogy mindig azt éreztem, hogy az anyám szeme a tarkómon van. Még akkor is, amikor a feleségemmel kettesben voltunk. Nem beszélve arról, hogy ők nem is jöttek ki egymással valami jól. Az anyám rátelepedett a házasságunkra, ez az igazság, és apám sem volt a legjobb hatással a kapcsolatunkra. Folyton megjegyzéseket tett rám, ránk, sőt, még az unokáira is. A feleségemnek ez persze nem tetszett, engem is zavart, de nem tudtam jól kezelni a helyzetet. Kicsit zavart, hogy a feleségem nem tud olyan lenni, ami anyámnak tetszene, közben pedig gyűlöltem az anyámat és magamat is. Őt azért, mert soha nem szeretett igazán, csak leláncolt, magamat meg azért, mert nem tudtam igazán elszakadni tőle. A válásunk előtti évben anyám meghalt. A házasságunk azonban már nem bírta tovább. Egyre több lett a veszekedés, a ki nem mondott sérelmek, és a szomorúság. Ebben nem lehetett létezni, elváltunk. Barátságban maradtunk. Neki már sikerült továbblépni, nekem azonban még mindig nem. Próbálkoztam többször is. Nem kalandot akarok, nem a szexet keresem egy nőben, hanem a társamat. De azt hiszem, túl sok sérelem van bennem. Minden próbálkozásom kudarcba fulladt. Azt hiszem, már örökre egyedül maradok. De valahol jó ez így. Végül is senki sem kritizál, azt csinálok, amit akarok, és úgy, ahogy akarom. Nincsenek az életemben konfliktusok, és ez így nagyon is megfelel.”

A férfiak életében gyakran jelen van a döntésképtelenség, ami újabb konfliktusokhoz vezethet a kapcsolataikban. A nők ugyanis elvárják egy férfitól, hogy tudjon megfelelő döntéseket hozni. A magukra maradt, döntésképtelen férfiak találnak a legnehezebben párt a későbbiekben. Sok férfi visszatér a szülői házba a válása, magányossá válása után, mert ott érzi magát biztonságban. Ezt a hamis biztonságérzetet pedig semmi sem írja felül.

Sokan fordulnak az alkoholhoz, tudatmódosító szerekhez, kedélyjavítókhoz, mert nem tudják elviselni a magány okozta bizonytalanságot, nem tudják feldolgozni a stresszt, ami a szorongás leküzdésével jár. Sokan lesznek kényszerevők, vagy menekülnek szexkapcsolatokba.

 

Tarjáni Rita

 

A magány vérengző farkas – Egyre több férfi marad egyedül érzéseivel

Tény, hogy a férfiak, ha mélyebb érzésekről van szó, magukba temetkeznek. Kevésbé nyíltan tudnak beszélni erről a témáról, mint a nők. Akik már megégették magukat, sokszor maradnak egyedül az érzéseikkel, és érzik magukat rendkívül magányosnak. Így van ezzel Zoltán is, aki sokadjára próbált igazi társra találni.

„Nem szívesen beszélek erről az egészről. Kudarcként élem meg” – kezd bele a történetébe Zoltán, aki egy nagy cég pénzügyi osztályán dolgozik és van két felnőtt gyereke. „A házasságom alakulhatott volna jobban is, de én nem az a típus vagyok, aki boldogtalanul marad valaki mellett csak azért, hogy ne legyen egyedül. Húsz év házasság után a békés válás mellett döntöttünk egy 20 és egy 18 éves gyerekkel. Természetes, hogy ők is megértették a döntésünket. A baj akkor kezdődött, amikor eladtuk a családi házat, és egy lakásba költöztem a munkahelyemhez közel. Eleinte még elvoltam, de az egyedüllét nem nekem való. A magány lett a társam, ami rettenetesen lehúzott. Mivel a házasságom alatt a férfibarátságaim felbomlottak, nem igazán tudtam, mihez kezdhetnék. A feleségem persze élt, boldog volt. Nekem nem sikerült. Az első évben megjártam a poklot, de senkinek sem beszéltam róla.”

Kutatások támasztják alá, hogy a férfiak több mint 30%-a érzi magát magányosnak. Sok köztük az elvált vagy az özvegy, de olyanok is akadnak, akik még nem találták meg az igazit vagy egyszerűen csak tartanak attól, hogy valakivel összekössék az életüket. Ők azok, akiket elnyel a vérengző farkas, a magány. Ezen férfiak többsége már vagy túlzottan beleszokott ebbe az egyedüllétbe, vagy nagyon kényelmes, és nem akar valaki máshoz alkalmazkodni. A depresszió nem jellemző, keveseket érint, ám akik beleesnek, azok nagyon hamar, nagyon mélyre kerülhetnek. Ez azért veszélyes, mert sokszor nincs, kihez fordulniuk.

A magányos férfiak hamar válnak elszigetelődötté, zárkózottá, és már férfiak felé sem igen nyitnak. A barátságaik is elsorvadnak. Magányossá válnak mind fizikai, mind lelki és szociális értelemben is. Sajnos ez az állapot kihat a mindennapokra, sőt az egészségre is.

„Már gyermekkoromban is arra nevelt anyám, hogy egy férfi nem adja ki az érzelmeit” – folytatja Zoltán. „Senki nem láthatja, ha valami fáj, ha valami nem tetszik. Nem sírhattam. Nem emlékszem olyanra, hogy valaha is elsírtam magam olyan istenigazából. Az anyám mindig azt mondta, hogy a fiúk nem sírnak. Így viszont nagyon nehéz volt feldolgozni a kamaszkori csalódásaimat. Senkinek sem beszélhettem ezekről a bennem lévő érzésekről. Ebbe pedig beleszoktam. Egész gyermekkoromban érzelmi csendben éltem, és ezt folytattam a felnőtt életemben is. A feleségemnek végül is ebből lett elege. Nem bírta elviselni a faarcom. El is tudom képzelni, hogy ez nehéz lehet annak, aki egy háztartásban, egy életben létezik valakivel, akinek szó szerint nem ül ki semmi az arcára.”

Való igaz, hogy a gyermekkor nagyon meghatározó a felnőtt életünket tekintve. Természetes, hogy a szülők által alkalmazott kommunikáció, azok a mondatok, amelyeket egész gyerekkorunkban ismételgetnek, természetessé válnak. A felnőtt életüket így indító férfiak önbecsülése csorbát szenved. Tudat alatt beléjük égett, hogy nekik hogyan KELL viselkedniük, és, hogy az ellenkező viselkedés NEM FÉRFIAS. Valószínűleg többségük tovább is adja ezt a gyermekeinek, ami rendkívül káros. Ez ugyanis abban a gyermekben is az érzelmek elzárását és az elszigetelődést fogja erősíteni.

Sok férfiban bűntudat van, amikor egy nőt társnak választ. Az anyák hajlamosak sokszor majomszeretettel ragaszkodni fiaikhoz, ami a felnőtt férfiban egyfajta elköteleződést valósít meg az anyával szemben. Ebből pedig nem származik semmi pozitív. Természetesen nemcsak az anya, hanem az apa is okozhat maradandó lelki sérülést fiának. Az apai elismerés minden fiúnak létfontosságú. Amennyiben ezt nélkülöznie kell gyermekkorban, nem számíthat egészséges felnőttkorra.

„Nem tudom, lehet, hogy közvetve ez a fura gyerekkor felelős azért, hogy ilyen rossz döntéseket hoztam a felnőtt életemben” – mondja Zoltán. „Valahogy mindig azt éreztem, hogy az anyám szeme a tarkómon van. Még akkor is, amikor a feleségemmel kettesben voltunk. Nem beszélve arról, hogy ők nem is jöttek ki egymással valami jól. Az anyám rátelepedett a házasságunkra, ez az igazság, és apám sem volt a legjobb hatással a kapcsolatunkra. Folyton megjegyzéseket tett rám, ránk, sőt, még az unokáira is. A feleségemnek ez persze nem tetszett, engem is zavart, de nem tudtam jól kezelni a helyzetet. Kicsit zavart, hogy a feleségem nem tud olyan lenni, ami anyámnak tetszene, közben pedig gyűlöltem az anyámat és magamat is. Őt azért, mert soha nem szeretett igazán, csak leláncolt, magamat meg azért, mert nem tudtam igazán elszakadni tőle. A válásunk előtti évben anyám meghalt. A házasságunk azonban már nem bírta tovább. Egyre több lett a veszekedés, a ki nem mondott sérelmek, és a szomorúság. Ebben nem lehetett létezni, elváltunk. Barátságban maradtunk. Neki már sikerült továbblépni, nekem azonban még mindig nem. Próbálkoztam többször is. Nem kalandot akarok, nem a szexet keresem egy nőben, hanem a társamat. De azt hiszem, túl sok sérelem van bennem. Minden próbálkozásom kudarcba fulladt. Azt hiszem, már örökre egyedül maradok. De valahol jó ez így. Végül is senki sem kritizál, azt csinálok, amit akarok, és úgy, ahogy akarom. Nincsenek az életemben konfliktusok, és ez így nagyon is megfelel.”

A férfiak életében gyakran jelen van a döntésképtelenség, ami újabb konfliktusokhoz vezethet a kapcsolataikban. A nők ugyanis elvárják egy férfitól, hogy tudjon megfelelő döntéseket hozni. A magukra maradt, döntésképtelen férfiak találnak a legnehezebben párt a későbbiekben. Sok férfi visszatér a szülői házba a válása, magányossá válása után, mert ott érzi magát biztonságban. Ezt a hamis biztonságérzetet pedig semmi sem írja felül.

Sokan fordulnak az alkoholhoz, tudatmódosító szerekhez, kedélyjavítókhoz, mert nem tudják elviselni a magány okozta bizonytalanságot, nem tudják feldolgozni a stresszt, ami a szorongás leküzdésével jár. Sokan lesznek kényszerevők, vagy menekülnek szexkapcsolatokba.

 

Tarjáni Rita

 


Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum


    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán


    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson


    Hatóság: OGYÉI
     

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket