A merevedési zavar krónikus prosztatagyulladást is jelezhet

Az urológus felkeresése nemcsak amiatt nagyon fontos, hogy időben kiszűrhető legyen az esetleges prosztatadaganat, hanem azért is, mert a prosztata gyulladásos megbetegedéseit is gyorsan kell orvosolni, hogy a fennálló panaszok megszüntethetők legyenek. Prof. Dr. Nyirády Péter, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika Igazgatója tájékoztatott minket a krónikus prosztatagyulladásról, annak kialakulásáról, tüneteiről, kezeléséről és a megelőzés lehetőségeiről.

A merevedési zavar krónikus prosztatagyulladást is jelezhetAz idült vagy krónikus prosztatitiszről akkor beszélünk, ha legalább három hónapig fennállnak a betegnél a panaszok – mondta Prof. Dr. Nyirády Péter. – Ezek a panaszok mérsékeltebbek az akut prosztatagyulladáshoz képest. Nem járnak lázzal, és nem is olyan erős a kísérő fájdalom. A krónikus prosztatagyulladás lehet bakteriális és nem bakteriális. Az előbbinél – mint ahogyan a neve is utal rá – baktériumfertőzés okozza a problémát, az utóbbinál nem mutatható ki baktérium. Illetve az utóbbit, azaz a nem bakteriális krónikus prosztatagyulladást kismedencei fájdalomnak is hívjuk, amely lehet gyulladásos és nem gyulladásos is. Továbbá találkozhatunk tünet nélküli prosztatagyulladással is.

Milyen tünetei vannak a krónikus prosztatagyulladásnak?

A krónikus bakteriális és nem bakteriális prosztatagyulladás tünetei hasonlóak, azaz a fájdalom a gát és végbéltájon, a herezacskóban, herén, hímvesszőben, húgyhólyagban alhason is jelentkezhet. Emellett találkozhatunk még olyan kísérő tünetekkel is, mint a gyakori vizelés, sürgető vizelési inger, nehézvizelés, fájdalmas vizelés, illetve merevedési zavarok.

A különböző krónikus prosztatagyulladásoknak eltérő a kezelési módja?

A merevedési zavar krónikus prosztatagyulladást is jelezhetTermészetesen. A krónikus, bakteriális prosztatitisz esetében a cél a kórokozó baktériumok szervezetből való eltávolítása, amelyet leginkább antibiotikum segítségével érhetünk el. A kezelés 4-6 hétig is eltarthat. Szükség esetén nem szteroid alapú gyulladáscsökkentő szedését, a vizelési panaszok csökkentése érdekében pedig alfa-blokkolók alkalmazását javasoljuk. A krónikus, nem bakteriális prosztatagyulladás, vagyis a krónikus kismedencei fájdalom szindróma esetén antibiotikum használata nem javasolt, fő csapásvonal – a gyulladáscsökkentők mellett – a fitoterápia. A tünet nélküli prosztatagyulladás kezelését csak a betegség azonosítását követően tudja az urológus szakorvos megkezdeni.

Hogyan előzhető meg a krónikus prosztatagyulladás?

Mivel a kialakulásának oka nem határozható meg egyértelműen, ezért a megelőzésről csak általánosságokban tudunk beszélni. Ahogyan az akut prosztatagyulladás esetében is, a krónikus prosztatagyulladás esetén is nagyon fontos a monogámia, és az óvszer használata. Segíthet még esetleg a fűszeres ételek és az alkohol fogyasztásának mérséklése is.

Dr. Jármi Hilda

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

    Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket