Mitől érzünk valaki iránt szerelmet? Egy ellenállhatatlan vegyi koktéllal arra kényszerít bennünket az agyunk, hogy szeressünk. Úgy érzed, szeretsz valakit, holott az egész csak a legizgalmasabb módja annak, hogy az emberi faj életben maradjon, reprodukálódjon. Persze nem ilyen egyszerű, olvass csak tovább…
Úgy érzed, te választasz partnert, de talán csak a természet gyönyörű tervének áldozata vagy.
Pszichológusok szerint 4 perc 90 másodperc alatt eldől, hogy valakit kedvelni fogsz-e, és ő kedvel-e téged.
A kutatások azt mutatják, hogy ennek kevés köze van ahhoz, amit mondtatok egymásnak, inkább a testbeszéden (55%), a beszédhang sebességén és hangzásán (38%) múlik.
Helen Fisher a Rutgers Egyetem kutatója szerint a szeretetnek 3 fázisa van. Minden szakaszban különböző hormonok és vegyi anyagok kerülnek előtérbe.
Ez a szerelem első szakasza, amelyet a nemi hormonok tesztoszteron és ösztrogén irányítanak – mind a férfiak, mind a nők esetében.
Ez az a csodálatos időszak, amikor igazán szerelem irányít, és gondolkodni is alig tudsz. A tudósok úgy vélik, hogy három fő neurotranszmitter vesz részt ebben a szakaszban; az adrenalin, a dopamin és a szerotonin.
Az adrenalin
A kezdeti szakasz a „belezúgás”, azaz, az, hogy valaki aktiválja a stressz-válaszaid, növeli a vérben az adrenalin és a kortizol szintjét. Ez az, amikor például váratlanul beleütközöl az új szerelmedbe, elkezdesz verejtékezni, gyorsabban dobog a szíved és kiszárad a szád.
A dopamin
Ez az anyag serkenti a vágyat és a kielégülés iránti igényt, valamint intenzív örömérzést okoz. Ugyanolyan hatással van az agyra, mint a kokain!
A szerotonin
A szerelem egyik legfontosabb vegyi anyaga, amely megmagyarázhatja, miért vagy szerelmes belé, és miért jár csak ő a gondolataidban.
Ez olyan kötődés, amielég hosszú ideig együtt tartja a párokat ahhoz, hogy gyermeket vállaljanak és neveljenek. A tudósok úgy gondolják, hogy két nagy hormonnak lehet része ebben az érzésben: az oxitocinnak és a vazopresszinnek.
Az oxitocin – az „ölelkezés” hormonja
Az oxitocin egy erőteljes hormon, amelyet a férfiak és nők szabadon engednek az orgazmus során. Valószínűleg elmélyíti a kötődés érzését, és a párok sokkal közelebb érzik egymást a szexuális együttlét után. Az elmélet szerint minél több szex van, annál mélyebb a felek közti kötelék.
Úgy tűnik, az oxitocin segít megkötni az anya és a baba közötti erős kötődést is, a szülés ideje alatt szabadul fel. Azért is felelős, hogy az anya melle automatikusan felszabadítsa a tejet a baba puszta látványára vagy hangjára.
A vazopresszin
A vazopresszin egy másik fontos hormon a hosszú távú elköteleződési szakaszban, a szex után szabadul fel.

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől.
Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak:
Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
Frank Róbert, Haris Éva, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson
Hatóság: OGYÉI
A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos
Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.