Ahhoz, hogy egy kapcsolat igazán jól működjön, kell, hogy néha ne legyen minden olyan tökéletes. Kell a változás, ami hozzásegít új, közös élményekhez. A „jól elvagyunk együtt” nem elég.
Egy egészséges kapcsolatban nem mindig minden fenékig tejfel. Van, hogy a hátad közepére kívánod a párodat, és van, hogy mozdulni sem akarsz mellőle. Folyamatosan változtok ti magatok is, és ez adja meg a kapcsolat fűszerét, azt az ízt, amiért jó benne lenni.
Egy igazán jó kapcsolatban mindketten tudjátok, hogy nem marad mindig minden egyforma. Vannak jobb és rosszabb időszakok, amelyek váltakoznak, és ezáltal ti is alakultok. Ez a változás az, amit, ha elfogadtok, a kapcsolat még erősebb és még stabilabb lesz. A szerelem nem állandó dolog, átalakul, változik. A kapcsolatot érhetik traumák, felfokozott élmények, de a cél mindig az, hogy ezeket közösen éljétek meg. Ha elfogadjátok, hogy a kapcsolat egy életutat jár be, akkor bizonyára hosszú távon számíthattok egymásra. Ehhez persze az kell, hogy ne akarjátok visszahozni évek múltán a kapcsolat elején tapasztalt, óriási szenvedélyt és rózsaszín ködöt. A változást elfogadva, a kapcsolattal együtt fejlődve igazán mély együtt-élés lehet az eredmény.
Előfordulhat, hogy te vagy a párod már előrébb jártok azon az úton, ami a változások elfogadását illeti. Ez sokszor szül türelmetlenséget, meg nem értést a másikkal szemben. Ilyenkor sokszor könnyebb lemondani a kapcsolatról, a másik emberről. De az igazán jó párkapcsolatban ez nem így van. Az, aki már érti a lényeget, kivárja, míg a másik is érteni kezdi, és a végén együtt mennek tovább. Az intelligens párok képesek érteni, hogy nem mindig járnak együtt ezen az úton. Van olyan, hogy valamelyiküknek szüksége van arra, hogy megküzdjenek a kapcsolatért, de maguktól. Ehhez mindketten kelletek.
Minden személyiség, minden ember másképp reagál a változásokra. Vannak, akiket nagyon rosszul érintenek, és nem igazán tudnak megküzdeni velük, nem tudják elfogadni őket. Ahhoz, hogy a változást el tudjátok fogadni, és ne erőltessetek semmit a kapcsolatra, aminek nincs épp ott az ideje, bizony dolgozni kell. Nem megy egyszerűen, hiszen olyan dolgok változnak, múlnak el, amelyek meghatározták a kapcsolatotokat, és valahol titeket is. Egy kis közös erőfeszítéssel azonban komoly eredményt érhettek el a kapcsolat fejlődésében.
Egy jól működő kapcsolatnak dinamikája van, aminek alapja a változás. Nem mindig könnyű, de a jutalom mindig nagy. A szerelem átalakulását elfogadni nem egyszerű, de kifizetődik, és megerősít benneteket a kapcsolatotokban, és abban a tudatban, hogy jó helyen, jó ember mellett vagytok.
Komáromi Csenge

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől.
Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak:
Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson
Hatóság: OGYÉI
A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Máté Zsolt urológus szakorvos
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.