Amikor a férfi kompenzál – Kis kocsi, nagy kocsi, kis pénisz, nagy pénisz

Ugye te is többször gondoltál már arra egy hangos sportkocsi láttán, hogy az a férfi, aki vezeti, valami másról akarja elvonni a figyelmet. Nem véletlenül terjedt el, hogy azok a férfiak, akiknek kicsi a férfiassága, nagy és hangos autót akarnak.

Nehéz bizonyítani, mégis sikerült

Azt, hogy a nagy és erős autók tulajdonosainak valóban kicsi-e a pénisze, igen nehéz dolog bebizonyítani. A dolog azért mégis valahogy igen széles körben terjedt el. Nagyon sok kutató vizsgálta már az alacsony önbecsülést. A kicsi pénisz érzése ennek egyik típusa. A nagy autó pedig egyfajta kompenzálás, ami enyhíti ezt a kellemetlen, szorító érzést a mellkasban, és kicsit tuningolja az önbecsülést. Londoni tudósok megállapították, minél erősebb és gyorsabb az autó, annál kisebb a pénisz.

A kutatásban a résztvevő férfiakat két csoportra osztották. Mindkét csoportnak más és más értéket adtak meg, mint az átlagos pénisz hossza. Az egyik csoportban lévőknek 17.78 cm-t, a másiknak 10.16 cm-t mondtak. A valós méret a kettő között van, azaz 13.97 cm. Ez azért érdekes, mert a kutatásban szereplő férfiakat meggyőzték, hogy az átlagosnál kisebb a péniszük. Ezután megkérdezték, mennyire vágynak egy gyors, luxus sportautóra. Azok, akik azt gondolták, hogy az átlagosnál kisebb méretekkel rendelkeznek, jobban vágytak erős autóra.

Az önbecsülés nagyon fontos!

A férfiak számára is kiemelten fontos saját önbecsülésük. Sokan azonban kivetítik ezt egyetlen tulajdonságra, mégpedig a péniszméretre. Pedig az igazán boldog élethez, a boldog párkapcsolathoz vajmi kevés köze van a férfi méretének. (Pont annyi, mint a nő mellméretének.)

Az alacsony önbecsülésű ember általában nehezen tűri a kritikát, sokszor félénk és visszahúzódó. Emellett passzív, hiszen nem akar kudarcot vallani. Értéktelennek tartja magát, ezért inkább elszigetelődik, nem akar elutasítást kapni. Kisebbrendűségi érzése van, ami arra készteti, hogy túlteljesítsen, folyamatosan kompenzáljon. Folyamatosan a tökéletességre törekszik, hiszen úgy érzi, nem tud semmit sem rendesen megcsinálni.

Egy párkapcsolatban az önbecsülés kihat a mindennapokra. A szexualitásban például kiemelt szerepe van. Az alacsony önbecsüléssel rendelkező férfi teljesítménykényszert érez. Folyamatosan szorong, hogy nem elegendő a partnerének, hogy nem tudja orgazmushoz juttatni, hogy kicsi a pénisze, hogy hamarosan elhagyja majd a társa. Ez az egész pedig hatással lesz a kapcsolat egészére, mert ha a partner nem olyan toleráns és érzékeny, hogy átlássa, min megy keresztül a férfi, a kommunikáció pedig nem kielégítő kettejük közt, könnyen a kapcsolat végét jelentheti.

Komáromi Csenge

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket

KORHATÁROS TARTALOM

korhatár

Az a tartalom, amelyet most meg akarsz nyitni, a jelenleg hatályos, 2010. évi CLXXXV. törvény szerint a IV. kategóriába tartozik. Oldalunkon edukációs célú, szexuális tartalmú anyagokkal is találkozhatsz.