Amikor a test beteg, a lélek sem maradhat érintetlen II.rész

Az egyik legrettegettebb megbetegedés a rák, azt hiszem, ez kétségtelen tény. Aki olvasta beszélgetésünk első részét dr. Kegye Adrienne pszichoonkológussal, biztosan tudja már, hogy a tumoros megbetegedéssel megküzdeni leghatékonyabban a család és egy orvos team segítségével lehet, de a legnehezebb feladat, mind testi, mind lelki téren a betegre hárul. Nézzük most sorra a terápia lehetőségeit.

Milyen terápiás lehetőségei vannak a daganat terápiának?

Mikor bebizonyosodik a rosszindulatú daganat ténye, egy onkoterápiás terv készül. A korszerű és hatékony tumor kezelés általában kombinált, leggyakrabban műtéti kezelésből, sugár-, és kemoterápiából, valamint hormon érzékeny daganatok esetén hormonkezelésből áll. A műtétre általában gyorsan sor kerül, aztán hetek telnek el a következő kezelésig. Ebben az időszakban sok a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, emiatt is nagyon hangsúlyos a pszichés támogatás, mind a család, mind a kezelőorvos, mind a pszichoonkológus részéről. A legádázabb félelmet mindig az ismeretlen szüli, ezért fontos, hogy a páciens alaposan megismerje a rá váró terápiás eljárások lehetőségeit, mellékhatásait és várható kimenetelét.

A terápiák tekintetében van a betegnek választási lehetősége?

Minden daganatos betegségnek megvan az optimális kezelési módja, ami többek között függ a daganat tulajdonságaitól, szövettani típusától, stádiumtól, a nyirokcsomók, távoli szervek érintettségétől, a beteg általános állapotától. Vannak olyan daganattípusok, amikor választani lehet műtét és sugárkezelés között, mert a végeredmény hasonló lehetőségeket rejt. A jellemző az, hogy az orvos az onkológiai protokollnak megfelelő kezelést ajánlja, de mindenképpen szükséges a beteg tájékozott beleegyezése. Ehhez egy minden téren pontos, érthető, az egyéni igényeket figyelembe vevő felvilágosítás szükséges a betegség és a terápia tekintetében.

Kezdjük akkor a sebészeti beavatkozással…

Ez a legősibb daganatterápiás eljárás, amely szinte mindig megelőzi a többi kezelést. Vannak azonban olyan onkológiai megbetegedések (pl. a végbél daganatos megbetegedése), ahol a műtétet megelőzheti sugár-, vagy kemoterápia, illetve ezek kombinációja. Az onkológiai betegek háromnegyede, négyötöde találkozik a műtéti beavatkozással, de nem mindig terápiás céllal, hiszen műtétre kerülhet sor már a tumor kivizsgálásakor, vagy a rehabilitáció során, rekonstrukció esetén. A műtét okozhat általános lelki problémákat, ilyen az altatástól, a tehetetlenségtől, a szövődményektől való félelem. A daganatos betegségre specifikusan pedig a legtöbb pszichés bántalom a test időleges vagy végleges megváltozását okozó műtéteknél tapasztalható. A testkép megváltozása kihat a nemi szerepekre, a szociális kapcsolatokra, pl. munkára, szabadidő eltöltésére, szexualitásra. Ennek negatívumként átélt változása tovább súlyosbíthatja a szorongást. A legfontosabb ebben az időszakban is a felvilágosítás, a tájékozott műtéti beleegyezés, amelynek alapfeltétele, egy akár több alkalomból álló, hosszabb beszélgetés a kezelőorvossal. Amikor a beteg nehezen egyezik bele a kezelésekbe, nem tud döntést hozni, a mentálhigiénés szakember a lelki okok megismerésével, ezáltal az önismert fokozásával tud segíteni. Ma az informatika világában, fontos tudni, hogy az interneten olvasható esetleírások, vagy a hasonló betegséggel élők elbeszélései, sokszor általános, a beteg szempontjából nem pontos információkat hordoznak, hiszen minden terápia személyre, betegségre, és stádiumra szabott, így a mellékhatások, gyógyulási esélyek is eltérőek. Hiteles és biztos információt a kezelő orvos tud adni.

Mi jellemzi a műtét utáni időszakot?

Az esetek túlnyomó részében kiderül, hogy további kezelésre van szükség, ami fokozza a pszichés megterhelést, még akkor is, ha a korábbi beszélgetések során már felmerült az esélye a további beavatkozásoknak. A műtét utáni kezelésekhez súlyosabb stádiumot asszociálnak a betegek. Azzal, hogy meghosszabbodik a terápia, a kezelés akár fél évig is eltarthat, tovább nőnek a szociális problémák. Mikor tudok újra dolgozni? Ki vezeti a háztartást? Ki tartja el, és hogyan a családot? Emellett fokozódik a haláltól, haldoklástól való félelem is. A betegek úgy élik meg, hogy egyik rossz hír jön a másik után. Ebben a helyzetben kell döntések sorozatát meghozni a kezeléssel, családdal, munkával kapcsolatosan. Hatalmas lelki teher ez a betegek számára. Nem elhanyagolható maga a kezelés ténye sem. A sugár-, és kemoterápia esetén meghatározó a megélt tapasztalat, amit ismerősök, rokonok éltek át, sokszor a beteg szeme láttára. Sokkal nehezebb a beleegyezés, ha nehéz sorsú, sokat szenvedett daganatos beteg volt a családban. Tovább nehezíti a beleegyezést, amikor a beteg a műtét után tünetmentes, teljesen egészségesnek érzi magát, és szembe kell néznie a kemoterápia és a sugárterápia várható mellékhatásaival, várhatóan közérzete és életminősége romlásával.

Ismételni tudom csak önmagam, hogy mennyire fontos az orvosteam munkája, a személyre szabott felvilágosítás, a pszichoszociális támogatás, a beteg és családjának aktív, életerős hozzáállása, amelyek mind abban segítenek, hogy a páciens a leghatékonyabban tudjon megküzdeni a betegséggel.

 

Haris Éva

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum


    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán


    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson


    Hatóság: OGYÉI
     

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Mellékhatás bejelentés

     

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    az alábbi felületen:

    https://www.richter.hu/hu-HU/kapcsolat/Pages/Mellekhatasbejelentes.aspx

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket