A férfiak szexuális életében az egyik legnagyobb félelem a merevedési zavar. A szexuális együttléteket megkeserítő állapottal majd’ minden férfi találkozik élete folyamán legalább egyszer. Az okokról, a probléma hátteréről és a megoldásról Dr. Nádas György urológus szakorvossal, állandó szakértőnkkel beszélgettünk.
A normális merevedés igen bonyolult élettani folyamat. Létrejöttéhez anatómiai-lelki-élettani feltételek együttes jelenléte szükséges. Ezek nagyobbrészt a működést befolyásoló szervi, hormonális, ideggyógyászati, pszichológiai stb. állapottal függenek össze. Közvetlen szexuális inger hiányában is felidézhető emlékek, vizuális élmények vagy fizikális ingerlés (maszturbáció) hatására.
Potenciazavar bármely életkorban előfordul a kamaszkortól, a kor előrehaladtával fokozódó mértékben. A merevedés sokszor gyengült, időben rövidült lehet. A nemi ingerre nem reagáló betegség nem urológiai, hanem ideggyógyászati eredetű. Hormonhiányos állapotban (veleszületett herehiány pl.) ki sem alakul. Nem ritka, hogy aktuális élethelyzettől függően, pl. stresszes, szorongós időszakokban hullámzó a megjelenése és a megszűnése. Hasonló hullámzás összefügghet az adott partnerrel való kapcsolattal is.
Az erekciózavar hátterében állhat szervi betegség (urológiai, ideggyógyászati, kardiológiai vagy endokrinológiai) vagy funkcionális (beidegzési, pszichés, életmódbeli) állapot.
A pszichés okok közt vezető szerepet tölt be a megfelelési kényszer. Sokaknál okoz merevedési zavart az az elvárás, miszerint az igazi férfi minden helyzetben képes az erekcióra, mindig készen áll a szexre. Ez hatalmas nyomást gyakorol a férfiakra, hiszen úgy érzik, folyamatosan teljesíteniük kell. Ez a nyomás, és a szexuális kudarcélmény negatív gondolatokat eredményez, félelmet a partner elvesztésével kapcsolatban. Ez a szexuális együttlét során odáig vezethet, hogy a férfi nem képes elvonatkoztatni a gondolataitól, amelyek csökkentik a szexuális izgalmat, és mintegy spirálként működve, csökkentik a merevedési képességet is.
A merevedési zavar kialakulását és a merevedés megtartását illetően nem elhanyagolható tényező maga a párkapcsolat minősége sem. Az esetleges érzelmi elhidegülés, a folyamatos súrlódások, veszekedések, a kommunikációs problémák mind-mind gátat szabhatnak az egészséges merevedés kialakulásának és fenntartásának. A partner hozzáállása is kulcsfontosságú. Gyakori az önhibáztatás a partner részéről, sokan gondolják, hogy a merevedési zavar azért alakul ki, mert nem elég vonzóak a társuk számára. Ez persze újabb nyomást gyakorol a férfira és a kapcsolatra is.
A probléma az, hogy a gyakori kudarcélmény, a partnerrel való kommunikációs problémák a legtöbb érintett férfi számára komoly gondot jelentenek, hiszen szégyent érez, amit nem tud megbeszélni senkivel.
Fiatalkori, kamaszkori panaszok esetén leggyakrabban a tapasztalathiány áll az állapot hátterében.
A szakorvosi teendő elsősorban abban áll, hogy ki kell zárni esetleges urológiai vagy endokrinológiai eltérést. Ehhez a fizikális vizsgálaton kívül ultrahang- illetve laborvizsgálatok állnak rendelkezésre. Negyven körüli beteget érdemes elküldeni kardiológiai vizsgálatra, nem egyszer igazolódik be vérnyomásbetegség vagy ritmuszavar! A cukorbetegség érrendszeri hatása közismert: ezt is ki kell zárni.
Hormonhiány esetén tesztoszteronpótlás jöhet szóba, de idős korban ez megfontolandó a fokozott prosztatarák-hajlam miatt!
Ha a potenciazavar kezelés mellett is visszatér, időszakos kontroll javasolt.
A kezelés évezredek óta központi probléma, hosszú időn át különböző növényi kivonatokat használtak, némelyek mérgezők is lehettek.
Pár évtizeddel ezelőtt a kezelés alapját a pszichoterápia képezte, erre gyakran szorulunk manapság is.
A gyógyszeres áttörést 25 éve a kék tabletta berobbanása hozta. A szert keringési betegség kezelésére próbálták ki, és a kísérleti betegek sugárzó arccal rohamozták meg a gyártót és a részt vevő gyógyászati központokat újabb adagokért.
A gyógyszeres kezelés ma is első megoldási javaslat az orvos részéről. Ehhez persze szükséges az alapos kivizsgálás, az alapbetegség(ek) kezelése. Szóba jöhet péniszbe adott injekció, végső esetben a műtéti megoldás. Ezek mellett nagyon fontos az életmódváltás. Kerülni kell a stresszt, abba kell hagyni a dohányzást és csökkenteni az alkoholfogyasztást, a mozgást pedig rendszeresen be kell iktatni az életvitelbe.
Kovács-Hain Zsuzsa

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől.
Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak:
Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
Frank Róbert, Haris Éva, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson
Hatóság: OGYÉI
A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos
Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.