Amikor mindennek vége

Amikor mindennek vége

Zoltán 51 éves, bizonyára nehezére esett a szerkesztőségünknek megírni ezt a levelet. Amikor egy férfi elhagyja a családját a mindent elsöprő szerelemért, sokszor elítélik, de nem látnak a dolgok mögé, nem élik végig, amit ő végigélt.

„Húsz év házasság után úgy éreztem, kiüresedett az együttlétünk. Inkább voltunk már testvérek a feleségemmel, mint házastársak. A szex már csak néha volt jelen az életünkben, akkor is elég rutinszerűen. Azt kell, hogy mondjam, valami nagyon hiányzott. Nem konkrétan a szex, inkább az intimitás. Férfi létemre igenis szükségem van arra, hogy szeretve legyek és én is szerethessek. Nem voltam elégedett, és szerintem a feleségem sem. Amikor csak beszélni akartam a dologról, mindig elutasítást kaptam. Ezt is igen nehezen viseltem.

Mindaddig így ment ez, míg egy színházi előadáson megláttam a volt osztálytársamat, Andrást, aki a családjával jött el megnézni a darabot. Velük volt a lányuk is, Anita. Amikor kicsi volt, akkor láttam utoljára, a fiammal egyidős, 24 éves lány. Egyszerűen gyönyörű volt. Nem tudtam levenni róla a szemem. Sajnos a feleségem is észrevette, és később meg is kaptam a magamét. Két órán át ordított velem, és keresetlen szavakkal dobálózott. Borzalmasan éreztem magam, senkitől sem vártam volna ezt, a feleségemtől a legkevésbé. Persze a veszekedésünk után elgondolkodtam, és rájöttem, igaza volt. Első látásra, menthetetlenül beleszerettem egy fiatal lányba, aki a gyermekem lehetne. Nem tehettem róla, egyszerűen úgy éreztem, nem vagyok boldog.

Pár nap alatt megszereztem Anita számát, és gombóccal a torkomban hívtam fel őt. Már akkor tudtam, hogy a mi – leendő – kapcsolatunk halálra van ítélve. Nem szerethetjük egymást, amíg csak akarjuk, hiszen az apja velem egyidős, ráadásul személyes jó barátom. Nem is tudtam, mit csinálok, csak felhívtam. Anita először ledöbbent, mert azonnal úgy indítottam, hogy szeretem, és vele akarok lenni. Annyit mondott, hogy benne van a találkozóban, beszéljük meg, mit érzünk. Alig vártam, hogy végre újra láthassam – mint egy kamasz. A lakására hívott, egy órán keresztül beszélgettünk, és megtudtunk egymásról sok mindent. A legboldogabb egy óra volt, de még nem sejtettem, hogy utána mi következik. Anita lassan levetkőzött, miközben a hálószoba felé lépkedett. A ruháit a földre dobta. Intett, hogy kövessem. Nem bírtam magammal. A szépsége, a teste tökéletessége olyan megindító volt, hogy úgy éreztem, elsírom magam. Nem gondoltam a feleségemre, nem gondoltam a gyerekeimre. Semmire és senkire nem is akartam gondolni.

Ahogy beértem a szobába, felém fordult, és lágyan megcsókolt. Éreztem, tudtam, hogy nem lehetek mással, el kell válnom, itt kell maradnom, a karjaiban, az életében. Az együttlétünk egyszerűen tökéletes volt. Olyan hamvas, fiatal és csodálatos nő, amilyet még soha életemben nem láttam. A szexre éhes volt, mint egy vadállat, aki hetek óta nem evett. Mindent akart, azonnal. És folyton dicsért. Óriási élmény volt végre valakivel egyszerre átélni a gyönyört. A feleségemmel ez soha nem sikerült. És kétszer is…

Ahogy hazamentem, mindent elmondtam a nejemnek, és azonnal összepakoltam néhány holmit. A többiért majd elküldök valakit. Anitához költöztem. Semmi sem érdekelt. Éjjel-nappal együtt voltunk, dolgozni sem mentem. Ettünk, aludtunk és szexeltünk megállás nélkül. Egyfolytában akarta. Zabolátlan volt. Olyan elvárásokkal, amelyektől tartottam, hogy csak ideig-óráig tudok nekik megfelelni.

Igazam is lett. Egyszer nem tudtam úgy teljesíteni. Stresszes voltam. A hétköznapok, amelyek csak eljöttek, felőrölték az idegeimet. Kiütközött a nagy korkülönbség, hiszen nem igazán hagyott pihenni. Ez az alkalom valamilyen szorongást okozott bennem, egyre többször vallottam kudarcot. Anita egy ideig türelmes volt, de mégsem várhatom el egy ilyen fiatal lánytól, hogy ezt kibírja. A megfelelési kényszer úgy elhatalmasodott rajtam, hogy nem tudtam mit kezdeni az ágyban. Lassan-lassan beférkőzött a kapcsolatunkba a magány, egyre többször maradtam egyedül. Néha még sikerült a szex, orgazmust is átéltünk, de sokszor kellett segítség. Még orvoshoz is elmentem, bár rettenetesen szégyelltem magam. Az urológus szerint szerencsére nem volt semmilyen szervi probléma nálam. Nem volt szükség sem gyógyszerre, sem más kezelésre. Tehát a probléma forrását máshol kellett keresnem. Nem akartam belenyugodni abba, hogy soha többé ne legyen öröm a szeretkezés. Pszichológushoz fordultam. Eleinte nem sok reményt fűztem hozzá, de lassan megnyíltam a doktor úrnak, és úgy éreztem, egyenesbe kerülhetek. Sajnos közben Anitával nem haladtak jól a dolgok. Úgy láttam, unatkozik a társaságomban. Már a beszélgetéseink sem voltak tartalmasak. Azt hiszem, nem érdekeltem többé.

Anita már éjszakára is ki-kimaradt. Ilyenkor fogalmam sem volt, mit csinálhat és kivel. Én a féltékenységtől alig láttam, de valahogy azt éreztem, hogy már semminek sincs értelme. Anita életében csak egy színfolt voltam, ami már megfakult. Nem tudom, talán jobb is így. Megöregedtem, elvesztettem mindent. A feleségemhez nem akartam visszamenni, mert nem éreztem iránta semmit. Anitát szeretem, de még csak megbeszélni sem tudtam vele az egészet.

Egy reggel, amikor hazaért, csak a levelem találta az étkezőasztalon, hogy ha mégis akar engem, hívjon fel, és én rohanok vissza. Nem hívott… Elvesztettem…”


Komáromi Csenge

Amikor mindennek vége

Amikor mindennek vége

Zoltán 51 éves, bizonyára nehezére esett a szerkesztőségünknek megírni ezt a levelet. Amikor egy férfi elhagyja a családját a mindent elsöprő szerelemért, sokszor elítélik, de nem látnak a dolgok mögé, nem élik végig, amit ő végigélt.

„Húsz év házasság után úgy éreztem, kiüresedett az együttlétünk. Inkább voltunk már testvérek a feleségemmel, mint házastársak. A szex már csak néha volt jelen az életünkben, akkor is elég rutinszerűen. Azt kell, hogy mondjam, valami nagyon hiányzott. Nem konkrétan a szex, inkább az intimitás. Férfi létemre igenis szükségem van arra, hogy szeretve legyek és én is szerethessek. Nem voltam elégedett, és szerintem a feleségem sem. Amikor csak beszélni akartam a dologról, mindig elutasítást kaptam. Ezt is igen nehezen viseltem.

Mindaddig így ment ez, míg egy színházi előadáson megláttam a volt osztálytársamat, Andrást, aki a családjával jött el megnézni a darabot. Velük volt a lányuk is, Anita. Amikor kicsi volt, akkor láttam utoljára, a fiammal egyidős, 24 éves lány. Egyszerűen gyönyörű volt. Nem tudtam levenni róla a szemem. Sajnos a feleségem is észrevette, és később meg is kaptam a magamét. Két órán át ordított velem, és keresetlen szavakkal dobálózott. Borzalmasan éreztem magam, senkitől sem vártam volna ezt, a feleségemtől a legkevésbé. Persze a veszekedésünk után elgondolkodtam, és rájöttem, igaza volt. Első látásra, menthetetlenül beleszerettem egy fiatal lányba, aki a gyermekem lehetne. Nem tehettem róla, egyszerűen úgy éreztem, nem vagyok boldog.

Pár nap alatt megszereztem Anita számát, és gombóccal a torkomban hívtam fel őt. Már akkor tudtam, hogy a mi – leendő – kapcsolatunk halálra van ítélve. Nem szerethetjük egymást, amíg csak akarjuk, hiszen az apja velem egyidős, ráadásul személyes jó barátom. Nem is tudtam, mit csinálok, csak felhívtam. Anita először ledöbbent, mert azonnal úgy indítottam, hogy szeretem, és vele akarok lenni. Annyit mondott, hogy benne van a találkozóban, beszéljük meg, mit érzünk. Alig vártam, hogy végre újra láthassam – mint egy kamasz. A lakására hívott, egy órán keresztül beszélgettünk, és megtudtunk egymásról sok mindent. A legboldogabb egy óra volt, de még nem sejtettem, hogy utána mi következik. Anita lassan levetkőzött, miközben a hálószoba felé lépkedett. A ruháit a földre dobta. Intett, hogy kövessem. Nem bírtam magammal. A szépsége, a teste tökéletessége olyan megindító volt, hogy úgy éreztem, elsírom magam. Nem gondoltam a feleségemre, nem gondoltam a gyerekeimre. Semmire és senkire nem is akartam gondolni.

Ahogy beértem a szobába, felém fordult, és lágyan megcsókolt. Éreztem, tudtam, hogy nem lehetek mással, el kell válnom, itt kell maradnom, a karjaiban, az életében. Az együttlétünk egyszerűen tökéletes volt. Olyan hamvas, fiatal és csodálatos nő, amilyet még soha életemben nem láttam. A szexre éhes volt, mint egy vadállat, aki hetek óta nem evett. Mindent akart, azonnal. És folyton dicsért. Óriási élmény volt végre valakivel egyszerre átélni a gyönyört. A feleségemmel ez soha nem sikerült. És kétszer is…

Ahogy hazamentem, mindent elmondtam a nejemnek, és azonnal összepakoltam néhány holmit. A többiért majd elküldök valakit. Anitához költöztem. Semmi sem érdekelt. Éjjel-nappal együtt voltunk, dolgozni sem mentem. Ettünk, aludtunk és szexeltünk megállás nélkül. Egyfolytában akarta. Zabolátlan volt. Olyan elvárásokkal, amelyektől tartottam, hogy csak ideig-óráig tudok nekik megfelelni.

Igazam is lett. Egyszer nem tudtam úgy teljesíteni. Stresszes voltam. A hétköznapok, amelyek csak eljöttek, felőrölték az idegeimet. Kiütközött a nagy korkülönbség, hiszen nem igazán hagyott pihenni. Ez az alkalom valamilyen szorongást okozott bennem, egyre többször vallottam kudarcot. Anita egy ideig türelmes volt, de mégsem várhatom el egy ilyen fiatal lánytól, hogy ezt kibírja. A megfelelési kényszer úgy elhatalmasodott rajtam, hogy nem tudtam mit kezdeni az ágyban. Lassan-lassan beférkőzött a kapcsolatunkba a magány, egyre többször maradtam egyedül. Néha még sikerült a szex, orgazmust is átéltünk, de sokszor kellett segítség. Még orvoshoz is elmentem, bár rettenetesen szégyelltem magam. Az urológus szerint szerencsére nem volt semmilyen szervi probléma nálam. Nem volt szükség sem gyógyszerre, sem más kezelésre. Tehát a probléma forrását máshol kellett keresnem. Nem akartam belenyugodni abba, hogy soha többé ne legyen öröm a szeretkezés. Pszichológushoz fordultam. Eleinte nem sok reményt fűztem hozzá, de lassan megnyíltam a doktor úrnak, és úgy éreztem, egyenesbe kerülhetek. Sajnos közben Anitával nem haladtak jól a dolgok. Úgy láttam, unatkozik a társaságomban. Már a beszélgetéseink sem voltak tartalmasak. Azt hiszem, nem érdekeltem többé.

Anita már éjszakára is ki-kimaradt. Ilyenkor fogalmam sem volt, mit csinálhat és kivel. Én a féltékenységtől alig láttam, de valahogy azt éreztem, hogy már semminek sincs értelme. Anita életében csak egy színfolt voltam, ami már megfakult. Nem tudom, talán jobb is így. Megöregedtem, elvesztettem mindent. A feleségemhez nem akartam visszamenni, mert nem éreztem iránta semmit. Anitát szeretem, de még csak megbeszélni sem tudtam vele az egészet.

Egy reggel, amikor hazaért, csak a levelem találta az étkezőasztalon, hogy ha mégis akar engem, hívjon fel, és én rohanok vissza. Nem hívott… Elvesztettem…”


Komáromi Csenge

Amikor mindennek vége

Amikor mindennek vége

Zoltán 51 éves, bizonyára nehezére esett a szerkesztőségünknek megírni ezt a levelet. Amikor egy férfi elhagyja a családját a mindent elsöprő szerelemért, sokszor elítélik, de nem látnak a dolgok mögé, nem élik végig, amit ő végigélt.

„Húsz év házasság után úgy éreztem, kiüresedett az együttlétünk. Inkább voltunk már testvérek a feleségemmel, mint házastársak. A szex már csak néha volt jelen az életünkben, akkor is elég rutinszerűen. Azt kell, hogy mondjam, valami nagyon hiányzott. Nem konkrétan a szex, inkább az intimitás. Férfi létemre igenis szükségem van arra, hogy szeretve legyek és én is szerethessek. Nem voltam elégedett, és szerintem a feleségem sem. Amikor csak beszélni akartam a dologról, mindig elutasítást kaptam. Ezt is igen nehezen viseltem.

Mindaddig így ment ez, míg egy színházi előadáson megláttam a volt osztálytársamat, Andrást, aki a családjával jött el megnézni a darabot. Velük volt a lányuk is, Anita. Amikor kicsi volt, akkor láttam utoljára, a fiammal egyidős, 24 éves lány. Egyszerűen gyönyörű volt. Nem tudtam levenni róla a szemem. Sajnos a feleségem is észrevette, és később meg is kaptam a magamét. Két órán át ordított velem, és keresetlen szavakkal dobálózott. Borzalmasan éreztem magam, senkitől sem vártam volna ezt, a feleségemtől a legkevésbé. Persze a veszekedésünk után elgondolkodtam, és rájöttem, igaza volt. Első látásra, menthetetlenül beleszerettem egy fiatal lányba, aki a gyermekem lehetne. Nem tehettem róla, egyszerűen úgy éreztem, nem vagyok boldog.

Pár nap alatt megszereztem Anita számát, és gombóccal a torkomban hívtam fel őt. Már akkor tudtam, hogy a mi – leendő – kapcsolatunk halálra van ítélve. Nem szerethetjük egymást, amíg csak akarjuk, hiszen az apja velem egyidős, ráadásul személyes jó barátom. Nem is tudtam, mit csinálok, csak felhívtam. Anita először ledöbbent, mert azonnal úgy indítottam, hogy szeretem, és vele akarok lenni. Annyit mondott, hogy benne van a találkozóban, beszéljük meg, mit érzünk. Alig vártam, hogy végre újra láthassam – mint egy kamasz. A lakására hívott, egy órán keresztül beszélgettünk, és megtudtunk egymásról sok mindent. A legboldogabb egy óra volt, de még nem sejtettem, hogy utána mi következik. Anita lassan levetkőzött, miközben a hálószoba felé lépkedett. A ruháit a földre dobta. Intett, hogy kövessem. Nem bírtam magammal. A szépsége, a teste tökéletessége olyan megindító volt, hogy úgy éreztem, elsírom magam. Nem gondoltam a feleségemre, nem gondoltam a gyerekeimre. Semmire és senkire nem is akartam gondolni.

Ahogy beértem a szobába, felém fordult, és lágyan megcsókolt. Éreztem, tudtam, hogy nem lehetek mással, el kell válnom, itt kell maradnom, a karjaiban, az életében. Az együttlétünk egyszerűen tökéletes volt. Olyan hamvas, fiatal és csodálatos nő, amilyet még soha életemben nem láttam. A szexre éhes volt, mint egy vadállat, aki hetek óta nem evett. Mindent akart, azonnal. És folyton dicsért. Óriási élmény volt végre valakivel egyszerre átélni a gyönyört. A feleségemmel ez soha nem sikerült. És kétszer is…

Ahogy hazamentem, mindent elmondtam a nejemnek, és azonnal összepakoltam néhány holmit. A többiért majd elküldök valakit. Anitához költöztem. Semmi sem érdekelt. Éjjel-nappal együtt voltunk, dolgozni sem mentem. Ettünk, aludtunk és szexeltünk megállás nélkül. Egyfolytában akarta. Zabolátlan volt. Olyan elvárásokkal, amelyektől tartottam, hogy csak ideig-óráig tudok nekik megfelelni.

Igazam is lett. Egyszer nem tudtam úgy teljesíteni. Stresszes voltam. A hétköznapok, amelyek csak eljöttek, felőrölték az idegeimet. Kiütközött a nagy korkülönbség, hiszen nem igazán hagyott pihenni. Ez az alkalom valamilyen szorongást okozott bennem, egyre többször vallottam kudarcot. Anita egy ideig türelmes volt, de mégsem várhatom el egy ilyen fiatal lánytól, hogy ezt kibírja. A megfelelési kényszer úgy elhatalmasodott rajtam, hogy nem tudtam mit kezdeni az ágyban. Lassan-lassan beférkőzött a kapcsolatunkba a magány, egyre többször maradtam egyedül. Néha még sikerült a szex, orgazmust is átéltünk, de sokszor kellett segítség. Még orvoshoz is elmentem, bár rettenetesen szégyelltem magam. Az urológus szerint szerencsére nem volt semmilyen szervi probléma nálam. Nem volt szükség sem gyógyszerre, sem más kezelésre. Tehát a probléma forrását máshol kellett keresnem. Nem akartam belenyugodni abba, hogy soha többé ne legyen öröm a szeretkezés. Pszichológushoz fordultam. Eleinte nem sok reményt fűztem hozzá, de lassan megnyíltam a doktor úrnak, és úgy éreztem, egyenesbe kerülhetek. Sajnos közben Anitával nem haladtak jól a dolgok. Úgy láttam, unatkozik a társaságomban. Már a beszélgetéseink sem voltak tartalmasak. Azt hiszem, nem érdekeltem többé.

Anita már éjszakára is ki-kimaradt. Ilyenkor fogalmam sem volt, mit csinálhat és kivel. Én a féltékenységtől alig láttam, de valahogy azt éreztem, hogy már semminek sincs értelme. Anita életében csak egy színfolt voltam, ami már megfakult. Nem tudom, talán jobb is így. Megöregedtem, elvesztettem mindent. A feleségemhez nem akartam visszamenni, mert nem éreztem iránta semmit. Anitát szeretem, de még csak megbeszélni sem tudtam vele az egészet.

Egy reggel, amikor hazaért, csak a levelem találta az étkezőasztalon, hogy ha mégis akar engem, hívjon fel, és én rohanok vissza. Nem hívott… Elvesztettem…”


Komáromi Csenge


Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum


    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán


    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson


    Hatóság: OGYÉI
     

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Mellékhatás bejelentés

     

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    az alábbi felületen:

    https://www.richter.hu/hu-HU/kapcsolat/Pages/Mellekhatasbejelentes.aspx

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket