Mit jelent az érzelmi biztonság? Azt, hogy tudom jól, hogy a társamnak én vagyok a világon a legfontosabb személy, tudom, hogy nem árul el, szeret és figyel rám. De vajon miért van az, hogy egyre többször érezzük azt a fájó, mindent elborító hiányérzetet, amit az intimitás, a fizikai közelség hiánya okoz?
A kapcsolat fejlődik, mindig megújul, de ehhez az kell, hogy ebben a két emberből álló szövetségben mindig megtapasztaljuk azt az érzelmi biztonságot, ami előre visz. Amikor együtt vagyunk valakivel jogos elvárásunk, hogy a partner figyeljen ránk, észrevegye lelki szükségleteinket, érdeklődéssel forduljon felénk, jelét adja annak, hogy fontosak vagyunk számára. Ez az érzelmi kapcsolódás minden emberi lény igénye, mindenki erre vágyik a kapcsolatában. Ez az a fontos alkotóelem a kapcsolatban amely segítségével meg tudjuk élni az együtt létezés örömét. Előfordul azonban, hogy ez az érzés nem kap elegendő teret, ekkor viszont úgy érezzük, hogy egyedül maradtunk, a társunk figyelme nem teljes irányunkban. Ekkor érezzük úgy, hogy nem vagyunk a helyünkön, nem vagyunk boldogok a kapcsolatban.
Ebben a helyzetben gyakori az önhibáztatás, hiszen a gyanakvás beköltözik a kapcsolatba, és a bizalom meginog, ami azért nagyon nagy gond, mert az intimitás a bizalomból ered. Tehetetlennek érezzük magunkat, és ez az érzés olyan fájdalmas, hogy akár fizikai tünetei is lehetnek. Átéljük a kapcsolatban az elhagyatottság érzését, ami depresszióhoz, szorongáshoz vezethet. A szerelemben, az együttélésben pedig nem ezt kell megtapasztalni, hanem pont az ellenkezőjét: a biztonságot és a támaszt, ami bizalmat fakaszt.
Ha ez nincs, elveszítjük a lábunk alól a talajt, a biztonságot nyújtó társ közelségét. Ha a társunk érzelmileg elérhetetlen, általában nehezen megközelíthető, hiszen ő maga sem tudja pontosan, mit érez. Ha egy ilyen emberrel hoz össze a sors, lehet, hogy tudunk segíteni rajta azzal, hogy ráirányítjuk a figyelmét a problémára, vezetjük őt azon az önismereti úton, ami sosem könnyű. Ezért azonban áldozatot kell hozni, hiszen kockáztatjuk az érzelmi kiüresedést. Előfordulhat, hogy siker koronázza a próbálkozásunkat, és a társunk ráébred arra, hogy az érzelmeit nem kell elrejtenie, hiszen biztonságban van ebben a kapcsolatban. Ekkor a bizalomnak szabad útja van, és az intimitás kialakulása, feléledése, az érzelmi elérhetőség is közel van. Ha azonban nem sikerül olyan közel hozni az érzelmeket a másik félhez, akkor nem tudunk igazán kapcsolódni, és a társas együttélés elveszíti valódi értelmét. Ilyenkor dönthetünk úgy, hogy tovább próbálkozunk, de sokszor a kapcsolat felbontása a megoldás, hiszen nem lehetünk örök áldozatok, nem küzdhetünk folyton, főleg akkor nem, ha a másik fél részéről nincs beleegyezés, akarat.
Az érzelmeinkkel nem lehet játszani. Csak akkor tudjuk teljes egészében elengedni magunkat egy kapcsolatban, ha azt érezzük, a társunk érzelmei erősek, képes arra, hogy közel engedjen magához.
Az intimitás a bizalomból ered, de bizalmat csak valódi érzelmek árán nyerhetünk és adhatunk.
Tarjáni Rita

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől.
Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak:
Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson
Hatóság: OGYÉI
A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.