Amikor valaki hosszú éveket tölt olyan kapcsolatokban, amelyekben nem találja a boldogságot, a kiteljesedést, a körülötte élő szerettei aggódnak. Erika nem huszonévesen találta meg élete párját, hanem negyvenen túl. Aggódtam, valahogy nem hittem már a boldogságában, és féltettem, mert a kapcsolatinak mindig szakítás lett a vége. Hosszú idő telt el, míg Erika rájött, egy kapcsolatban teljesen át kell adnia a lelkét, ha boldog akar lenni.

„A szüleim borzalmas házasságban éltek” – meséli Erika. „Kicsi gyerekkoromból másra sem emlékszem, csak arra a végtelen őrületre, amely körülvett bennünket, és amellyel egymáshoz viszonyultak. Bizalom sem volt közöttük, és szinte egyáltalán nem éltek lelki életet. az anyám folyton kesergett, az apám ivott, és viszonylag korán meghalt. Ekkor anyám befordult, és onnantól kezdve én neveltem a húgomat. Amikor férjhez mentem, az volt a vágyam, hogy egy olyan házasságom legyen, mint amilyenek a mesékben vannak. Persze, azt nem tudtam, hogy a szüleimnek milyen volt a szexuális életük – az ember ilyesmit nem is szeret tudni a szüleiről. De valószínűleg abban sem jeleskedhettek.

Az én házasságom megvalósulása álomszerű volt. Fantasztikus ember lett a férjem. A lelki közelség olyan szoros volt köztünk, amilyen még soha, senkivel ezelőtt. Az előző kapcsolataimban a fizikai kapcsolódás volt mindig középpontban. Intenzív, mindent elsöprő kapcsolatok voltak, ám valahogy mégsem voltam boldog, hiszen az az álom, amit hajtottam, nem akart jönni, de kivártam, és meglett a jutalmam.

Ezelőtt sosem tudtam magam igazán megmutatni senkinek. Már gyerekkoromban is folyton attól rettegtem, hogy elhagy az anyám. A párkapcsolataimban is úgy éreztem, rejtőzködnöm kell, nem adhatom igazán önmagam, ha meg akarom tartani az aktuális férfit. Azt hiszem, nem voltam kellően motivált, valami mindig hiányzott a kapcsolatokból. A házasságomban azonban minden addiginál mélyebb bizalom, intimitás lett a részem, és ez végtelen szeretetet gyújt bennem.

Tudom, hogy mindenben számíthatok rá, tudom, hogy ha valami nem jó nekem, ő köszörüli ki a csorbát, és teszi helyre azt, ami elromlott. Ő ismer engem, egészen mélyen, tudja, mi rejlik a rezdüléseim mögött. Megvan az egyensúly szerelem és szexualitás, bizalom és intimitás, komoly percek és önfeledt pillanatok között. Azt hiszem, én nem a könnyebbik utat jártam végig, holott eleinte azt hittem, a testi örömökben kell keresnem a boldogságot, és az tényleg egyszerűnek tűnt. Amikor azonban találkoztam a férjemmel, hirtelen minden a helyére került. Apró kis téglánként bontotta le a körülöttem lévő kilométer magas falat. Türelemmel, szeretettel, szerelemmel… Megszűnt a szorongásom, ami a kapcsolati megfelelési kényszeremmel függött össze. Végre kaptam levegőt, és nem kellett kapkodnom utána.

Hozzábújhatok, amikor akarok, meghallgat, ha kell. Végre nem a szex van a kapcsolatom középpontjában, hanem a lelki kapcsolatunk. Persze, szexuális téren is minden a legnagyobb rendben, sőt, soha nem éltem át ekkora boldogságot. Szerelemmel együtt lenni valakivel, földöntúli élmény. Hálás vagyok, hogy megadatott nekem, hogy találkozhattam a férjemmel. Nem maradtam abban a tudatban, hogy az érzelmeket nem szabad igazán megélni.

Azt hiszem, az intimitás megélésével, lelki kapcsolódással lehetünk igazán boldogok.”

Kovács-Hain Zsuzsa