A szexualitásunk kiegyensúlyozottsága nagyban függ attól, hogy hogyan érezzük magunkat a partnerünk társaságában, mennyire érezzük magunkat jól a bőrünkben, és persze attól is, hogy sikerül-e megélni az orgazmust. Zitának ez utóbbival voltak komoly gondjai.

„Amióta az eszemet tudom, mindig rossz volt a kapcsolatom a szüleimmel. Amíg otthon laktam, folyamatosan ordítoztak velem és egymással is. Olyan dolgok, mint a szexualitás, szóba sem kerültek, a menstruációról és minden másról is magam szereztem tudomást az iskolatársaimtól. Elnyomva éreztem magam világ életemben.

Soha, semmiben nem tudtam elengedni magam igazán. Nem voltak igazi barátaim, mindig csak odacsapódtam valakihez vagy valakikhez. A világom mindig is más volt, mint a korombéli gyerekeké, és felnőttként is nehezen találtam a helyem.

A párkapcsolataimban vittem tovább ezt a sorsot. Mindig megalázkodtam, csak elfogadtam mindent, soha nem volt az, amit én szerettem volna. És soha, de soha nem éreztem még orgazmust. Minden párkapcsolatom zátonyra futott előbb-utóbb. Félelem és düh volt bennem, folyton szorongtam, amiért nem tudok teljesíteni. Így éltem meg… az én hibámnak. Sosem jutott az eszembe, hogy esetleg másra van szükségem.

Minden egyes szexuális együttlétkor azért rimánkodtam, hogy legyen már vége. Azt hittem, nem vagyok képes az orgazmusra. Azt sem tudtam, valójában mit is kéne éreznem. Ez persze még inkább tönkretett. Filmeken láttam persze, ahogy nők elélveznek, ezért egy darabig képes voltam elhitetni az aktuális férfival, hogy minden rendben. Semmi sem volt rendben.

Elnyomtam magamban a szomorúságot, a csalódottságot és a kételyt a szexszel kapcsolatban. Nem akartam erről senkivel sem beszélni, és egy idő után már elhittem, hogy nekem ez nem jár. Kerülni kezdtem az embereket, főleg a férfiakat, és berendezkedtem az egyedüllétre. A családommal szinte minden kapcsolatom megszakadt. Egyetlen barátnőm volt csak, a munkahelyemen a recepcióslány. Kedveltem, mert teljesen más volt, mint én. Meghívott az esküvőjére. El sem akartam menni. Fogalmam sem volt, milyen egy esküvő, még nem voltam soha. A barátnőm gyönyörű volt, és látszott rajta, hogy nagyon boldog. A szertartás után egy fantasztikus helyre volt hivatalos mindenki, ahol a vacsorát és a lagzit tartották. Rajtam kívül még öten voltak egyedül, pár nélkül. Egy asztalnál ültünk. Én Attila mellett kaptam helyet. A férfi nem volt egy őrülten jóképű valaki, de valahogy nagyon közelinek éreztem magamhoz. Olyan volt, mintha mindig ismertük volna egymást. Az egész estét együtt töltöttük, nagyon sokat nevettünk, jól éreztem magam vele. Amikor az esküvő véget ért, elkérte a számom. Kicsit megijedtem, de ez amolyan izgalommal teli érzés volt. Nemsokára felhívott. A szívem a torkomban dobogott, még soha nem éreztem ilyet. Megbeszéltük, hogy együtt vacsorázunk. Kicsit sablonosnak gondoltam, de mégis nagyon örültem neki. Attila már várt, amikor megérkeztem az étterembe. Szélesen mosolygott. Úgy éreztem, valami furcsa történik, bizsergett mindenem.

Alig vártam, hogy a vacsorának vége legyen, pedig nagyon jó volt, de kettesben akartam lenni Attilával.

Az történt, amire számítottam, Attila feljött hozzám a vacsora után, és együtt töltöttük az éjszakát. Nem tudom, hogyan, vagy mi okból, de őszinte voltam vele. Az első éjszakánkon mindent elmondtam neki a múltamról. Elmondtam, hogy sosem élveztem igazán a szexet, hogy a párkapcsolataim kudarcba fulladtak. Attila gyengéd volt, kedves és megértő. Azt mondta, engedjem el magam, mert ő csak szeretni akar engem. Azt is mondta, hogy soha nem találkozott hozzám hasonló nővel, csak rám várt. Ahogy ezeket kimondta, lassan-lassan eljuttatott a gyönyörig. Életemben először volt orgazmusom. Fantasztikus érzés volt, és nemcsak a fizikai oldala miatt, hanem főleg a lelki vonatkozása miatt. Soha nem volt senki ilyen közel a lelkemhez, mint Attila. Hálás vagyok, hogy mellettem van azóta is. A szexuális életünk fantasztikus, nem is vágyhatnék jobbra. Boldog vagyok! Az az esküvő örökre megpecsételte a sorsom, boldoggá tett, egésszé tett, végre önmagam lehetek. A szerelem csodás érzés, remélem, sokáig velem marad!”

Ligeti Anna