Hogy mikor boldog egy párkapcsolat, arról nagyon sokáig lehetne beszélgetni. Mindenkinek más és más a boldogság és más ennek a fokmérője is. Annyi bizonyos, hogy a gyermekek akkor igazán boldogok, ha a szüleiket kiegyensúlyozottnak és valóban boldognak látják.

Mi a család?

Számomra a család nem egyszerű életközösség csupán, hanem azonos értékrendben élő emberek közössége. Olyan mintaadó szülők és befogadó gyermekek szövetsége, akik mind megértik egymást. A családban nem kell szerepeket játszani és különböző álarcok mögé bújva élni. A családban mindenki elmondhatja, ha fáj neki valami, meghallgatjuk az örömét, a bánatát. Érdeklődünk egymás iránt, és szeretünk együtt lenni. Sűrűn meg is érintjük egymást, megpusziljuk a gyermekeinket - akkor is, ha nekik ez sokszor már nem tűnik annyira fontosnak. Pedig fontos, hiszen ezt viszik ők is tovább majd a saját családjukba, a felnőtt életükbe. A családban nem félünk attól, ha valamilyen konfliktus, vita, netán veszekedés alakul ki, mert ettől is fejlődünk. A gyermekeink azt látják, hogy még egy éles helyzetben is tudunk egymásra hatni az érveinkkel. Elfogadjuk egymást, adunk egymás véleményére, sőt, a gyermekeink véleménye is nagyon fontos számunkra. Ezzel tanulnak, mégpedig úgy, hogy szinte észre sem veszik. Maguktól tudnak dönteni helyes és helytelen között – ezt pedig a család közössége alapozza meg számukra. Mi, emberek mintákat követünk, és ha ez a minta rossz, az életünk fontos építőkövei, az értékek lesznek rosszak. A család tagjai segítik egymást a fejlődésben, nem pedig hátráltatják a másikat. Megerősítik egymást a helyes, pozitív dolgokkal kapcsolatban, de nem rejtik véka alá a véleményüket akkor sem, ha a másik rossz irányba halad.

Amikor gyermek érkezik a családba – minden változik

Ilyenkor igen nagy feladat hárul a nőre és a férfira. Szándékosan írtam így: nő és férfi, nem pedig anya és apa. A gyermek érkezésével nem változunk át egy másik emberré, nem leszünk hirtelen nőből és férfiból anya és apa. Új szerepkört kapunk a már meglévők mellé. Eddig voltunk nő, férfi, szerető, lelki társ, barát, ehhez pedig csatlakozik az anya és az apa szerep. Ez a személyiségünk részévé válik, de nem változhatunk át teljesen, mert az a párkapcsolat rovására menne. Volt, hogy saját magamat is figyelmeztettem, amikor apának szólítottam a férjemet. Tudtam, hogy ez nem jó irányba viszi a kettőnk kapcsolatát, hiszen ő ugyanaz a férfi, akibe beleszerettem, van rendes neve, nem apának hívják, és én sem szólítom őt így. Természetes, hogy valahogy egybeforrt ez a két szerep, a gyermekeimet is látom a férjemben és fordítva is. A gyermekeimet is szeretem a férjemben és a férjemet is a gyermekeimben. Ugyanakkor a szülőség egy feladat, egy olyan fontos funkció az életünkben, amit el kell választani a kettőnk kapcsolatától, hogy boldog pár maradhassunk. A gyermekeink is így tudnak igazán szabadon fejlődni, csak így lesznek teljesen rendben önmagukkal is, ha látják, hogy az édesanyjuk és az édesapjuk nem szűnt meg nőnek és férfinak lenni, hanem egészséges a párkapcsolatuk.

Törekedni kell arra, hogy a párkapcsolat megmaradjon párkapcsolatnak, a szülőség pedig ettől függetlenül, a család szintjén kell, hogy működjön.

Kovács-Hain Zsuzsa