Erekciós zavarok után újra hódítani – Lehetséges

A férfiak önbecsülését leginkább az tudja rombolni, ha romlik a szexuális teljesítőképességük. Ez a probléma hatással van a férfiak életminőségére minden értelemben. A merevedési zavarok azonban komoly betegségek előjelei lehetnek. Három férfi most arról beszélt, hogyan találtak megoldást a problémájukra, és hogyan tudtak továbblépni.

1. Ferenc

„Cukorbeteg vagyok, emiatt sok lemondással jár az életem. A feleségemmel a szexuális életünk eleinte nagyon jó volt, de egy idő után furcsa dologra lettünk figyelmesek: az együttlétekkor igen nehezen jött össze a merevedésem, és sajnos nem is tartott túl sokáig. Sajnos egyre rosszabb lett a helyzet. Én magamat okoltam, a feleségem pedig magában kereste a hibát. Nem várhattam meg, hogy a házasságunk zátonyra fusson. Úgy döntöttem, orvoshoz fordulok, hiszen fiatal vagyok még. Ez egy éve volt. Az orvos ajánlott egy potencianövelő gyógyszert, ami új a piacon. Már szinte azonnal érezhető volt a pozitív változás. Azóta minden csodás. Újra meghódítottam a feleségem, és ő végre elfelejtette azt a butaságot, hogy az egészet ő okozta. Az erekciós problémáim hátterében a rosszul kezelt cukorbetegség állt. Az urológusom gyanakodott erre, így szakorvoshoz küldött, aki beállította a gyógyszerem, és a potencianövelővel együtt minden rendbe jött.”

2. Dominik

 „Sosem volt igazán hosszú kapcsolatom, az valahogy nem az én műfajom. Jó érzés, hogy nem vagyok elkötelezve, és ha valami nem tetszik, leléphetek. A csajok imádnak, én meg őket! Ez egy win-win helyzet. Ennyi. Nemrég azonban az egyik barátnőmnél voltam, és nagyon rosszul sült el a dolog. Nem tudtam, mi történik velem, hiszen ilyennel még nem néztem szembe ezelőtt. Hogy úgy mondjam, lanyha maradtam. Ez számomra teljesen új volt. A barátnőm elnevette magát, ami persze nem esett jól. Gyorsan összekaptam magam, és elhúztam. Hazáig töprengtem, mi lehet ennek az oka, de nem tudtam rájönni. Másnap azonnal orvoshoz mentem. Nem vagyok az a szégyenlős fajta, simán elmondtam, mi a baj. Egyből ajánlott egy gyógyszert, de előtte elvégeztetett néhány vizsgálatot. Minden eredmény tökéletes lett, így az orvosom arra gyanakodott, hogy nem szervi probléma, hanem valami rejtett, lelki eredetű gond áll a háttérben. Megadta egy pszichológus számát, akit hamar fel is hívtam. Kíváncsi vagyok, hogy mi derül majd ki. Mindenesetre a gyógyszer nagyon hatásos, amit az urológus ajánlott. Kicsit visszavettem a szexuális életből, igyekszem lassabban, stresszmentesebben élni.”

3. Emil

„Elváltam öt évvel ezelőtt. Most tartós kapcsolatban élek, ami minden szempontból jól működik. Azaz működött, mostanáig. Szexuális téren problémáim akadtak, amit először nem voltam hajlandó tudomásul venni. Mivel nem volt olyan súlyos a dolog, csak egyszer-kétszer fordult elő, hogy csütörtököt mondtam a döntő pillanatban, úgy voltam vele, kár orvoshoz menni. A baj az volt, hogy egyre súlyosabbá vált a problémám. A párom szerencsére megértő volt, türelmes, és próbált rábeszélni, hogy menjek el egy vizsgálatra. Az igazság az, hogy ódzkodtam tőle. Mégis mit gondol rólam majd az orvos? Ez a kérdés kavargott bennem, de végül beleegyeztem. Elmentem az urológushoz. Az orvos szerint a dohányzás és a túlsúlyom az oka annak, hogy a dolog nem jól működik. Megbeszéltük, hogy elmegyek az általa javasolt dietetikushoz, elkezdem a diétát, és megpróbálok megválni a cigarettától is. Az egészségemnek is jót tesz, és visszakapom az életem.”

A merevedési zavarok hátterében különböző okok állhatnak. Az orvosok szerint 80%-ban testi eredetű probléma okozza a panaszokat, 20%-ban azonban lelki eredetű. Érdemes hát mindig erre is gondolni, főleg, ha az egészségügyi vizsgálatok negatív eredményeket hoznak. A lényeg, hogy mindig van megoldás, csak meg kell találni a személyre szabott kezelési módot. Ebben viszont csak szakorvos segíthet.

Tarjáni Rita

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket

KORHATÁROS TARTALOM

korhatár

Az a tartalom, amelyet most meg akarsz nyitni, a jelenleg hatályos, 2010. évi CLXXXV. törvény szerint a IV. kategóriába tartozik. Oldalunkon edukációs célú, szexuális tartalmú anyagokkal is találkozhatsz.