Az érintés az egyik legfontosabb megnyilvánulás, amit ember tehet egy másik ember felé. Mindenkinek szüksége van rá, mint egy falat kenyérre (ahogy mondani szokták). Az érintés még az egészségünkhöz is hozzájárul, fontos, hogy érezzük egymást, és akkor máris minden rendben.

Ma a legnépszerűbb közösségi oldalon böngészgetve egy nyílt levélbe futottam. Egy 32 éves fiatalember ecsetelgette, hogy miért nincs barátnője, illetve azt, hogy miért nem lesz soha. Hét pontban foglalta össze, hogy miért nem tud választani a mai nők közül. Szerinte a facér nők többsége pénzéhes, anyagias, csak azért kell neki egy férfi, hogy finanszírozza a divathóbortjait, a ruhákat, a sminkcuccokat, a műkörmöt, a műmellet, a műszájat, a táskákat, a mindent. Cserébe nem adnak semmit, csak néha egy kis szexet, de azt kérés nélkül is. Borzalmas volt olvasni is, hogy egy életerős fiatal férfi ilyen véleménnyel van a szűkebb és tágabb környezetében élő nőkről.

Keserű sorok voltak, és valahol sajnos nagyon igazak.

De vajon hogy jutottunk ide? Miért lehet az, hogy valaki úgy érzi, hogy ez a világ nem ad neki egyetlenegy olyan nőt sem, aki mosolygós, kedves, szereti őt és esetleg gyereket is akar majd. Akinek nem az számít, hogy milyen a verda, milyen a tárca, hanem az együtt töltött idő a fontos.

Olvasás közben morfondíroztam ezeken, és rájöttem, hogy mi magunk tettük magunkat ilyenné. Egy vastag réteg mögül szemlélődünk, szinte már teljesen érdektelenül. A fogyasztás az, ami egy kicsit felvillanyoz, ez az, amiért hajlandóak vagyunk megmozdulni, és esetleg elhagyni a komfortzónánkat.

A levél persze arról nem szólt, hogy a férfiak is ilyenek. Máshogy, de ilyenek. A nők azt hiszik, hogy a férfiaknak ez tetszik, ezért ilyenek. És kész is az ördögi kör, vagy a 22-es csapdája. Nem mutatunk érzelmeket, nem érintkezünk „feleslegesen”, csak, ha szexelni kell. Kevés olyan férfi van, aki le merné írni azt, hogy soha nem lesz barátnőm, feleségem, ha ilyenek a nők. Inkább egyedül maradok. Sokan inkább belenyugszanak, választanak egy királylányt, és elfogadják, hogy ilyen az élet. Ezeknek a férfiaknak nem jó egyedül, nem akarnak egyedül élni. Ugyanígy a nőknél is lehet ilyen. Belenyugszanak egy esetleg agresszív kapcsolatba, vagy egy olyanba, ahol elnyomja őket a férfi. Csak azért, hogy ne legyenek egyedül.

Az érintés hiánya. Ez vezet idáig. A teljes ingermentesség. Az intimitás hiánya. Fogyasztói társadalom, mindenféle sallang nélkül.

Holott a levélíró, 32 éves fiatalember is csak arra vágyik, amire mindenki (a vastag réteg alatt): érintésre, kedvességre, intim pillanatokra. A szerelemre, a kedves bőrének érintésére. Arra, hogy még a szívverését is érezhesse, olyan közel vannak egymáshoz. Ez az élet értelme. Csecsemő korunktól vágyunk az érintésre. A kisbaba sírással jelzi, ha valamire szüksége van. Legtöbbször az édesanyja érintésére van szüksége. Ugyanígy az óvodás is megérinti a társát, élete első szerelmét. Mi mondjuk neki először, hogy ne tegye. Nem igaz?

Ezek a kapcsolatok, azaz ezeknek az érzéseknek, érintéseknek a hiánya vezet később a felnőttkori társas kapcsolataink kudarcaihoz. Remélem, egyszer rájövünk, hogy az érzelmek és az érintés az, ami éltet, ami meghatározza a lelki jóllétünket. Olyan, akár a víz vagy a levegő, nem tudunk meglenni nélküle.

Hagyd, hogy a gyermeked (leendő gyermeked) érintéssel szerezze meg magának azokat az élményeket, amelyekhez hozzá kell jutnia, mert ha nem így tesz, későbbi életét is meghatározza majd ez a pótolhatatlan hiány.

És te is érintsd meg a szerelmed, a barátaid annyiszor, ahányszor csak teheted, mert ez teszi jobbá az életed.

 
Kovács-Hain Zsuzsa