Ezeket utáljuk mi férfiak az ágyban – 5 ilyen dolog is van

Mi férfiak imádjuk a szexet, ez nem is kérdés, viszont vannak dolgok, amik azért bennünket is lelomboznak. A szex két emberről szól. Egy együttlét során mindkettőnek vannak elvárásai, és mindketten adnak valamit a másiknak. Ha ez egyoldalú, vagy valamiért nem teljesül, akkor az egész felborul, és az egyik vagy mindkét fél megbántva érezheti magát. Ez pedig hosszú távon nem tesz jót egy kapcsolatnak.

Elmondom, mi az az 5 dolog, amit mi, férfiak ki nem állhatunk az ágyban.

Ha szex közben nincsenek hangok

Apró, kéjes nyögések, halk sikolyok… nincs is annál izgatóbb, ha halljuk, ahogy a szerelmünknek jó érzés, hogy velünk szexel. Ez egy visszajelzés számunkra, hogy valamit jól csinálunk. Az mondjuk már kevésbé izgató, ha a nő sikít szex közben, és a csúnya beszédet sem minden férfi kedveli, ahogy a kislányos vihorászás is idegen ettől a szituációtól.

Ha a nő nem kényeztet minket

Hajlamosak vagyunk az előjátékról azt gondolni, hogy egy túlértékelt része a szexnek. Ennek ellenére pontosan tudjuk, hogy a nőknek nemcsak azért van szükségük rá, mert nagyon jó érzés. Ugyanígy nekünk is kell egy kis előjáték, egy kis kényeztetés. Ebbe beletartozik az orális kényeztetés éppúgy, mint az apró simogatások, érintések. Mi is vágyunk rá, kapni is szeretünk, nemcsak adni.

Ha a nő nem ápolt

Kínos kérdés a higiénia hiánya, de sajnos gyakran előfordul, hogy a gusztusos csomagolás eltávolítása után nem épp egy ápolt nő bukkan elő. Amikor valaki nem ad arra, hogy a szeméremteste hogy néz ki, milyen az illata, hogyan hat ez a partnerére, az eléggé lelombozó.

A nő nem kezdeményez egyáltalán

A férfiak imádják, ha érzik, a nő vágyik rájuk! Szeretjük tudni, hogy szeretnek bennünket. Nagyon jó dolog,  ha letámad a barátnőnk, amikor hazamegyünk, de azt is nagyon bírjuk, ha már napközben kapunk egy kis utalást arra vonatkozóan, hogy este valami extra élményre számíthatunk. Nagyon szomorú, ha az az érzésünk, hogy csak mi akarjuk, a párunk pedig ezt nem cáfolja meg.

Ha hiányzik az aktivitás

Nincs annál rosszabb, ha egy nő csak fekszik szex közben, mint egy darab fa, és semmit sem csinál. Sok férfi ettől teljesen lelankad, és nincs is kedve folytatni az egészet. Amikor a nő nem aktív szex közben, az elbizonytalanít bennünket.

Ligeti Anna

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket

KORHATÁROS TARTALOM

korhatár

Az a tartalom, amelyet most meg akarsz nyitni, a jelenleg hatályos, 2010. évi CLXXXV. törvény szerint a IV. kategóriába tartozik. Oldalunkon edukációs célú, szexuális tartalmú anyagokkal is találkozhatsz.