Ezt szeretik a nők a szexben 18+

Ezt szeretik a nők a szexben 18+

Előző mini felmérésünk ebben a témában a férfiak körében készült. Most 6 nőt kérdeztünk meg, mi az, amit a legjobban szeretnek a szexben.

Timi (30)

„Nemrég házasodtunk össze a párommal. A szex most a legjobb eddig számomra. Azt szeretem a legjobban, amikor a szerelmemen látom, hogy kíván engem. Nem a szex maga, hanem az előtte eltelt rövid idő, ami lázba hoz minket, az a legjobb. Persze, a szeretkezés is csodás.”

Liza (20)

„Konzervatív nevelést kaptam. A szüzességemet 18 éves koromban vesztettem el, és a jelenlegi párommal éltem át az első alkalmat. A szexben leginkább az indít be, amikor csodás környezetben vagyunk együtt. Nagy ágy, sok párna, gyertyafény. Esetleg előtte egy közös zuhany vagy fürdés. Amikor elkezdjük, már a plafonon vagyok.”

Joli (42)

„Nem vagyok már mai csirke, ahogy mondani szokták, de ezt előnyömre fordítom. Szexi vagyok, általában nálam fiatalabb pasikkal randizom. Az indít be, ahogy néznek rám, látom, hogy teljesen beindulnak, és ettől én is beindulok. Jó érzés tetszeni egy jóval fiatalabb férfinak, szuper, hogy kívánatosnak tart, és inkább velem van, mint egy fiatalabbal.”

Ezt szeretik a nők a szexben 18+

Ancsi (25)

„Lehet, hogy nem ezt akarjátok hallani, de engem maga a szex indít be. Nem szeretem a hosszú előjátékot. Durr, bele a közepébe! Imádom, amikor a pasim belém hatol, és ha szerencsénk van, együtt élvezünk el. Ennél jobb nincs!”

Dia (35)

„Van két kislányunk, akik ikrek. Már ez eléggé megnehezíti az együttléteket. Sokszor fáradtak, elcsigázottak vagyunk. Ennek ellenére azért igyekszünk a szexre figyelni, hogy ne laposodjon el a kapcsolatunk a férjemmel. Az indít be leginkább, amikor kényeztetni kezd. Nem tudok ellenállni a kedvességének, a figyelmességnek. Valahogy az egészet egy jutalomként értékelem, amit az egész napos hajtásért kapok cserébe. Persze én is agyonkényeztetem, és ő is imádja. Az orgazmus csak ráadás. ”

Tündi (28)

„Imádom a szexet. Már egészen fiatalon kezdtem szexuális életet élni. Elég sok mindent kipróbáltam már, de a legszuperebb az, ha két pasi kényeztet egyszerre. Nem volt benne sokszor részem, de a legjobb élményeim ezek az együttlétek voltak. Nagyon figyelni kell egymásra, és a védekezésre, de mindent megér – legalábbis nekem.”

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI
     
Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket

KORHATÁROS TARTALOM

korhatár

Az a tartalom, amelyet most meg akarsz nyitni, a jelenleg hatályos, 2010. évi CLXXXV. törvény szerint a IV. kategóriába tartozik. Oldalunkon edukációs célú, szexuális tartalmú anyagokkal is találkozhatsz.