Férfi a kapcsolatban – Ezekre van szüksége

A férfiak nem olyan egyszerűek, mint ahogy ezt sok nő feltételezi. Nem elég egy kapcsolatban, ha jól főzöl, ennél sokkal több kell ahhoz, hogy egy férfi igazán boldognak érezhesse magát.

A nők többségének nagyon fontos a biztonság. A férfiak sincsenek ezzel másképp. Számukra is elengedhetetlen, hogy biztos lábakon álljon a párkapcsolatuk. Egy nő képes számukra megteremteni ezt. Ugyanilyen előkelő helyet foglal el a férfiaknál a bizalom. Ha ez elvész, nagyon nehéz visszanyerni.

„Életem legnagyobb csalódása volt, amikor a barátnőm, akivel már két éve együtt voltam, olyasmiben hazudott, amit a kapcsolatunk már nem bírt el. Nem egy egyszerű megcsalásról volt szó, hanem arról, hogy a nő, akit szerettem, a legjobb barátommal feküdt le. Nem is tudtam könnyen feldolgozni a dolgot.”- meséli Peti. „Nehezen álltam fel a padlóról, és még nehezebb volt mindent újrakezdeni. Egy ideig nem is tudtam a nőkre nézni. Állandóan a hazugság jutott eszembe róluk, és a fájdalom, amit át kellett élnem.”

Nincs rosszabb, amikor egy férfinak ki kell találnia, mit akar a nő. Ez szinte képtelen próbálkozás, ugyanis sokszor a nők, maguk sem tudják, mit akarnak. A férfiak mást sem szeretnének, csak azt, ha sosem kellene találgatniuk, a nők maguktól találnák meg a módját annak, hogy hogyan adják a férfiak tudtára, mi lenne a jó számukra. A férfiaknak sokkal könnyebb, ha a kapcsolatban megfelelő a kommunikáció.

Hogy mi okozza a férfiakban a legnagyobb hiányérzetet egy kapcsolatban? A válasz a szex. A szexualitás a nőknek és a férfiaknak is nagyon fontos, de nem ugyanúgy kezelik. A nők sokszor átveszik az irányítást, és önkényesen döntenek arról, legyen-e összebújás, vagy ne. Ez a férfiak számára nem egyeztethető össze az egészséges kapcsolattal. Nekik nemcsak lelkileg, hanem fizikailag is kell a szex, mégpedig rendszeresen. A szexnélküliség gyakran vezet a férfiaknál bizonytalansághoz.

Akármilyen furcsa is, a férfiaknak ugyanúgy szükségük van az állandóságra, ahogy a nőknek. Akárhogy is gondolják a nők, nem mindegyik férfi csélcsap, skalpvadász. A nőknek azt kell elfogadniuk, hogy a férfiak másképp működnek, de azt ők is igénylik, hogy számíthassanak a szerelmükre, hogy ott legyen nekik mindig.

Emellett a férfiak számára nagyon fontosak a barátok is. Nélkülük nem is léteznek igazán. Egy férfinál nem jó pont az, ha élete párja akadályt hárít közé és a barátai közé. Ugyanakkor imádják, ha a szerelmük jól kijön a haverokkal, sőt, akár közös programokra is hajlandó.

Bizonyára te is tapasztaltad már, hogy a pasid mennyire szereti, ha te készítesz neki reggelit, gondolsz rá, csinálsz neki kakaót, és egy kicsit kényezteted. A férfiak számára nagyon lényeges egy kapcsolatban az, hogy a nő, akivel együtt vannak, szeressen gondoskodni róluk. Ők is szeretnek gondoskodni a szerelmükről, hiszen pontosan tudják, milyen jó egy-egy apró, kedves gesztus, ami megváltoztatja a negatív hatásokat és a rossz gondolatokat jó gondolatokká alakítja.

Tarjáni Rita

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

    Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket