Fiatal férfiaknál igen gyakori a hererák – Daganatot találtak a berlini csatárnál

A kép forrása: https://www.facebook.com/herthabsc/

Nemrégiben látott napvilágot a hír, miszerint a berlini Hertha BSC 24 éves támadó játékosánál, Marco Richternél heredaganatot diagnosztizáltak. Talán ez a hír ráirányítja erre a betegségre a figyelmet, ugyanis Magyarországon ma a fiatal férfiak körében a hererák az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés. Sajnos már egészen fiatal korban is előfordulhat, azonban, ha időben észreveszik, jó eséllyel gyógyítható. Szakértőink így vélekednek a férfiakat érintő daganatos betegségekről.

A Hertha BSC Facebook oldalán adtak hírt arról, hogy Marco Richtert megműtötték, és az operáció olyannyira sikeres volt, hogy az azt követő további vizsgálatok megállapították, hogy a heréből eltávolított daganat rosszindulatú volt ugyan, de olyan korán kiderült, hogy utólagos kemoterápiás kezelés vált szükségessé. Sajnos azonban nem mindenki ilyen szerencsés, ezért nagyon fontos időben felismerni, és megfelelően kezelni a problémát.

„A hereráknak alapvetően két csoportja van, az ún. seminom és a non-seminom. Előbbi csoport esetében a here eltávolítása után nincs szükség további műtéti beavatkozásra, hanemnyirokcsomó áttét esetén sugárkezelést alkalmazunk, a másik csoportnál pedig mind műtétre, mind kemoterápiára szükség van. A szövettani vizsgálat eredményétől függően döntünk a kezelés további menetéről. Bizonyos nyirokcsomó áttéteket mindössze sugárkezeléssel nagyon szépen el lehet tüntetni. Viszont egy másfajta szövettani eredmény esetén már el kell távolítani a herét, ezt követi a kemoterápia, majd újabb sebészi beavatkozásokra van szükség, hogy eltávolítsuk az így meghegesedett és méretében lecsökkent nyirokcsomókat például a hasüregből. A lényeg, hogy az időben felfedezett hererákot rendkívül jól, gyakorlatilag 100%-osan gyógyítani tudjuk.”

(Dr. Mansour Adieb urológus szakorvos)

„Jellemzően fiatal felnőttkorban, de ritkán idősebb korban is előfordul heredaganat, mely kezelés nélkül halálos kimenetelű lehet. Pár évtizeddel ezelőtt ez 90% fölötti mortalitáshoz vezetett. Az időben felismert tumor ma gyakorlatilag gyógyítható. A betegség alattomosan, sokáig tünet nélkül fejlődhet, vagy akár teljesen némán. Szűréssel a herében csomó tapintható, mely fájdalmatlan lehet. Ez felveti rák gyanúját. Urológiai szakvizsgálat során fizikális, laboratóriumi (ún. heretumor-markerek) valamint ultrahang vizsgálatra kerül sor. Ha ezek megerősítik a gyanút, a here mielőbbi eltávolítása indokolt. Az elvégzett szövettani vizsgálat alapján, a hererák fajtája szerint illetve esetleges áttétektől függően jöhet szóba további gyógyszeres vagy sugárkezelés. Erről onkológus, urológus, onkoradiológus szakemberekből álló ún. onkoteam dönt és végzi el."

(Dr. Nádas György urológus szakorvos)

„Fájdalommal járó vizsgálatra semmiképpen nem kell számítania a betegnek. Fizikális vizsgálat, a herék tapintásos vizsgálata, here-ultrahang és vérvétel történik. Ezeket a vizsgálatokat általában a rendelőben elvégzik, de utána természetesen szükséges még egy mellkasi, hasi, kismedencei CT-vizsgálat is.

fiatal-ferfiaknal-igen-gyakori-a-hererak-daganatot-talaltak-a-b_p51751

A hererák kezelése több szakember tudását, több szakterület bevonását igényli. Amennyiben a here daganatos betegsége igazolt, akkor első lépésben az érintett here sebészi eltávolítása indokolt. A további kezelés a szövettani eredménytől, illetve az elvégzett képalkotó vizsgálatoktól (UH, CT) és a betegség stádiumától függ. Előfordulhat, hogy a műtét után onkológiai kezelésre, kemoterápiára vagy sugárkezelésre kerül sor, amit már onkológus, illetve sugárterápiás szakember végez. Az is előfordulhat, hogy az urológusnak ismételt műtétet kell elvégeznie, ez alatt a hasi nyirokcsomók eltávolítását értjük. Ezt a típusú műtétet ma már a legtöbb helyen laparoszkópos technikával végzik.”

(Dr. Csicsenkov Péter urológus adjunktus)

„Nagyon sokkoló adat, hogy a hererák már egészen fiatalon, akár 15-16 éves korban előfordulhat. Ezért nagyon fontos, hogy a fiúk már ebben az életkorban, sőt, inkább már előtte, 13-14 évesen megismerjék a heréik normál állapotát, és elkezdjék a rendszeres, legalább havonkénti önvizsgálatot. Válasszunk olyan időpontot a vizsgálatra, amikor a herezacskó izomzata nem feszült. Erre talán legalkalmasabbak az esti fürdő utáni percek. Az első lépés az, hogy megvizsgáljuk a here súlyát. Egyszerre csak az egyiket vegyük a tenyerünkbe, és óvatosan emelgessük, majd ismételjük meg a másik herével is. Előfordulhat, hogy az egyik here kissé súlyosabb a másiknál, ez normális lehet, ugyanakkor figyelni kell arra, hogy történik-e valamilyen változás. Második lépésben körbe kell tapintani a heréket. Így érzékelhetők esetleges elváltozások, csomók, vagy a megnagyobbodás is. Ha bármilyen csomót lehet kitapintani, nem javasolt az öndiagnózis, azonnal forduljunk orvoshoz! A harmadik és egyben utolsó lépés a mellékherék és az ondóvezeték tapintásos vizsgálata. Nem olyan bonyolult, mint amilyennek hangzik, ám nagyon fontos. A mellékheréket a pénisz töve környékén lehet kitapintani, közvetlenül a herék mellett. Mögöttük helyezkedik el az ondóvezeték, amelyet szintén alaposan át kell tapintani.”

(Dr. Kiss Attila urológus szakorvos)

Összeállította: Komáromi Csenge

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket