Egy-egy húgyúti fertőzés, gyulladás esetén sokszor azonnal valamilyen gyógynövény-alapú készítményhez nyúlunk, hiszen nagy múlttal rendelkezik a népi gyógyászat ezen a területen. Ám nem mindegy, hogy milyen problémák esetén alkalmazunk gyógynövényeket. A témáról Dr. Széll Tamás urológus szakorvost kérdeztük.
Megdőlt azon korábbi dogma, miszerint a nők, illetve a férfiak alsó húgyutai baktériumoktól mentesek, sterilek. Hasonlóképpen testünk egyéb területeihez, a húgycsőben és a húgyhólyagban is bizonyos baktériumok, adott koncentrációban előfordulhatnak, amelyekkel szimbiózisban élünk, ez nem tekintendő kórosnak. Ezen baktériumflórának védelmező szerepet is tulajdonítunk egy tünetekkel járó alsó húgyúti gyulladás megelőzésében, ezért csak szűk urológiai javallat esetén indokolt antibiotikumot adni.
Azon esetben, mikor az alsó húgyutakba a normál flórától eltérő, kórokozó baktérium jut be vagy a meglévő, normál flóra baktériumai szaporodnak el túlzott mértékben, alsó vagy akár felső húgyúti gyulladást is képesek kiváltani. Húgyúti gyulladás tekintetében a nők sokkal gyakrabban érintettek a férfiakkal szemben, amelynek kézenfekvő anatómiai okai vannak. Statisztikai adatok alapján a nők közel fele életünk során legalább egy alkalommal alsó húgyúti gyulladással küzdenek. A női húgycső elhelyezkedéséből adódóan mind a hüvely, mind a gáti régió bőrének baktérium flórája megtelepedhet az alsó húgyutakban. Emiatt a női alsó húgyúti traktusnál nagyobb bakteriális kitettséggel kell számolnunk. A megtelepedett baktériumok számára a szokásosnál kedvezőbb körülmények között vagy a testünk védekezőképességének csökkenése folytán túlzott baktérium szaporulat alakulhat ki, amely már gyulladást fog kiváltani. Kedvezőbb körülményt jelenthet a baktérium szaporodása szempontjából a szexuális együttlét során nagyobb mennyiségű baktérium húgycső kolonizációja, normál hüvelyflóra felborulása esetén patogén baktériumok bejutása a húgycsőbe. Túlzott antibiotikum kúra agresszívebben viselkedő, gyulladást könnyebben és gyorsabban kiváltó baktériumok szelekcióját segítheti elő. Védekezőképességünk csökkenését okozhatja immunrendszerünk bármely okból való legyengülése, nyálkahártya baktériumokkal szembeni ellenállásának csökkenése (pl. hideg környezet), amely még a velünk szimbiózisban élő baktériumok aránytalan és ezáltal gyulladást kiváltó elszaporodását okozhatja.
Gyógynövények, illetve azok hatóanyagainak kivonatai alsó húgyúti és nem komplikált gyulladás kezdeti, még enyhe tünetei esetén alkalmazandók. Számos nemzetközi vizsgálat tárgya volt különböző gyógynövény, illetve azok kombinációjának használata és összehasonlítása antibiotikum kúrával. Ezen vizsgálatok eredménye összeségében azt mutatta meg számunkra, hogy időben, már a kezdődő gyulladás korai tüneteinek megjelenésekor alkalmazva ezen gyógynövényeket, hatékony segítséget nyújtanak a szervezetünk számára a gyulladás felszámolásában. Tüneti terápiaként is szolgáló, nem szteroid típusú gyulladáscsökkentő gyógyszerekkel együtt alkalmazva fokozhatjuk a hatékonyságot. A gyulladás kezdeti fázisában, tünetek megjelenése után mihamarabb elkezdve, hatékonyan számolhatjuk fel az alsó húgyúti gyulladást, elkerülvén a felesleges antibiotikum kúrát. A vizsgálatok rámutattak arra is, hogy a gyógynövényeknek számottevő szerepük van a megelőzésben.
Nemzetközi kutatások során a legtöbbet vizsgált növény, a tőzegáfonya. Pont emiatt erről rendelkezünk a legnagyobb tapasztalattal. Mindemelett medveszőlőlevél, rozmaring levél, lestyán gyökér, kis ezerjófű, csalánlevél, zsurlófű, kisvirágú füzike tekintetében is bizonyított az antibakteriális hatékonyság, van gyulladáscsökkentő szerepük a húgyutakban.
Az időben - a tünetek fellépése után mielőbb – gyógynövényekkel elkezdett kúra ellenére stagnáló, vagy 3-5 napon belül romló panaszok, illetve újkeletű tünetek megjelenése esetén feltétlen javasolt az orvosi segítségnyújtás. Újkeletű tünetek közé tartozik a véres vizelet, egy- vagy kétoldali vesetáji fájdalom, láz fellépése.
Igen. Gyógynövényi készítmények kezelés alatt és utána alkalmazhatók. Állandó szedésükkel szemben a kúraszerű alkalmazásuk célszerű inkább. Antioxidáns hatásuk miatt érdemes az oxidatív-reduktív egyensúly felborulás elkerülése végett kúraszerűen alkalmazni.
Kovács-Hain Zsuzsa

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől.
Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak:
Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
Frank Róbert, Haris Éva, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson
Hatóság: OGYÉI
A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos
Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.