Amikor egy nő lép félre, a társadalom nem olyan elnéző, mint a férfiak esetében. Ez tény. Sokszor nem nézik a történet mögött rejlő okokat, csak ítélkeznek. Renáta története pont erre világít rá.

„Ó, hány olyan történetet hallani, amikor a férfi megunja a feleségét, és máshol keresi a kielégülést. Ekkor sokan félrenéznek, és azt mondják – Hiszen férfi! Legitimálják a félrelépésüket, miközben, ha ezt egy nő teszi, ha egy nő lesz másba szerelmes, azonnal megköveznék. Az én történetem nem egyedi, bizonyára sokan vannak hozzám hasonlók, csak ők nem mernek, vagy nem akarnak beszélni erről senkinek.

Tíz éve vagyok férjnél, három gyermekem van. Nagyon szeretem a családom, és úgy érzem, soha nem lenne erőm elhagyni a gyerekeimet. A szerelem azonban sajnos már régóta nem vendég a szívemben, és a házasságomban nincs semmi szenvedély. Minden papírforma szerint zajlik. Egy hónapban kétszer szeretkezünk a férjemmel, ami után ő azonnal elalszik, én pedig forgolódom, hogy ez megint mire volt jó… Mindent én csinálok itthon, mert a férjem sokat dolgozik. A gyerekeket én viszem-hozom mindenhova. Fáradt vagyok és öregnek érzem magam. Soha nem kapok egy kedves szót senkitől. Belefáradtam már. Csak anya vagyok. Szeretek anya lenni, de van az a pont, amikor már ez nem feltétlenül elég. Sokan már ezért a gondolatért is elítélnek, tudom, de kimondom, hogy szeretnék újra szeretve lenni, szeretnék gyengédséget, szenvedélyt az életembe. Nem akarok folyton csak mosni, főzni, takarítani… azért élek, hogy másoknak mindene meglegyen. Igen, a családomért. De hol maradok én ebben a történetben? Az utolsó vagyok a sorban mindig.

Nemrég kiruccantunk két barátnőmmel egy kicsit pihenni. Ezért is három hétig harcoltam a férjemmel. A gyerekeket az anyukámhoz vittem, de még így is neheztelt rám. Három napról volt szó, nem többről, de mégis úgy csinált, mintha egy évre akartam volna elmenni, és mindent ráhagytam volna. Mindegy, kiharcoltam, elmentünk a barátnőimmel Noszvajra. Olyan kikapcsolódás volt ez számomra, amilyenben már nagyon rég nem volt részem. Finom ételek és borok, kellemes séták a csodás erdőben, jó szállás és kedves szállásadók. Sokat beszélgettünk, és persze szóba került a házasságom is. A barátnőim szerint már rég el kellett volna válnunk, mert már nem szeretjük egymást, és így ez az egész már csak egy szörnyű együttélés. Tudtam, hogy igazuk van. Egészen más az, amire vágyunk, egész más már az értékrendünk. Ennyi…

Egyik este vacsora közben egy négytagú férfitársaságra lettünk figyelmesek. Bennünket néztek, és rólunk beszéltek, ez egyértelmű volt. Két perc múlva már az asztalunknál voltak, hogy csatlakozhatnak-e hozzánk. A két barátnőm persze nagyon örült, hisz mindketten szinglik. Az egyikük, egy magas, barna férfi mellém ült, és úgy mosolygott, hogy nem tudtam róla levenni a szemem. Sokat beszélgettünk. Kiderült, hogy egy városban lakunk, nem is olyan messze egymástól. Neki nincs családja, mert elég hosszú ideig külföldön élt, és ott nem akart házasodni. Izzott köztünk a levegő. Nem tudtunk betelni egymással. A barátnőimnek is akadt egy-egy beszélgetőpartner, a negyedik férfi pedig a bár pultoslányának csapta a szelet. A barátnőim elég hamar sétálni indultak a partnereikkel, én egyedül maradtam Ákossal. Amikor a szobájába invitált, nemet mondtam. Nem akartam felrúgni a házasságom, legalábbis nem ilyen módon. A barátnőimnek nem volt szerencséjük, nem igazán találták a közös hangot a másik két pasival. Hazamentünk. Én visszacsöppentem az életembe. Minden úgy folytatódott, ahogy volt. Annyi különbséggel, hogy a férjem annyiszor emlegette fel a „kis utazásomat”, ahányszor csak tudta. Szomorú voltam. És nem azért, mert a férjem egy bunkó, hanem azért, mert nemet mondtam Ákosnak. A telefonszáma megvolt nekem, így felhívtam. Otthon azt hazudtam, hogy munkaügyben kell elmennem néhány órára, és találkoztunk Ákossal. Most már nem mondtam nemet. Nem érdekelt, hogy mi lesz ezután, csak az, hogy vele lehessek. Felmentünk a lakására és szeretkeztünk. Ez teljesen más volt, mint eddig bármi az életemben. Szerelmes voltam, és éreztem, hogy ő is az. Tőle megkaptam a figyelmet, a szenvedélyt, az intimitást, mindent, amire a férjem már hosszú évek óta képtelen volt. Négy hónapja tart a szerelmünk, és egyszerűen csodálatos.

Elmondtam neki, hogy házas vagyok és van három gyermekem. Ő azt szeretné, ha elmondanám a férjemnek, hogy mi van köztünk, de én félek. Attól tartok, hogy ha megtudná, hogy Ákossal vagyok, elvenné a gyerekeket tőlem. Azt sem tudná, mihez kezdjen velük, de elvenné őket tőlem. Nem tudom, mihez kezdjek, fogalmam sincs, hogy hogyan alakítsam a dolgokat, hogy mindenkinek jó legyen. Valószínűleg olyan megoldás nincs is. Ákos a mindenem, de a gyerekeim az életem értelmei. Hogyan döntsek? Ákos azt mondja, neki jó így is… de meddig? Valószínűleg nem fogjuk sokáig bírni, és előbb-utóbb elő kell állnom a férjemnek az igazsággal. El kell mondanom neki, hogy tisztelem, de nem szeretem már, és tudom, ő sem szeret engem. El kell mondanom neki, hogy van egy olyan férfi, aki még látja bennem a nőt, és elfogad engem. Ahhoz még túl fiatalok vagyunk, hogy boldogtalanul éljünk egymás mellett. Talán ezzel ő is egyetért.

Komáromi Csenge