Ha hirtelen meggyengült az egészséged, ezek lehetnek az okai

Sokat beszélünk és olvasunk arról, hogy milyen fontos az egészségünk megőrzése. Ennek ellenére mégis valahogy mindig háttérbe szorul, hiszen annyi minden mással kell törődnünk. Ez persze hosszú távon nem túl szerencsés, hiszen szinte észrevétlenül gyengül meg az egészségünk, ami egy folyamat, mégis csak akkor vesszük észre, amikor már nehezebb orvosolni a problémát.

A mentális egészségünknek nem igazán tett jót ez az utóbbi másfél év. A bezártság és az elszigeteltség fokozta a bennünk lévő szorongást, ami persze stresszt okoz. A stressz pedig a fizikai egészségünket is károsítja, ez nem is kérdés. Ráadásul több rossz szokást is felvehettél ezidő alatt, amelyek nem szolgálják az egészséged.

1.   Rendszertelenül sportolsz

Lehet, hogy a járvány előtt rendszeresen jártál edzőterembe, ami a lezárások miatt sokáig nem volt lehetséges. Az otthontartózkodás kényelmessé tehet, és megeshet, hogy az edzőtermi edzéseket nem váltottad le semmire, amit otthon is végezhetsz, esetleg egyszer-kétszer elmentél futni. Ez azonban nem elegendő arra, hogy a stresszt levezesd. Észrevehetted, hogy a szexuális életed sincs épp a topon. Ennek megváltoztatása is a te kezedben van. Ha megtalálod azt a mozgásformát, ami tetszik, és akár otthon is végezhető, ne habozz, sportolj rendszeresen. Ez elindít majd egy olyan pozitív változást a mindennapjaidban, amelyek fellendítik a szexuális életed, segítik a feszültség levezetését és abban is támogatnak majd, hogy oldani tudd a téged érő stresszt. Vannak olyan mozgásformák, amelyek mind fizikailag, mind lelkileg megoldást kínálnak a fennálló problémádra.

2.   Nem alszol eleget

A testi-lelki jóllétünkhöz bizony nagyban hozzájárul az egészséges mennyiségű és minőségű alvás. Ez segít a szervezet regenerálódásában, oldja a felgyülemlett feszültséget, segít feldolgozni a stresszt, javítja a koncentrációs képességünket és összességében az életminőségünket. Bizonyára te is észrevetted már, milyen rossz az egész nap, ha éjszaka nem alszol jól, nem alszol eleget. Sajnos ki lehet jelenteni, hogy az alvászavar manapság már olyan súlyos probléma, hogy valódi népbetegségként beszélhetünk róla. Ha a pandémia alvászavarokat okozott nálad, próbáld magad visszaállítani a normál kerékvágásba, hogy mind mentálisan, mind fizikailag ki tudd hozni magadból a legjobbat.

3.   Egészségtelenül táplálkozol

A járvány az egészséges táplálkozásnak sem kedvezett. Ebben is valahogy elveszett sokaknál a tudatosság, és a feladás lépett a helyébe. Fel is szaladt néhány karanténkiló. Térj vissza a tudatosság talajára, és kezdd el komolyan venni a táplálkozást és a folyadékfogyasztást is. Gondold végig! A testednek minőségi táplálékra van szüksége ahhoz, hogy egészségesen működjön. Csak így tudod hosszú távon megőrizni.

4.   Dohányzol, és több alkoholt fogyasztasz a kelleténél

A dohányzás nemcsak a tüdődet teszi tönkre, hanem a szív- és érrendszerre is negatívan hat. Ezen kívül a spermiumok minőségét is rossz irányba befolyásolja, és sokkal kevesebb is lesz belőlük. Az alkoholfogyasztás hasonlóan romboló hatással van a szervezetedre, a dohányzással együtt pedig kifejezetten károsak. Kihatnak ugyanis az alvásodra, aminek minősége nagyon lényeges ahhoz, hogy az egészséged megőrizd. Ha szeretnéd leküzdeni a stresszt, oldani a feszültséget, keress valami más megoldást, ne az alkoholhoz és a dohányzáshoz fordulj. A sport és a szex például kiváló választás!

5.   Nem koncentrálsz eléggé a belső egyensúlyodra

Mostanában kissé háttérbe szorult a mentális és lelki egyensúly kérdése. Mindenki a „túlélésre” játszik. Ez azonban hosszú távon nagyon rossz megoldás, hiszen a felmerülő problémákat csak elkendőzöd, nem oldod meg. Ahhoz azonban, hogy minden rendben legyen, hozzátartozik a lelki egészség is. Tudnod kell, hogy sok olyan problémára, amelyek a szervezetedet érintik, sokszor megoldás lehet a kiegyensúlyozottság, a belső lelki egyensúly.

Mindent összevetve, nagyon lényeges, hogy most felállj, megrázd magad, és azt mondd, elég volt! Kezdj el sportolni, menj a szabadba, ha nem akarsz edzőterembe menni! Táplálkozz egészségesebben és fogyassz elegendő folyadékot! A szervezeted hosszú távon bizonyosan meghálálja.

Komáromi Csenge

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI
     
Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket