Amikor egy szerelmi kapcsolat elindul, elkötelezzük magunkat a szeretet, a türelem, a kedvesség, a nyugalom, a megbocsátás és a hála oldalán, szemben a haraggal, a türelmetlenséggel, a haragtartással és a keserűséggel. Különösen a társunkkal megélt nehéz pillanatokban fontos ez. Azonban sokszor kérdezik mások, hogy miért nem harcolunk egymással, hiszen a harc az egészséges kapcsolatok része, a szenvedély alapja.

Az én tapasztalatom az, hogy éppen az ellenkezője igaz. Lehet, hogy én vagyok érzelmileg éretlen, de őszintén képtelen vagyok a szerelmemmel küzdeni azért, hogy nőjön a szenvedély. A harc soha nem olyasmi volt, amit élveztem. Érdekes azon elgondolkodni, hogy az emberek mennyire és szeretik a veszekedések utáni szexet. Ez azért van, mert a békülés különleges pillanatában minden mást félretesznek, a megbocsátás és a sebezhetőség kerekedik felül bennük. Két ember úgy dönt, hogy a vita, a veszekedés miatti, kényszerű szétválás után újra egyesülnek.

Azt hiszem, megértem, hogy ez lehet vonzó valakinek. Persze, hogy jobb, mint órákon, napokon vagy heteken át egymáshoz se szólni, dühösen egymás mellett élni.

Számomra azonban az az igazán vonzó, ha arra törekszem, hogy a szeretet, a megbocsátás, az együttlét mindig ott legyen a kapcsolatban. Ha ezek megvannak, akkor a szenvedély is mindig ott van, nem kell “újraindítani”.

Nagyon fontos, sarkalatos dolog ez egy házasságban, ahol a mindennapi dolgok mindig csőstül jönnek, egyik hozza a másikat, és a sok negatívum mellett nagyon nehéz a pozitív dolgokra koncentrálni. Ha ilyenkor elragad bennünket az egymással folytatott harc, az olyan lejtőn indíthatja el a kapcsolatot, amin nagyon nehéz megállni vagy visszafordulni.

A legfelemelőbb érzés, amikor valamelyikünk belső erőt képes gyakorolni a harc elkerülése érdekében, fenntartva az önkontrollt, még akkor is, ha esetleg a másikat elragadja a hév.

Az a fél, aki nem volt képes megőrizni az önuralmát, hamar visszatér a rendes kerékvágásba, hiszen nincs partner, aki a veszekedést tovább táplálná. Kis idő elteltével ez a fél általában hálás, hogy nem robbant ki semmi a kisebb-nagyobb problémából, és úgy hajthatja álomra a fejét, hogy nincs benne düh vagy keserűség.

Számomra ez a mély szeretet, a szenvedély és az egység bizonyítéka.

Kíváncsi lennék, hogy azok számára, akik úgy érzik, hogy az alkalmi düh, harag és vita fontos a kapcsolatban lévő szenvedély kifejeződéséhez, mit jelent a veszekedés utáni szex. Hiszen a veszekedés előtt is ott tartottak, ahova végül jutottak. Ha csak a vita, a veszekedés árán lehet szenvedély a kapcsolatban, akkor valóban egymásnak vannak-e teremtve? Nem lehet, hogy még nagyobb lenne a szenvedély, ha a szerelem nyelvén akarnának mindent rendezni?

Sokféle ember létezik, mindenki másképp vélekedik erről a témáról is. Kérünk, oszd meg velünk véleményed, tapasztalataid itt, vagy közösségi oldalainkon.

Ligeti Anna