Vannak férfiak, akikre azt szokták mondani, jól áll nekik a kor. Persze, ezt inkább ötven év feletti férfiak esetében halljuk, de ide is el kell jutni valahogy. Ha most jársz a harmincas éveidben, már el kell kezdened készülni a későbbi életszakaszokra. Hogy hogyan? Olvass tovább!
A húszas éveidben valószínűleg még meg sem fordult a fejedben, hogy milyen nagy segítségedre lehet később a helyes, egészséges életmód. Nem gondolsz még arra sem, hogy eljárj szűrővizsgálatokra. Ahogy a harmincat betöltötted, ezeknek egyre nagyobb lesz a jelentőségük, neked pedig sokkal könnyebb lesz az életed. Vannak olyan dolgok, amelyek harminc éves korod felett, de negyven alatt igen fontossá válnak. Lássuk, mik ezek.
Ahogy a korod halad előre, a szerveid már nem működnek ugyanúgy, egyre romlik a teljesítőképességük. Ahhoz, hogy az egyik legfontosabb szerved, a szíved egészségét megőrizd, tisztában kell lenned azzal, hogy 30 fölött a szíved teljesítménye százalékban mérhetően romlik (évi 1%-ot). Növelned kell hát a szíved élettartamát. Ehhez végezz olyan rendszeres testedzést, ami felpörgeti a pulzusod. A gyors és lassú pulzus váltakozása edzi a szívet.
Sokan úgy gondolják, a herék daganatos betegsége az idős férfiakat érinti. Ez nem igaz! Sajnos a fiatal, azaz akár tizenéves korban is jelentkezhet, a leggyakoribb rákfajta 44-45 éves korig. Itt is az idő a legfontosabb tényező, azaz, ha időben rájönnek az orvosok, hogy mi a probléma, több, mint 90%-os a túlélési arány. A here önvizsgálata ugyanolyan fontos a férfiak esetében, mint a nőknél a mell önvizsgálata. Te vagy az egyetlen, aki felfedezhet olyan elváltozást, ami azonnali orvosi kezelésre szorul. Ha ilyet tapasztalsz, ne várj, azonnal menj orvoshoz!
A harminc fölötti férfiak körében észrevehetően egyre többen vannak azok, akik plusz kilókkal küzdenek. Ez az a kor, amikor elkezd kialakulni az ún. aputest. A zsír főleg a hason halmozódik. A dolgot rontja az is, hogy az anyagcsere lassul, így egyre nehezebb leadni a felszaladt kilókat. Több fronton is tehetsz ezellen: figyelj a testmozgásra, mert a súlygyarapodás akkor a legintenzívebb, ha nincs mozgás az életedben, étkezz egészségesen, válassz friss, hazai alapanyagokat, fogyassz kevesebb zsírt és több fehérjét, ha lehet, este már ne egyél, az alkohollal is bánj csínján, mivel hatalmas a kalóriatartalma.
Ha a fölösleges zsír lerakódik a deréktájon, hason, egyes betegségek növekvő kockázatával kell számolnod. Ilyenek a szív-érrendszeri problémák, a cukorbetegség is, vagy a daganatok. Jó, ha a derékbőséged nem haladja meg a 94-95 cm-t. A testtömeg-indexed pedig maradjon 25 alatt.
Harcolj a plusz kilók ellen egyszerűen! Csökkentsd az alkoholfogyasztást, és figyelj arra, hogy kiegyensúlyozottan táplálkozz. Az alkohol nemcsak a májadnak és a szívednek ellensége, hanem még a libidót is csökkenti azáltal, hogy csökkenti a tesztoszteron szintjét. A finomított cukrok, szénhidrátok nem tesznek jót, kerüld ezeket. A félkész ételekben például nagyon sok van, ezeket felejtsd el. A gyümölcs- és zöldeségfogyasztás viszont hasznos. Válassz alacsonyabb cukortartalmú gyümölcsöket, ilyenek a citrusok.
Harminc fölött minden férfinak felelősséget kell vállalnia a saját egészségéért. Ha olyan tüneteket, jeleket tapasztalsz, amelyek bármilyen furcsa eltérést mutatnak az eddigiekhez képest, fordulj orvoshoz, mert minden problémára van megoldás, feltéve, ha időben észreveszik.
Tarjáni Rita

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől.
Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak:
Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
Frank Róbert, Haris Éva, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson
Hatóság: OGYÉI
A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos
Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.