A hererák ritka ugyan a kamaszfiúk és fiatal férfiak körében, de ahogy a legtöbb betegség esetében, a korai felismerés jelentősen növeli a gyógyulás esélyét. Sokan nem tudják, mikor és hogyan érdemes ellenőrizni a heréket, vagy milyen jelekre kell figyelni. Dr. Balan Dániel urológus adjunktussal az önvizsgálatról, a rizikófaktorokról és arról is beszélgettünk, hogy, hogyan lehet a fiatalokat ösztönözni a saját egészségük rendszeres kontrolljára.
Magyarországon évente körülbelül 400 új hererákos esetet regisztrálnak, és a betegség leginkább a 15–35 éves korosztályt érinti. Bár a kamaszok körében előfordulása nagyon ritka, a fiatal korban jelentkező esetek általában agresszívebbek lehetnek, ezért fontos a figyelem és a tudatosság.
A leggyakoribb korai jel a herében tapintható csomó vagy keményedés, ami rendszerint nem fájdalmas. Előfordulhat duzzanat, méret- vagy formai változás is. Fontos, hogy a fiúk havonta ellenőrizzék a heréiket, és bármilyen új vagy szokatlan elváltozás esetén azonnal forduljanak szakemberhez.
Az önvizsgálat nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, de hasznos eszköz a korai felismerésben. Szakmai ajánlások szerint főként a kockázati csoportba tartozó fiataloknak érdemes rendszeresen önvizsgálatot végezni, vagyis azoknak, akiknek a családjában, vagy esetleg náluk előfordult daganatos betegség korábban, azoknak is fontos, akiknek gyermekkorban nem szállt le a here a herezacskóba. Fontos, hogy ha a herét trauma, ütés érte, fokozottan figyeljünk az önvizsgálatra. A rendszeres ellenőrzés segíthet abban, hogy a daganatot még a korai, jól kezelhető stádiumban ismerjük fel.
Fontos, hogy a beszélgetés nyugodt, természetes keretek között történjen. Hasznos lehet például egy egészségügyi rutin részeként felhozni a témát. Célszerű hangsúlyozni, hogy a cél a saját egészség megőrzése, és nem a hibáztatás vagy ijesztgetés. Fontos, hogy a szülő nyitottan kezelje a témát, hogy az ne legyen tabu a fiatal számára sem.
Általánosságban a fiataloknak évente egyszer ajánlott egy urológiai szűrővizsgálaton részt venni, különösen, ha bármilyen változást tapasztalnak. Azonnal orvoshoz kell fordulni, ha kemény csomót, hirtelen méretváltozást, fájdalmatlan duzzanatot vagy szokatlan érzést észlelnek, mert ezek a korai figyelmeztető jelek lehetnek.
Ha a hererák miatt el kell távolítani az egyik herét, a másik here általában átveszi a hormontermelést, így a nemi vágy és a libidó nem változik jelentősen. A fizikai szexuális funkciók is megmaradnak, tehát a közösülés és az orgazmus lehetséges marad. A termékenységre viszont hatással lehet a here eltávolítása, ezért érdemes a műtét előtt megfontolni a spermabankban történő megőrzést, ha a gyermekvállalás a jövőben fontos. Emellett pszichés szempontból előfordulhat szorongás vagy önbizalomprobléma a here eltávolítása miatt, de ez gyakran kezelhető lelki támogatással vagy akár protézis segítségével.
Kovács-Hain Zsuzsa
Az Online Urológiai Tanácsadás biztonságos, anonim fórum, ahol bátran felteheted kérdéseidet urológus szakértőinknek. Szakszerű válaszaikkal segítenek felismerni az esetleges problémákat már a korai szakaszban, így megelőzheted a nagyobb gondokat.
Online szakorvosaink minden hétköznap 18–21 óráig várják kérdéseidet, és a lehető leghamarabb választ is kapsz. Kérdezz bátran: aferfima.hu/online-urologiai-rendeles

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől.
Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak:
Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
Frank Róbert, Haris Éva, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson
Hatóság: OGYÉI
A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos
Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.