Így lehet a karácsonynak idén is pozitív hangvétele

Sok cikket olvashatunk mostanában arról, milyen más most a karácsonyi készülődés. Az írások kimenetele mindig nagyon pozitív, de a sorok között mindig ott rejtőzik az, hogy el kell engednünk, azt, ami eddig volt, mert ez a karácsony úgysem lehet ugyanolyan, mint az eddigi évek karácsonyai. Frank Róbert tanácsadó szakpszichológussal arról beszélgettünk, hogyan találhatjuk meg mégis a szép, régi karácsonyokat ebben a megváltozott közegben.

Sokakban frusztráció van a karácsonnyal kapcsolatban, amit most körülleng ez a bizonytalanság. Sokan nem tudják, megtarthatják-e a munkahelyüket, mi lesz az idős dédivel, nagyival, hogy lesznek a napok ezután. Ebben a furcsa helyzetben hogyan lehet mégis valami szépet látni a karácsonyban?

Mint minden más helyzetben, ebben is meg kell tanulni alkalmazkodni. Van, akiknek ez egyszerű, másoknak komolyabb feladat, de e nélkül valóban nehezebb most megélni az ünnepet pozitív üzenettel. Az a rossz benne, hogy nem tudjuk, mikor lesz vége ennek a jelenlegi állapotnak. Az alkalmazkodásnak ezért van nagyon fontos szerepe. Nem találkozhatunk korlátok nélkül a szeretteinkkel, ez is sokakat elszomorít, és kilátástalanná teszi az ünnepet. Ha azonban kicsit tudunk másképp gondolkodni, és az apróságokban megtalálni az örömöt, máris van szépség az idei karácsonyunkban is.

Mit adhat nekünk ez a kicsit más karácsony?

Az idő a fontos most. Ebből lesz több, ebből van sok mindenkinek. Az otthoni munkavégzés már eleve összébb hozta a családokat, a karácsonyi ünnep alatt sem lesz ez másképp. Intimebbé válik azonban ettől az ünnep. Sallangmentessé, hogy úgy mondjam. Már ez, önmagában nagyon pozitív. Ha valaki magányos, az persze sosem könnyű, és most sok idős ember marad egyedül Szenteste. Ez nagyon nehéz a családtagoknak, és annak is, aki most nem mehet látogatóba, vagy, akihez nem mehetnek a családtagjai. Ám az egyedül töltött idő is lehet nagyon pozitív, hiszen sok mindenre ad lehetőséget. Sok mindent megtudhatunk önmagunkról ezáltal. Amikor nincs elég idő, és csak rohanunk, az nagyon frusztráló.

Frank Róbert szakpszichológus

Frank Róbert szakpszichológus

Valóban. Már én magam sem várom annyira a karácsonyt, mint néhány éve, mert ez az időszak folyamatos rohanás, és valahogy elvész a lényeg.

Igen, ez valóban így van. Olyan ez, mint egy jó nagy kötelező kör, amit mindig le kell írni. Ajándékvásárlás, menüsor, rokonok, barátok. A sok „kell” között pedig pont arra nem marad elég figyelem, amiről ennek az ünnepnek szólnia kellene. Ezt a „kell” szót kéne kiradírozni már a szótárból, mert mindent elront. Kényszerré válik az egész, és már megint nem ott tartunk, ahol szeretnénk. Ha valamit eleve rosszként élünk meg, akkor rossz is lesz. Ám ezzel a sok korlátozásként előttünk álló dologtól a kötelező kör leegyszerűsödik, megváltozik, ami szintén egy pozitív dolog. Nincs rohanás, nincsenek komoly elvárások.

Vajon magunkkal szemben sincsenek most olyan kemény elvárásaink?

Mivel kicsit lazábbak vagyunk most, talán az elvárásaink is lazulnak kissé. Nem annyira szeretem az elengedés szót, de ide illik. El kell engedni azokat az elvárásokat, amelyeket mi, saját magunkkal szemben támasztunk, és nem tudjuk teljesíteni őket. Ettől még lehet olyan a karácsony, ahogy megszoktuk, csak a jelenlét talán kicsit másképp valósul meg, a kapcsolódásaink mások lesznek, és talán a hat fogás helyett könnyebben megelégszünk most a hárommal is. Jó dolgokat lehet kitalálni, amikkel őrizhetjük a hagyományokat, de az elvárásokat csökkenthetjük. Ilyen a közös főzés, akár online. Mindenki megfőzi a kis halászlét, csinál egy rántott halat vagy sült pulykát, és kész is, nem kell túlgondolni. Így főzés közben is együtt lehetünk, töltekezhetünk egymásból. Lehet készíteni videót karácsonyi ajándékként, vagy mindent meg lehet rendelni online. Le lehet lassulni egy kicsit. És ez az igazán nagy pozitívum ebben az egészben.

Kovács-Hain Zsuzsa

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket