Intimitás 5 arca: sokkal több, mint szex – így lesz mély és biztonságos a kapcsolatod

Amikor azt mondjuk intimitás, legtöbbünknek automatikusan a szexualitás jut eszébe. Természetes, hiszen a szex az egyik legkézenfekvőbb formája a közelségnek. De az intimitás világa ennél jóval gazdagabb és mélyebb. Lehet érzelmi, szellemi, közös élményeken alapuló vagy intellektuális is – és ezek legalább annyira meghatározzák a kapcsolat minőségét, mint a hálószobai összhang. Nézzük meg, melyik az az öt intimitásfajta, amelyre minden ember vágyik.

Íme, az intimitás 5 fajtája

1. Intimitás a szexben

A fizikai aktus könnyen lehet pusztán testiség, de egy ponton túl a szexualitás lelki síkra emelkedik. Ilyenkor leomlanak a falak: a bizalom, a nyitottság és a sebezhetőség teret kap. A szexuális intimitás nem csupán a vágyakról szól, hanem arról is, hogy a partnerednek megmutatod a legvalódibb énedet. Ez már a párkapcsolati szexualitás magasabb szintje, ahol az öröm mellé mélység is társul.

2. Érzelmi intimitás

Az érzésekről beszélni nem mindig könnyű – sőt, néha még felismerni sem az. Ahogy telnek az évek, az érzelmi intimitás egyre nagyobb szerepet kap. A hosszú, tartalmas beszélgetések, a megértés, a meghallgatás mind olyan kapaszkodók, amelyekben mindkét fél megpihenhet. Ha magas az érzelmi intimitás szintje, a kapcsolat meleg, biztonságos fészekké válik. Itt nincsenek játszmák, nincsen ítélkezés – csak őszinte jelenlét.

3. Szellemi intimitás

Nehéz pillanatok, traumák, de éppen felemelő tapasztalások is olyan kötelékeket teremthetnek, amelyek mélyen beégnek a kapcsolatba. A közös meditáció, egy spirituális élmény, egy megosztott csend – mind a lelki közelség terepei. Ez az a fajta intimitás, ahol nem gondolkodtok… hanem együtt éreztek.

4. Intimitás a közös élmények mentén

Biztosan ismered azt az érzést, amikor egy régi poén vagy közös emlék kapcsán csak összenéztek a pároddal, és mindketten pontosan tudjátok, miért mosolyogtok. Ezek a közös történetek olyan „titkos nyelvet” teremtenek, amely összeköt, és amely csak kettőtökre tartozik. A támogatás, a felfedezés, az új élmények sora tovább erősíti a köteléket – ettől lesz két ember igazán társ.

5. Intellektuális intimitás

Nem kell mindenben egyetérteni. Sőt, sokszor éppen az visz közelebb, ha kulturáltan tudtok ütköztetni nézőpontokat. Ha képesek vagytok úgy beszélgetni, hogy közben mindkét vélemény elfér, akkor az intellektuális intimitás működik. Ez fejleszthető is: kezdjetek olyan témákról beszélgetni, amelyekben eltér a véleményetek. A lényeg nem a vita, hanem a kapcsolódás.

Miért vágyik erre mindenki?

Mert az intimitás így teljes. Nem csak a test, nem csak a lélek, nem csak a gondolatok szintjén – hanem mindezek együtt, egymásra hangolódva. Ahol tisztelet van, biztonság, szeretet és valódi jelenlét. Egy ilyen kapcsolat nem felszínes, nem időszakos, nem ingatag: hanem érett, mély és otthonos.

Kovács-Hain Zsuzsa

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

    Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket