Ha egy beteg férfira gondolunk, általában az otthon szenvedő típus ugrik be először. Ez nem véletlen. A férfiak ugyanis addig halasztják az egészségügyi vizsgálatokat, szűréseket, felülvizsgálatokat, amíg csak lehet. Ha rajtuk múlna, sokan el sem mennének orvoshoz. Néhány betegség azonban szövődménnyel is járhat, érdemes lenne hát komolyan venni az orvosi viziteket. Dr. Csicsenkov Péter urológus adjunktussal két, rettegett férfibetegségről, a felfázásról és a hererákról beszélgettünk.
A klasszikus értelemben vett felfázás, ami alatt valóban leginkább a hölgyek alsó húgyúti infekcióját értjük, a férfiakat valóban jóval ritkábban érinti. Sőt, talán azt is lehet mondani, hogy férfiaknál izoláltan húgyhólyag-gyulladás nem szokott kialakulni, az alsó húgyúti infekcióáltalában prosztata vagy here/mellékhere gyulladással társul.
A tünetek részben hasonlóak. Gyakori, fájdalmas vizelés, de férfiaknál a felsorolt szervek társuló érintettsége miatt lehetnek más tünetek is, mint pl. húgycső váladékozás, hőemelkedés, láz, illetve a here vagy a mellékhere duzzanata és érzékenysége, végbéltáji, gáttáji fájdalom, vizelésinehezítettség. A vizeletürítés szakaszossá válhat, illetve súlyosabb esetekben el is akadhat.
A nem komplikált húgyúti fertőzések esetén leggyakrabban rövid ideig tartó, lehetőség szerint célzott antibakteriális kezelés szükséges. Enyhe esetekben a különböző vény nélkül kapható vizeletfertőtlenítő készítmények is hatásosak lehetnek.
Igen, lehetnek. Leginkább arra kell figyelni, hogy ha a panaszok a javasolt kezelésre nem szűntek meg, vagy fokozódtak, akkor feltétlenül szakemberhez kell fordulni, mert előfordulhat, hogy az antibiotikum nem volt hatásos, vagy fennáll valamilyen komplikáló tényező, ami gátolja a gyógyulást. A húgyúti fertőzések átmehetnek krónikus formába, illetve húgyúti szűkületek is kialakulhatnak, ami a későbbiekben ismételt gyulladáshoz vezethet.
Igen, a hererák ma már jól gyógyítható, amennyiben időben került felismerésre. Ezért fontos kiemelni a here önvizsgálatot, mert a hererák kezdeti stádiumban nem okoz panaszt, de önvizsgálat során felfedezhető.
Elsőként említeném a rejtettheréjűséget (kriptorchizmus). A herék a magzati fejlődés során a hasüregben alakulnak ki, és rendszerint még születés előtt leszállnak a herezacskóba. Azoknál a férfiaknál, akiknél a here nem szállt le, nagyobb a hererák kialakulásának kockázata, mint azoknál, ahol a here normálisan leszállt. A kockázat akkor is nagyobb marad, ha a herét sebészileg visszahelyezik a herezacskóba.
Ugyanakkor, a férfiak többségének kórtörténetében, akiknél hererák alakult ki, nem szerepel rejtettheréjűség. Rizikótényező még a herék rendellenes fejlődése is. Az olyan kórképek, amelyek a herék rendellenes fejlődésével járnak, mint például a Klinefelter-szindróma, növelhetik a hererák kialakulásának kockázatát. Közrejátszik természetesen a genetika is, a családi kórtörténet. Ha a családban előfordult hererák, nagyobb a kialakulás kockázata. Fontos megemlíteni, hogy a hererák főként a tinédzsereket és fiatal férfiakat érintő betegség, főleg a 15 és 35 év közötti korosztálynál fordul elő. Mindazonáltal bármilyen életkorban kialakulhat.
Fájdalommal járó vizsgálatra semmiképpen nem kell számítania. Fizikális vizsgálat, a herék tapintásos vizsgálata, here-ultrahang és vérvétel történik. Ezeket a vizsgálatokat általában a rendelőben elvégzik, de utána természetesen szükséges még egy mellkasi, hasi, kismedencei CT-vizsgálat is.
A hererák kezelése több szakember tudását, több szakterület bevonását igényli. Amennyiben a here daganatos betegsége igazolt, akkor első lépésben az érintett here sebészi eltávolítása indokolt. A további kezelés a szövettani eredménytől, illetve az elvégzett képalkotó vizsgálatoktól (UH, CT) és a betegség stádiumától függ. Előfordulhat, hogy a műtét után onkológiai kezelésre, kemoterápiára vagy sugárkezelésre kerül sor, amit már onkológus, illetve sugárterápiás szakember végez. Az is előfordulhat, hogy az urológusnak ismételt műtétet kell elvégeznie, ez alatt a hasi nyirokcsomók eltávolítását értjük. Ezt a típusú műtétet ma már a legtöbb helyen laparoszkópos technikával végzik.
Kovács-Hain Zsuzsa

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől.
Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak:
Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson
Hatóság: OGYÉI
A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Máté Zsolt urológus szakorvos
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.