Petra és Gerda olvasóink. Mindketten levelet írtak nekünk, amelyben életük egyik legnagyobb döntését mesélték el. Mindkettejüket megcsalta a férjük, ám ketten kétféleképpen reagáltak az esetre.

Petra története:

„Roger, a férjem, amerikai. Három éve voltunk házasok, Los Angelesben éltünk, minden csodálatos lehetett volna. A munkám miatt elég sokat utaztam akkoriban. Egy reggel kicsit korábban érkeztem meg, mint ahogy előre jeleztem Rogernek. Gondoltam, meglepem, és hazamentem taxival a reptérről. Ami akkor fogadott a saját lakásunkban, teljesen megváltoztatta az életem. Roger egy nővel volt, édesdeden aludtak, anyaszült meztelenül. A hajnali szex szaga még ott volt a levegőben. Rosszul lettem, kirohantam a lakásból, és próbáltam levegőhöz jutni. Közben Roger felvett egy gatyát és utánam jött. A szokásos, béna szöveget mondta, hogy én vagyok számára fontos, ez a lány nem jelentett semmit, és ilyenek. Szinte nem is hallottam semmit, zúgott a fejem. Betelefonáltam a munkahelyemre, azt hazudtam, hogy nagyon beteg a nagymamám, és haza kell utaznom Magyarországra. A nálam lévő bőrönddel abban a pillanatban a reptérre mentem, és se szó, se beszéd, az első géppel utaztam. A 15 órás repülőút most nemcsak a hossza miatt viselt meg nagyon. Egy pillanatot sem pihentem, olyan kimerült voltam, mintha akkor teljesítettem volna egy maratont és az ironmant egyszerre. A telefonomon kismillió üzenet várt Rogertől. Úgy éreztem, nem akarok foglalkozni vele. Mélységesen megbántott. Kikészültem lelkileg és fizikailag egyaránt. Ráadásul a szüleim nem is tudtak arról, hogy hazajöttem, így senki nem várt a reptéren. Úgy éreztem magam, mint akit minden és mindenki elhagyott. 

Amikor hazaértem, anyukám megijedt, mert olyan elcsigázott voltam. Majdnem egy egész napig aludtam. Utána persze magyarázatot vártak tőlem a szüleim. Elmondtam nekik mindent. Apu azonnal azt mondta, költözzek haza, és hagyjam azt a semmirekellőt, de anyu reakciója megdöbbentett. Azt mondta, nem ilyennek ismerte meg Rogert, valami lehet a háttérben, és szerinte beszéljük meg. A véleménye miatt apu egyből nekiesett, hogy mégis mi értelme van ezt megbeszélni, de úgy gondoltam, anyunak igaza van. 

Felhívtam Rogert. Sírás hallatszott a hangjában. Elmondta, hogy ez a lány egyszeri alkalom volt, és nem akarja elrontani teljesen a házasságunkat, ezért őszinte lesz, ha meghallgatom. Azt mondtam, nem megyek vissza Amerikába még, mert nem akarom látni. Két nap múlva csengetett a budapesti házunk kapujában. Kisírt szemekkel és ugyanolyan elcsigázottan állt ott, ahogy én érkeztem. A szerelmem nem múlt el iránta, úgy éreztem, csak át akarom ölelni, de nem tettem. Bementünk a házba, és leültünk kettesben. Mindent elmondott. Részeg volt, a haverjaival töltötte az estét a darts clubban, ahova járni szoktak. Ez a lány is egy társasággal volt ott, még a nevét sem tudta. Egyszerűen fogalma sincs, hogy hogyan történhetett meg mindez, és rettenetesen sajnálja. Hittem neki, de azt éreztem, hogy még időre van szükségem, hogy fel tudjam ezt dolgozni. 

Eltelt fél év azóta, és már újra együtt vagyunk. Úgy döntöttem, adok Rogernek még egy esélyt, hiszen nem tudhatom, az életünk meddig  tart majd. Vele boldognak érzem magam, de a bizalmamat vissza kell szereznie.”

 
Gerda története:

„A házasságom sosem volt tökéletes, de szépen éltünk a férjemmel, Attilával. Tízéves házasok voltunk, amikor rájöttem, hogy nem én vagyok az egyetlen nő az életében. A vetélytársam persze jóval fiatalabb, fittebb nő volt, mint én, Attila pedig valószínűleg a kapuzárási pánikja kellős közepén azt sem tudta, mit csináljon. Tudom, hogy hibát követtem el azzal, hogy nem igazán figyeltem a férjemre, kicsit elhanyagoltam őt a gyerekek és a háztartás mellett. De erre azért nem számítottam. Ráadásul egy balgaságon bukott le, ami elég amatőr húzás egy férfitól. A bankszámláról indított költésekről az én telefonomra jönnek az sms-ek, így egyszer csak feltűnt, hogy nagyon furcsa helyekre megy el a pénzünk: virágküldés, ékszerek, ilyesmi. Figyelni kezdtem, de Attilának nem szóltam. 

Úgy három hónapig álltam készenlétben, vártam, hogy magyarázatot ad a folyamatos kimaradozásokra, a furcsa költekezésre és persze arra, hogy nincs semmilyen szexuális életünk. Legnagyobb megdöbbenésemre semmi sem történt. Előálltam hát én. Megkérdeztem, hogy kinek vásárol virágot és ékszert, illetve, hogy hova utazgat csapatépítő tréning álarca mögött. Láttam az arcán, hogy teljesen lefagyott, és nem tudta, mit mondjon hirtelen. Köntörfalazásnak helye nem volt. Végül erőt vett magán, és elmondott mindent. Anettet (így hívták a lányt) az edzőteremben ismerte meg, ahova néha futni ment. A lány mindössze 22 éves volt – ha nagyon összeszedem magam anno, még az anyja is lehetnék. Furcsa, undorszerű érzés kerített hatalmába. Éreztem, hogy a lábaim összeroskadnak, ha nem ülök le. A kapcsolatuk lassan egy éve tartott. Szédültem, és hányingerem volt. Ebben a pillanatban jött haza Regina, a lányunk, aki 16 éves. Látta, hogy valami van a levegőben, de nem kérdezett semmit. Nagyon tapintatos volt, nem is tudtam volna mondani semmit, azt hiszem.

Attila egy hét alatt Anetthez költözött. Reginának és Kristófnak, a fiamnak elmondtam, hogy mi történt. Nem akartam az apjukat befeketíteni előttük, de úgy gondoltam, tudniuk kell, mégis miért ment el Attila. Egyedül maradtam a gondolataimmal, amelyek egyre jobban kezdtek kitisztulni. Rájöttem, hogy ebben a házasságban, legalábbis az utolsó öt évben nem voltam igazán önmagam. Valahogy elveszett az, ami az elején összetartott minket. Ez persze akkor nem esik le az embernek, amikor benne van egy kapcsolatban. Ehhez egyedül kell lenni… rá kell jönni.

Fél év múlva jött a meglepetés. Attila telefonált, hogy szeretne velem kettesben beszélgetni valamiről. Elképzelni sem tudtam, hogy mit akarhat. Nem is akartam találkozni, hiszen már berendeztem az életem nélküle. Ennek ellenére elmentem a megbeszélt helyre. Elmondta, hogy rádöbbent, mekkora baromságot csinált. Anett nem az, akinek hitte, és romba dőlt az egész. Rájött, hogy engem szeret még mindig, és haza szeretne jönni hozzám és a gyerekekhez. Bevallom, jól esett, hogy ezt mondja, de nem azért, mert hasonlóképp éreztem. Kárörvendő voltam. Örültem annak, hogy nem sikerült neki. Tudom, hogy ez nem szép dolog, de ezt éreztem. Eszem ágában sem volt visszafogadni őt. Tudtam, hogy a házasságunk utolsó öt évében már nem szerettem őt igazán, és ő sem szeretett engem. Nem lett volna jó döntés újrakezdeni, hiszen nem voltak bennünk igaz érzelmek. Attila sírt, könyörgött, de nem éreztem semmit, csak azt, hogy mindenki megkapja azt, ami jár neki. Én is megkaptam. Ez járt azért, mert nem figyeltem eléggé a férjemre, minden más lefoglalt, és nem vettem észre, hogy baj van. Lehet, hogy akkor sem segíthettem volna magunkon, de ezt már sosem fogom megtudni. Ő fordított hátat a családnak, nem én, mégis mindketten sérültünk. Reménykedem abban, hogy még tartogat számomra is valamit az élet. Talán egy kis boldogságot.” 

Tarjáni Rita