Kísért a múlt – Potenciazavar, házasság, újra problémák – Laci története

Kísért a múlt – Potenciazavar, házasság, újra problémák

Egész eddigi életemben sikeres voltam. A munkámban mindent elértem, amit csak lehetett. A nők körében nagyon népszerű voltam mindig. Ez az egész addig tartott, míg egyszer csak csődöt mondtam az ágyban. Innentől tagadásban éltem, és a merevedési zavarok határozták meg az életem.

Laci történetét Ligeti Anna jegyezte le.

„Negyvenöt éves vagyok. Élvezem az életet és a szexet is, de ez nem mindig volt így. Néhány hónappal ezelőtt még komoly problémákkal küzdöttem az ágyban, amit csak saját magamnak köszönhettem. A történetem három évvel ezelőttre nyúlik vissza. A feleségem előtt több futó kapcsolatom is volt, és egy hosszabb is. A hosszú kapcsolatomban erekciós problémáim lettek, amit még magam előtt is igyekeztem tagadni. Persze a tagadásnak semmi értelme nem volt, be kellett ismernem, hogy valami nincs rendben. A barátnőm azonban nem volt túl megértő, és zátonyra futott a kapcsolatunk. Ez főleg azért volt, mert továbbra is a macsót játszottam, tagadtam, és a lelkem mélyén önmagam hibáztattam.”

Az erektilis diszfunkció igen gyakori a negyven évesnél idősebb férfiak körében. potenciazavarról akkor beszélhetünk, ha a libidó, a nemi vágy megvan, mégis a szervezet valamilyen kóros működés miatt nem képes fenntartani az erekciót, illetve az nem megfelelő minőségű. Természetes, hogy a férfiak nehezen beszélnek erről, és – Lacihoz hasonlóan – leginkább letagadják a problémát, sokszor még maguk előtt is. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy maguk a férfiak is keveset tudnak a potenciazavarokról.

„Eleinte azt gondoltam, hogy beveszek egy tablettát, és minden megoldódik. Sajnos azonban nem így lett. A gyógyszer nem szuperált az ágyban, ugyanúgy szembe kellett néznem a problémával. Csalódtam, mert valódi eredményt vártam. A barátnőm furán reagált, ami persze tovább mélyítette a kétségbe esésemet. Szakorvoshoz fordultam, mert nem láttam más kiutat. Magamtól nem tudtam megoldani a problémát. Az urológus mellett jónak láttam, ha egy pszichológushoz is elmegyek. Csak úgy láttam az alagút végét, ha a dolog lelki oldalát is feltárom, ami viszont nem ment egyedül. A pszichológus viszont nagyon sok mindenre rávilágított. Általa sikerült tudatosítanom, hogy végül is mi a problémám. Elfogadtam önmagam, és elkezdtem dolgozni a megoldáson. Először is szakítottam a barátnőmmel, és megpróbáltam csak magamra figyelni. Telt az idő, és én egyre jobban lettem. Megismerkedtem a későbbi feleségemmel, aki nagyon elfogadó volt. Az ő hozzáállása nagyon sok mindent megváltoztatott. Végre nem éreztem hibásnak magam. A feleségem pedig nem azt gondolta, hogy azért van problémám az ágyban, mert nem kívánom őt. A feleségem előtti kapcsolatomban mindig ez volt… A barátnőm folyton kérdezgetett, hogy miért nem találom őt kívánatosnak. Természetesen ehhez semmi köze nem volt az egésznek.

A feleségem teljesen máshogy állt hozzám. Nem a szexet látta bennem, hanem az embert. A szerelem persze csodákra képes, de akkor is. Egy darabig sikerült azért a szex is, de a lelkemben gyökerező problémákra nem sikerült megoldást találnom, csak jóval később. Az erekciós problémáim egy idő után újra előjöttek. A feleségem azonban nem hagyott kétségek közt. Biztosított róla, hogy szeret, bármi van is. Rájöttem, hogy azzal lesz teljes a szexuális életünk, ha vele törődöm, ő pedig ugyanígy gondolta velem kapcsolatban. Most elindult valami változás, már nem kísért a múlt. Csodás a kapcsolatunk, és a kisebb megakadásoktól eltekintve a szex is kezd normálisan működni.”

Nagyon fontos, hogy a pár tudjon egymással őszintén beszélni még a hálószobai problémákról is. Csak ez segítheti a férfit a végső megoldás megtalálásához. Laci és a felesége a lehető legjobb úton haladnak.

Ligeti Anna

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket