Köszönöm, hogy beléptél az életembe – Levél a nőnek, akihez hasonlóval még nem találkoztam

Köszönöm, hogy beléptél az életembe

A válásom megviselt… megcsaltak, megaláztak, ami nemcsak lelkileg volt fájdalmas, hanem szinte belebolondultam. Amikor valakit tiszta szívből szeretsz, nem tudod elképzelni, hogy ilyesmi történjen a kapcsolatotokkal. Főleg, ha egy házasság már több, mint két évtizede tart. De te egyszer csak ott voltál előttem.

Amikor megláttalak, hirtelen úgy éreztem, minden problémám semmiség. Olyan szomorúság volt a szemedben, amilyet még soha nem láttam. A lelked fényévekre volt, és tudtam, hogy nagyon magányos vagy – ahogy én is. Tudtam, hogy együtt kell lennünk, de nem volt kész tervem arra, hogyan hódítsalak meg. A kívülről is látható fájdalom olyan erősnek mutatkozott, hogy eleinte féltem közeledni. Barátként ott voltam neked, de többet szerettem volna. Ötvenen túl az ember, ennyi viszontagság, fájdalom és csalódás után, nem sok mindenben reménykedik.

Kitartottam volna akkor is, ha évekig kellett volna várnom, de a kapcsoltunk alapja a szeretet volt, ami kölcsönösen egymáshoz húzott minket. Aggódtam, hogy nem tudok majd eléggé alkalmazkodni az új helyzethez, ahhoz az élethez, amelyet közösen alakítunk mind a mai napig.

Folyton változunk, és mivel az irántad táplált érzéseim egyre csak erősödtek, kezdtem feloldódni a kapcsolatunkban. Átadtam magam annak a kellemes tudatnak, hogy merhetek boldog lenni, és talán téged is boldoggá tudlak tenni.

Féltem attól, hogy elég leszek-e neked. Minden szempontból… Tudok-e majd bizalmas társ lenni, megértő férfi, szenvedélyes szerető? Igen, a szex miatt is aggódtam. Vajon az évtizedes berögződéseimen tudok-e változtatni a kedvedért?

De már az első éjszakánkon kiderült, hogy ötven fölött is érhetnek még meglepetések. Kiteljesedtem. Férfiként és társként is megtaláltam a helyem melletted. Minden nap érzem, hogy szeretet vesz körül. Átjár, és feltölti a lelkem. Könnyebb minden nehézséget elviselni, minden akadályon átmenni együtt. A volt feleségemmel nem volt ennyire kiteljesedett a kapcsolatom. Mindig hálás leszek neked azért, hogy elfogadtad a szerelmemet, és nyitott voltál a fájdalmad ellenére.

Bízom abban, hogy ez a fájdalom enyhült a szerelem hatására, amit nyújtok neked minden nap. Bízom abban, hogy kitartunk majd, minden nehézség ellenére. Szeretném, ha boldog lennél, ha nem töltené be soha többé a gondolataidat, a lelkedet fájdalom. Igyekszem még többet adni, fejlődni veled együtt, ahogy telik az időnk.

Kicsit rózsaszín álomnak tűnik most, de előttem van a kép, ahogy őszülő hajjal is ölellek, szeretlek, és te akkor is végtelen türelemmel viselsz el engem, minden hibámmal együtt. Csak azt remélem, hogy ez nagyon-nagyon sokáig tart majd.

Komáromi Csenge

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket