A nők 40 felett már sokszor elveszettnek érzik magukat. Túl sok az új ránc, a felszaladt plusz kiló, a kihullott hajszál. Egyre több a kellemetlen tükörbenézés, egyre nehezebben viseljük az öregedést, és az ezzel járó lenéző pillantásokat. A férfiak ezzel szemben 40 felett egyre elégedettebbek saját magukkal, egyre fiatalabb lányok után néznek. A fiatalságot akarják magukba szívni, miközben megkísérlik bepótolni, amiről lemaradtak fiatalabb éveikben.

Drága Uraim!

Ne ringassátok magatokat abba az illúzióba, hogy a külsőtök fogja meg a fiatal nőket! Valljuk be, ti sem fiatalodtok, ahogy mi, 40-es nők sem leszünk már soha szebbek és fiatalabbak. Nektek is lóg a bőr a karotokon, vannak ráncok az arcotokon, és igen, pocakot is növesztettetek az évek során.

A nők és a férfiak közti versenyben ti vezettek, hiszen a nők folyamatos küzdelemben élnek. Küzdünk az idővel, hiszen elvárják tőlünk, hogy ugyanolyan hamvasak legyünk, mint a 20-as és 30-as éveinkben. De 40 felett ez lehetetlen, és ezt ti nagyon jól tudjátok! Ugyanaz az idő falja fel a ti testeteket is, csak rátok azt mondja mindenki, hogy milyen jól áll a kor.

Mi, nők megtanuljuk, hogy hogyan szeressük magunkat. Szeretjük a ráncainkat, még akkor is, ha folyton próbáljuk eltüntetni őket. Szeretjük a testünket, ami gyermekeket hordott és hozott a világra. Szeretjük az őszülő hajunkat (még akkor is, h a befestjük), hiszen arra emlékeztet minket, hogy mennyi mindent megéltünk már.

Higgyétek el, a nőknek tetszik, ha azt látják, kicsit dolgoztok ti is. Ha dolgoztok azon, hogy javítsatok magatokon, jobban nézzetek ki. Mert nem lesznek mindig mellettetek a fiatal nők, ők, akik kényeztetik az egótokat azzal, hogy figyelnek rátok. Ők, akik fiatallá tesznek titeket egy pásztoróra erejéig, de nem tudnak válaszolni a legfontosabb kérdésekre, hiszen nem vagytok egy hullámhosszon.

Tudom, hogy megvan mindenetek. Egzisztencia, jó állás, autó, ház, és sok pénz. Ez vonzó egy fiatal nőnek, hiszen ő azt látja emögött, amit egész életedben küzdöttél. A 40-es nőnek ez már nem történés, ő is megtette már, neki is van, amivel büszkélkedhet. A különbség csak annyi, hogy ti megijedtek attól, hogy ez már mind megvan, a ti kezetekben az irányítás. Megijedtek attól a kérdéstől, hogy vajon az eddigi életetek minden munkája hiábavaló volt-e. Izzadtságszagú küzdelmet folytattok saját magatokkal, miközben a nők felett ítélkeztek. Azt mondjátok, mi sem leszünk fiatalabbak, pláne nem szebbek. Tudnotok kell, hogy sokkal vonzóbbak vagytok, ha szeretitek önmagatokat. Nézzetek a tükörbe. Nézzétek meg az arcotokat, a testeteket. Ugye, hogy nem minden olyan szép, ahogy azt képzeltétek? De szerethetők vagytok. Szeretjük a nevetéseteket, azt, hogy látszik rajtatok, hogy sok év van mögöttetek. Szeretjük az élettapasztalatotokat, azt, hogy tudjátok, nem kell minden szabályt követni és nem kell minden elvárásnak megfelelni. Szeretjük, hogy van bennetek fájdalom, és nem kaptatok meg mindent olyan egyszerűen.

Nem vagytok már szépek, de nem is ezért kelletek. Kelletek, mert van múltatok. Választ tudtok adni a kérdésre, milyen egy férfi, aki már letett valamit az asztalra. Akkor viszont nem kelletek majd senkinek, ha ezt a tapasztalatot fitogtatva lenézitek a nőket, mert az ő ráncaik mélyebbek, a testük megviseltebb. Gondoljátok végig, mit mesél az a test, mit hordoznak azok a ráncok.

Tarjáni Rita