Egy magányos nő története
Izabellát néhány éve ismertem meg egy társaságban. Már ott is kitűnt, hiszen jóval idősebb volt a többieknél. Ez persze nem baj, sőt imponált is mindenkinek, hogy milyen jó fej, itt bulizik, jól érzi magát. Aztán beszélgettünk egy kicsit.
Leültünk a teraszon, iszogattuk a pohár borunkat, és ismerkedtünk egymással. Izabella ekkor már túl volt az ötödik ikszen (közel a 60-hoz), két gyereket szült, és már volt négy unokája is. Mégis valahogy boldogtalanságot éreztem rajta. A nagy elánnal bulizó nő, a jó fej, nyílt egyéniség csak álca volt. Jól éreztem. Izabella soha nem volt igazán boldog, nem volt elégedett az életével.
A két gyermeke két férfitól született. Abban az időben ez nem volt annyira elfogadott, főleg egy kis faluban nem. Izabella első gyermeke, Gyuszika 1977-ben született. Iza ekkor csupán 19 éves volt. A kisfiú születése után nem sokkal Iza úgy érezte, hogy Gyula, a gyerek apja, nem az igazi. Semmiben sem hasonlított az Izabella által elképzelt férfiideálhoz. Semmi romantikus nem volt a segédmunkás fiúban. Hiába pedálozott szegény, Iza kidobta. A gyereket Iza a szüleivel nevelte a kisfiú kétéves koráig. Gyula eleinte látogatta őket, de aztán ezek a látogatások egyre ritkultak, majd el is maradtak. Iza több munkát is vállalt, takarított a helyi iskolában, és időseknek segített a mindennapi dolgokban. Megtett mindent, amivel könnyebbé tehette a szülei és kisfia életét. Aztán jött István, a jóval idősebb építési vállalkozó. Izának nagyon imponált a nyugati kocsi, a drága öltöny és a „semmi sem számít” életszemlélet. Ez teljesen idegen volt számára, mert ő a szüleitől nem ezt tanulta. Ők minden fillérért keményen megdolgoztak, nem volt felesleges pénzük arra, hogy csak úgy szórják. István étterembe vitte, és szállodába a Balatonhoz. Gyuszikának ajándékokat vett, hamar megkedvelte a kisfiút, és a fiúcska is Istvánt. Ám Izának ez a kapcsolat is igen hamar kezdett az idegeire menni. Amikor István megkérte a kezét, már várandós volt. Abortuszt nem akart, de Istvánnal együtt lenni sem. István azonban nem volt hajlandó arra, hogy elhagyja a gyermekét, így Izával egyezséget kötöttek: a baba születése után István fogja őt nevelni, és segíti majd Izát is, hogy kicsit könnyebb legyen az élete. Izabella második gyermeke is kisfiú lett, Lacika. Iza számára az elszakadás egyenlő volt a lelke egy darabjának elvesztésével. Már hajlandó lett volna Istvánhoz menni feleségül, de a férfi már nem akarta.
Iza hazament a szüleihez, és élte tovább az életét. Minden idejét Gyuszikának szentelte, aki jó tanuló lett az iskolában, ma diplomás gazdasági szakember. Lacikát minden két hétben látogatta, István kedves volt, de tartózkodó. A felesége, Éva közömbösen fogadta Izát, de nem volt elutasító. A levegőben érződött azonban a kérdés, hogy Hogy lehet valaki ilyen anya? Hogy mondhat le valaki a gyerekéről?
Iza minden alkalommal szörnyen érezte magát, amikor láthatásra ment. Szerencsére kettesben is maradhatott Lacikával, aki teljesen más életet élt, mint Iza és Gyuszi a nagyszülőknél. Laci luxusban élt, megvolt mindene. Ma Londonban él a családjával. Egy kislánya van, akit Iza még nem is látott. Gyuszinak van három gyermeke, akik a nagyi mindenei. Egyedül ők jelentettek egy kis boldogságot Iza számára. Most pedig megragad minden lehetőséget, hogy az életet élje végre. Ezért is van ebben a buliban. Egy kedves fiatal barátjával jött. István után voltak hosszabb-rövidebb kapcsolatai, de nem találta meg a nagy őt.
„Biztos azért, mert nekem mindig más kellett – mondta. Soha nem volt jó, aki épp mellettem volt. Nem voltam boldog, mert nem találtam meg az ideálom. Már el is felejtettem, milyen az, ha szeretnek. Teljesen elutasítottam mindenkit. Nem volt jó életem, de még van bennem remény. Talán még rátalálhatok arra, akivel boldog lehetek. Évtizedeket pazaroltam a keresésre, és hagytam, hogy elmenjen mellettem az élet. Bánom, hogy hagytam, hogy Lacika Istvánnal maradjon. Nekem is vele kellett volna. Mindent megadott volna. De úgy éreztem, nem vagyok szerelmes, és inkább bevállaltam, hogy nem maradok egy boldogtalan kapcsolatban. A gyermekemet nem akartam elvetetni, inkább elfogadtam, hogy István nevelje. Most már tudom, hogy nem volt jó döntés, Lacinak velem kellett volna maradnia. De ez van, nem forgathatom vissza az idő kerekét. Csak abban bízom, hogy a fiaim boldogok.”
Felállt a székről, és elindult befelé a teraszról. Még visszafordult, és azt mondta: „Hagyd magadnak, hogy boldog legyél!”
Ligeti Anna
Egy magányos nő története
Izabellát néhány éve ismertem meg egy társaságban. Már ott is kitűnt, hiszen jóval idősebb volt a többieknél. Ez persze nem baj, sőt imponált is mindenkinek, hogy milyen jó fej, itt bulizik, jól érzi magát. Aztán beszélgettünk egy kicsit.
Leültünk a teraszon, iszogattuk a pohár borunkat, és ismerkedtünk egymással. Izabella ekkor már túl volt az ötödik ikszen (közel a 60-hoz), két gyereket szült, és már volt négy unokája is. Mégis valahogy boldogtalanságot éreztem rajta. A nagy elánnal bulizó nő, a jó fej, nyílt egyéniség csak álca volt. Jól éreztem. Izabella soha nem volt igazán boldog, nem volt elégedett az életével.
A két gyermeke két férfitól született. Abban az időben ez nem volt annyira elfogadott, főleg egy kis faluban nem. Izabella első gyermeke, Gyuszika 1977-ben született. Iza ekkor csupán 19 éves volt. A kisfiú születése után nem sokkal Iza úgy érezte, hogy Gyula, a gyerek apja, nem az igazi. Semmiben sem hasonlított az Izabella által elképzelt férfiideálhoz. Semmi romantikus nem volt a segédmunkás fiúban. Hiába pedálozott szegény, Iza kidobta. A gyereket Iza a szüleivel nevelte a kisfiú kétéves koráig. Gyula eleinte látogatta őket, de aztán ezek a látogatások egyre ritkultak, majd el is maradtak. Iza több munkát is vállalt, takarított a helyi iskolában, és időseknek segített a mindennapi dolgokban. Megtett mindent, amivel könnyebbé tehette a szülei és kisfia életét. Aztán jött István, a jóval idősebb építési vállalkozó. Izának nagyon imponált a nyugati kocsi, a drága öltöny és a „semmi sem számít” életszemlélet. Ez teljesen idegen volt számára, mert ő a szüleitől nem ezt tanulta. Ők minden fillérért keményen megdolgoztak, nem volt felesleges pénzük arra, hogy csak úgy szórják. István étterembe vitte, és szállodába a Balatonhoz. Gyuszikának ajándékokat vett, hamar megkedvelte a kisfiút, és a fiúcska is Istvánt. Ám Izának ez a kapcsolat is igen hamar kezdett az idegeire menni. Amikor István megkérte a kezét, már várandós volt. Abortuszt nem akart, de Istvánnal együtt lenni sem. István azonban nem volt hajlandó arra, hogy elhagyja a gyermekét, így Izával egyezséget kötöttek: a baba születése után István fogja őt nevelni, és segíti majd Izát is, hogy kicsit könnyebb legyen az élete. Izabella második gyermeke is kisfiú lett, Lacika. Iza számára az elszakadás egyenlő volt a lelke egy darabjának elvesztésével. Már hajlandó lett volna Istvánhoz menni feleségül, de a férfi már nem akarta.
Iza hazament a szüleihez, és élte tovább az életét. Minden idejét Gyuszikának szentelte, aki jó tanuló lett az iskolában, ma diplomás gazdasági szakember. Lacikát minden két hétben látogatta, István kedves volt, de tartózkodó. A felesége, Éva közömbösen fogadta Izát, de nem volt elutasító. A levegőben érződött azonban a kérdés, hogy Hogy lehet valaki ilyen anya? Hogy mondhat le valaki a gyerekéről?
Iza minden alkalommal szörnyen érezte magát, amikor láthatásra ment. Szerencsére kettesben is maradhatott Lacikával, aki teljesen más életet élt, mint Iza és Gyuszi a nagyszülőknél. Laci luxusban élt, megvolt mindene. Ma Londonban él a családjával. Egy kislánya van, akit Iza még nem is látott. Gyuszinak van három gyermeke, akik a nagyi mindenei. Egyedül ők jelentettek egy kis boldogságot Iza számára. Most pedig megragad minden lehetőséget, hogy az életet élje végre. Ezért is van ebben a buliban. Egy kedves fiatal barátjával jött. István után voltak hosszabb-rövidebb kapcsolatai, de nem találta meg a nagy őt.
„Biztos azért, mert nekem mindig más kellett – mondta. Soha nem volt jó, aki épp mellettem volt. Nem voltam boldog, mert nem találtam meg az ideálom. Már el is felejtettem, milyen az, ha szeretnek. Teljesen elutasítottam mindenkit. Nem volt jó életem, de még van bennem remény. Talán még rátalálhatok arra, akivel boldog lehetek. Évtizedeket pazaroltam a keresésre, és hagytam, hogy elmenjen mellettem az élet. Bánom, hogy hagytam, hogy Lacika Istvánnal maradjon. Nekem is vele kellett volna. Mindent megadott volna. De úgy éreztem, nem vagyok szerelmes, és inkább bevállaltam, hogy nem maradok egy boldogtalan kapcsolatban. A gyermekemet nem akartam elvetetni, inkább elfogadtam, hogy István nevelje. Most már tudom, hogy nem volt jó döntés, Lacinak velem kellett volna maradnia. De ez van, nem forgathatom vissza az idő kerekét. Csak abban bízom, hogy a fiaim boldogok.”
Felállt a székről, és elindult befelé a teraszról. Még visszafordult, és azt mondta: „Hagyd magadnak, hogy boldog legyél!”
Ligeti Anna
Egy magányos nő története
Izabellát néhány éve ismertem meg egy társaságban. Már ott is kitűnt, hiszen jóval idősebb volt a többieknél. Ez persze nem baj, sőt imponált is mindenkinek, hogy milyen jó fej, itt bulizik, jól érzi magát. Aztán beszélgettünk egy kicsit.
Leültünk a teraszon, iszogattuk a pohár borunkat, és ismerkedtünk egymással. Izabella ekkor már túl volt az ötödik ikszen (közel a 60-hoz), két gyereket szült, és már volt négy unokája is. Mégis valahogy boldogtalanságot éreztem rajta. A nagy elánnal bulizó nő, a jó fej, nyílt egyéniség csak álca volt. Jól éreztem. Izabella soha nem volt igazán boldog, nem volt elégedett az életével.
A két gyermeke két férfitól született. Abban az időben ez nem volt annyira elfogadott, főleg egy kis faluban nem. Izabella első gyermeke, Gyuszika 1977-ben született. Iza ekkor csupán 19 éves volt. A kisfiú születése után nem sokkal Iza úgy érezte, hogy Gyula, a gyerek apja, nem az igazi. Semmiben sem hasonlított az Izabella által elképzelt férfiideálhoz. Semmi romantikus nem volt a segédmunkás fiúban. Hiába pedálozott szegény, Iza kidobta. A gyereket Iza a szüleivel nevelte a kisfiú kétéves koráig. Gyula eleinte látogatta őket, de aztán ezek a látogatások egyre ritkultak, majd el is maradtak. Iza több munkát is vállalt, takarított a helyi iskolában, és időseknek segített a mindennapi dolgokban. Megtett mindent, amivel könnyebbé tehette a szülei és kisfia életét. Aztán jött István, a jóval idősebb építési vállalkozó. Izának nagyon imponált a nyugati kocsi, a drága öltöny és a „semmi sem számít” életszemlélet. Ez teljesen idegen volt számára, mert ő a szüleitől nem ezt tanulta. Ők minden fillérért keményen megdolgoztak, nem volt felesleges pénzük arra, hogy csak úgy szórják. István étterembe vitte, és szállodába a Balatonhoz. Gyuszikának ajándékokat vett, hamar megkedvelte a kisfiút, és a fiúcska is Istvánt. Ám Izának ez a kapcsolat is igen hamar kezdett az idegeire menni. Amikor István megkérte a kezét, már várandós volt. Abortuszt nem akart, de Istvánnal együtt lenni sem. István azonban nem volt hajlandó arra, hogy elhagyja a gyermekét, így Izával egyezséget kötöttek: a baba születése után István fogja őt nevelni, és segíti majd Izát is, hogy kicsit könnyebb legyen az élete. Izabella második gyermeke is kisfiú lett, Lacika. Iza számára az elszakadás egyenlő volt a lelke egy darabjának elvesztésével. Már hajlandó lett volna Istvánhoz menni feleségül, de a férfi már nem akarta.
Iza hazament a szüleihez, és élte tovább az életét. Minden idejét Gyuszikának szentelte, aki jó tanuló lett az iskolában, ma diplomás gazdasági szakember. Lacikát minden két hétben látogatta, István kedves volt, de tartózkodó. A felesége, Éva közömbösen fogadta Izát, de nem volt elutasító. A levegőben érződött azonban a kérdés, hogy Hogy lehet valaki ilyen anya? Hogy mondhat le valaki a gyerekéről?
Iza minden alkalommal szörnyen érezte magát, amikor láthatásra ment. Szerencsére kettesben is maradhatott Lacikával, aki teljesen más életet élt, mint Iza és Gyuszi a nagyszülőknél. Laci luxusban élt, megvolt mindene. Ma Londonban él a családjával. Egy kislánya van, akit Iza még nem is látott. Gyuszinak van három gyermeke, akik a nagyi mindenei. Egyedül ők jelentettek egy kis boldogságot Iza számára. Most pedig megragad minden lehetőséget, hogy az életet élje végre. Ezért is van ebben a buliban. Egy kedves fiatal barátjával jött. István után voltak hosszabb-rövidebb kapcsolatai, de nem találta meg a nagy őt.
„Biztos azért, mert nekem mindig más kellett – mondta. Soha nem volt jó, aki épp mellettem volt. Nem voltam boldog, mert nem találtam meg az ideálom. Már el is felejtettem, milyen az, ha szeretnek. Teljesen elutasítottam mindenkit. Nem volt jó életem, de még van bennem remény. Talán még rátalálhatok arra, akivel boldog lehetek. Évtizedeket pazaroltam a keresésre, és hagytam, hogy elmenjen mellettem az élet. Bánom, hogy hagytam, hogy Lacika Istvánnal maradjon. Nekem is vele kellett volna. Mindent megadott volna. De úgy éreztem, nem vagyok szerelmes, és inkább bevállaltam, hogy nem maradok egy boldogtalan kapcsolatban. A gyermekemet nem akartam elvetetni, inkább elfogadtam, hogy István nevelje. Most már tudom, hogy nem volt jó döntés, Lacinak velem kellett volna maradnia. De ez van, nem forgathatom vissza az idő kerekét. Csak abban bízom, hogy a fiaim boldogok.”
Felállt a székről, és elindult befelé a teraszról. Még visszafordult, és azt mondta: „Hagyd magadnak, hogy boldog legyél!”
Ligeti Anna
