Meddőség - A férfiaknak is van biológiai órája

A biológiai óra kifejezést általában nőkkel kapcsolatban hallhatjuk. Ám a férfiak esetében is ugyanakkora létjogosultsága van, ugyanis egy férfi termékenysége a 30-as éveitől kezdve romlik.

Nagyon elkeserítő adat, hogy 10 párból 3-4-nek bizonyosan szembe kell néznie a meddőséggel. Mivel egy magzat megfoganásához életképes petesejtre és életképes hímivarsejtre van szükség, a pár mindkét tagjánál adódhatnak problémák a termékenységgel. Ha visszatekintünk az elmúlt néhány évtizedre, láthatjuk, hogy az előző időkhöz képest, mostanra a férfiak termékenysége visszaesett, az életképes, mozgékony, azaz jó minőségű spermiumok száma legalább a felével csökkent.

Mi lehet ennek az oka?

A férfiak hajlamosak arra, hogy a sikertelenséget a külső hatásokra, környezeti tényezőkre fogják, ha a termékenységük negatív értelemben kerül szóba. A kutatások szerint a meddőségben érintett pároknál csupán a probléma egyharmadáért felelős a férfi, ugyanilyen arányban a nő és a harmadik harmadért együttesen felelnek.

Mivel a gyermekvállalás ideje manapság kitolódik, sokan 30, sőt 40 felett jutnak el oda, hogy gyermeket szeretnének, a dolog nehézségekbe ütközhet. Ez nem függ a környezettől, hanem biológiai okai vannak: ahogy telik az idő, a spermiumok száma és minősége romlik. A hormonok szintje csökken, és a spermiumok egyre inkább magukban hordoznak genetikai elváltozásokat.

Harminc év felett

A 30 hiába az új 20. Ez a megállapítás nem igaz a termékenységre. A nők esetében is 30 év felett kezd el csökkenni a termékenység esélye. Persze, nem arról van szó, hogy 30 felett el kell ásni magunkat, és innentől megáll az élet, nem lehet többé gyermekünk. Csupán az nagyon fontos, hogy az eddiginél sokkal jobban figyeljünk önmagunkra és a partnerünkre is. A 35 év alatti férfiak és nők esetében, ha egy évig nem sikerül megfogannia a magzatnak, akkor érdemes orvoshoz fordulni, a 35 felettieknél ez a türelmi idő fél évre csökken.

Ahhoz, hogy el lehessen mondani, egy férfi termékeny, két dolog szükséges:

  • tartós erekció
  • egészséges, minőségi sperma, ami képes a megtermékenyítésre

Az idő nem nekünk dolgozik

Sok olyan dolog van az életben, aminél fontos az időfaktor. A termékenység kérdését talán mindennél jobban meghatározza az idő. Érdemes tehát belevágni még 30 éves kor előtt. Ennek több előnye is van: egyrészt fiatal apuka lehetsz, ami később még nagyon jól fog jönni, másrészt sokkal nagyobb esélyed van arra, hogy egészséges kisbabát nemzel, harmadrészt kevesebb stresszt okoz a próbálkozás, hiszen harminc alatt a hímivarsejtek jó állapotban vannak, gyorsak. nem mellesleg a párod termékenysége is 30 éves kora előtt van a csúcson (úgy 25 évesen a legoptimálisabb a hormonellátottság). Minden szempontból előnyös hát fiatalon babát vállalni.

Tik-tak, a biológiai óra ketyeg!

Szerinted mi az optimális idő erre? Te milyen szempontokat veszel figyelembe?

Tarjáni Rita

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket