Merevedési és magömlési problémák? A szexuális életed sem tabu – beszélj róla bátran az urológusoddal!

A világunk manapság egyre inkább a nyitottság, az újdonságok elfogadása felé halad. Mégis a szexualitás többnyire még mindig tabutéma. A férfiak pedig még kevésbé beszélnek erről, mint a nők. A szexuális problémákról, merevedési, magömlési zavarokról pedig csak nagyon ritkán nyílnak meg az urológusuknak. Pedig a problémák – szakértő orvosi segítséggel – jó eséllyel megoldhatók. A témáról Dr. Nádas György urológus szakorvossal beszélgettünk.

dr_-nadas-gyorgy
    Dr. Nádas György urológus szakorvos

Milyen szexuális eredetű problémákkal kell urológushoz fordulni?

Merevedési, illetve magömlési rendellenességek hátterében előfordulhat a húgyutakat érintő vagy nemiszervi eltérés. Ezek bármely felnőtt korosztályban előfordulnak, oka azonban különböző lehet. Fiatal felnőtteknél főleg gyulladásos eredetűek vagy veleszületett okokra vezethetők vissza. Érettebb korban szélesebb az okok köre: előfordul a hormonháztartás zavara, egyéb krónikus betegségek (leggyakrabban magasvérnyomás-betegség vagy cukorbaj), fokozott fizikai-lelki leterhelés, de akár gyógyszerek mellékhatásaként is megjelenhet.

Fizikai vagy pszichés okok?

Ha kizárható akár urológiai, akár hormonális vagy szervi ok, akkor a pszichés háttér kiderítése és rendezése lehet a következő lépés.

Manapság – bármennyire is az elfogadás és a tabumentesség felé halad a világ – még mindig kevesen járnak szűrővizsgálatokra, kevesen mernek beszélni arról, ha szexuális zavaraik vannak. Igaz ez? Mi az ön tapasztalata?

Tapasztalatom szerint a szégyenlősség csökkent, bár nem ritka, hogy banális vizelési panaszok előadása után, már az ajtóból visszafordul a beteg és megemlíti, hogy mellesleg… Ugyanakkor az internet magányában ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban (is) meglepően sokan próbálnak tájékozódni, gyakran sajnos ellenőrizetlen szereket beszerezni. Dr. Internet komoly konkurens!

Fontos tájékozódnia az urológusnak a szexuális élet problémáiról ahhoz, hogy teljes képet kaphasson a páciens állapotát illetően?

Igen, erre főleg akkor van szükség, ha a páciens panaszai a genitális rendszer állapotával függenek össze.

Mennyire gyakori a merevedési zavar?

Meglepően gyakori probléma, ami a szervezetet érintő elváltozások mellett természetesen szorosan összefügg az életkörülményekkel is – a mindennapi életet és lelkiállapotot közvetlenül befolyásolják az anyagi, a munkaügyi, a szociális, valamint az egészségügyi tényezők. Ezek akár meglévő szervi okoktól függetlenül vagy azokkal együtt is kiválthatják a tüneteket. Az urológus dolga kihámozni, hogy van-e mögöttük kezelhető elváltozás, van-e mód javítani rajtuk. 

Hogyan lehet ezt kezelni? Gondolom, fontos a nyílt kommunikáció a páciens részéről.

A kezelés a kiváltó okoktól függ elsősorban. Komoly segítséget jelenthetnek az utóbb évtizedekben bevezetett gyógyszeres „mankók”, amiknek azért mellékhatásaik is lehetnek, ezért szükséges orvosi javaslat (illetve recept) a hozzáférésükhöz. Segítséget jelenthetnek pszichés szempontból is, mivel a sikerélmény javít a készségeken.

Fontos mindenekelőtt a pácienssel való találkozáskor a széleskörű konzultáció és feltárás, amibe lehetőleg be kell vonni a szexpartnert is!

Kovács-Hain Zsuzsa

Ha még nincs bátorságod személyesen orvoshoz fordulni, vagy egyszerűen csak kérdéseid vannak, vedd igénybe online urológiai szaktanácsadásunkat! 
Biztonságos, diszkrét és kényelmes lehetőséget nyújt arra, hogy szakértői válaszokat kapj, és megtedd az első lépést a megoldás felé
  – a saját tempódban. 

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

    Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket