Mi köze az orgazmusnak a prosztatarákhoz?

Ismét egy kutatásról szeretnénk beszámolni, amelyet az Amerikai Urológus Társaság végzett. Ez az eredmény bizonyára minden férfit örömmel tölt majd el, hiszen arról számoltak be a tudósok, hogy vizsgálataik rámutattak, hogy a rendszeres ejakuláció csökkenti a prosztatarák kialakulásának kockázatát.

A kutatás eredményében tett megállapításról lehet, hogy már hallottál, hiszen nem újdonság, eddig is születtek már erről tanulmányok. Ám ez a mostani vizsgálat adta a legszilárdabb bizonyítékokat, amelyek alátámasztják a fenti állítást. A kutatás vezetője, Dr. Jennifer Rider, a Harvard Egyetem epidemiológusa szerint a prosztataráknak nincsenek módosítható kockázati tényezői, ám a tanulmányban közölt eredmény elképesztő.

A kutatásról

·         32 000 férfi bevonásával végezték

·         18 évig tartott

·         3839 férfit diagnosztizáltak prosztatarákkal, ebből 384 eset volt halálos

·         1992-ben, a résztvevők toborzásakor mindenki beszámolt arról, hogy milyen gyakran ejakulált 20-29 és 40-49 éves kora között, illetve az elmúlt években. A kutatók a beszámolók alapján kiszámították az ejakulációk teljes élethosszra vonatkozó átlagát.

·         Ez az új tanulmány, ez a frissítés kiemelkedő, mivel nagyon nagy számú résztvevőt vizsgált, valamint konkrétan az ejakuláció áll a középpontjában.

·         Míg a korábbi kutatások úgymond ’diszkrét’ információkra hagyatkoztak, mint a házasság, a gyermekek és a szexpartnerek száma, a Health Professionals Follow-up Study kutatói merészen rákérdeztek a szexuális interkurzusból, maszturbációból vagy éjszakai magömlésből fakadó ejakulációk gyakoriságára.

·         A tanulmányban szereplő férfiak átlagéletkora nagyjából 59 év volt, és 2008-ig átlagosan 5 PSA teszten vettek részt.

·         A férfiak zöme nős volt, de akik a 40-49 éves korosztályban havi legalább 21 ejakulációról számoltak be, leginkább az elváltak táborába tartoztak.

Az eredményről

·         Az eredmény a mintegy tíz évvel ezelőtt megjelent Health Professionals Follow-up Study utolsó nagy beszámolójának frissítése. Akkoriban a kutatók arra a következtésére jutottak, hogy az ejakuláció nagy gyakorisága vélhetőleg összefügg a teljes és szervre lokalizált prosztatarák kockázatcsökkenésével. Sok más tanulmány hasonlóképpen arról számolt be, hogy az ejakuláció gyakorisága a prosztatarák kockázatához kapcsolódhat, és a gyakoribb orgazmus védő hatású.

·         A potenciális zavaró tényezők kontrollálását követően a prosztatarák kockázata 20%-kal alacsonyabb volt azoknál a férfiaknál, akik legalább havi 21 alkalommal ejakuláltak, azokhoz képest, akik havonta csupán 4-7 alkalommal.

·         A 20%-os kockázatcsökkenést a 20-29 éves korban és 40-49 éves korban, illetve az egész élethosszra vonatkozó átlagban tapasztalták.

·         A 40-49 éves korosztályban a férfiak 38%-a leginkább havi 8-12 ejakulációról számolt be és csupán 8,8%-uk havi legalább 21 ejakulációról.

·         A kutatók nem tapasztaltak összefüggést az ejakuláció gyakorisága és a magas fokozatú, előrehaladott vagy halállal végződött betegség között, ám e kivétel oka tisztázatlan maradt.

 

A kutatás vezetője, Dr. Rider szerint nem érdemes az ejakulációk pontos számával foglalkozni, hanem inkább arra kell koncentrálni, hogy a biztonságos szexualitást megteremtsük, hiszen az az, ami jót tesz a prosztata egészségének.

forrás: http://www.medscape.com/viewarticle/844820

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum


    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán


    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson


    Hatóság: OGYÉI
     

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Mellékhatás bejelentés

     

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    az alábbi felületen:

    https://www.richter.hu/hu-HU/kapcsolat/Pages/Mellekhatasbejelentes.aspx

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket