Mi van a fiatalokkal? Tényleg kevesebbet szexelnek, mint a szüleik?

Az utóbbi időben egyre több cikk és kutatás szól arról, hogy a mai fiatalok, különösen a Z generáció tagjai (nagyjából a 18–27 éves korosztály), sokkal kevesebbet szexelnek, mint a korábbi generációk. Ez elsőre furcsának tűnhet egy olyan világban, ahol szinte mindenki zsebében ott lapul az okostelefon, rajta a társkereső appokkal – mégis, a statisztikák mást mutatnak.

Tényleg kevesebb a szex?

Igen, tényleg. Kutatások szerint például az amerikai 18–24 éves férfiak harmada, a nők ötöde arról számolt be, hogy az elmúlt évben egyáltalán nem szexelt. És ez nem csak tengerentúli dolog: a hazai adatok és a fiatalok tapasztalatai alapján itthon is hasonló a helyzet.
Míg az X generáció (azaz a mai 40–60 évesek) havonta nagyjából ötször bújt ágyba a párjával, a Z generáció már jóval ritkábban. De vajon mi ennek az oka?

A KSH szerint is visszaesett valami

Ha a szexről nincs is pontos statisztika, a KSH más adatai árulkodnak. 2024-ben például 77 500 gyermek született Magyarországon – ez 7725-tel kevesebb, mint 2023-ban. Ráadásul ez a legalacsonyabb születésszám azóta, hogy egyáltalán vezetik a statisztikákat (1949 óta). A termékenységi ráta (vagyis, hogy hány gyereket szül átlagosan egy nő) 1,38-ra csökkent – ez elég kevés ahhoz, hogy egy társadalom önfenntartó legyen.
És mi a helyzet az abortuszokkal? Bár összességében csökken a számuk (a 15–49 éves korosztály körében közel 30%-kal csökkent), a tiniknél csak nagyon lassú ez a csökkenés. Ráadásul náluk még mindig nagyon magas a nem tervezett terhességek aránya – ami arra is utal, hogy a szexuális edukációval van mit pótolni.

Miért nem kívánják a fiatalok?

1. Lelki kimerültség és szorongás

A mentális egészség mára komoly téma lett a fiatalok körében – és nem véletlenül. Egyre több 20-as éveiben járó fiatal küzd szorongással, kiégéssel vagy depresszióval, ezek pedig egyenes úton vezetnek a libidó csökkenéséhez. Amikor az ember naponta megküzd a megfelelési kényszerrel és a bizonytalansággal, nem biztos, hogy este még kedve lesz szexelni.

2. Kötődési zűrök

Nem mindenki tud könnyen kapcsolódni másokhoz – és ez nem csak döntés kérdése. Az, hogy ki hogyan viszonyul az intimitáshoz, sokszor a gyerekkorban gyökerezik. Az „elkerülő” típusú fiatalok gyakran nem is keresnek kapcsolatot, míg mások vágynak rá, de félnek beengedni valakit az életükbe.

3. Minden online történik

A fiatalok életének nagy része az online térben zajlik. Társkeresés? Chat. Ismerkedés? Chat. Szexuális tartalom? Egy kattintásra. Sőt, a „sexting” – vagyis erotikus üzenetküldés – sokszor pótolja a valódi testi kapcsolatot. Egy friss kutatás szerint a Z generációsok harmada már sextingelt úgy, hogy még sosem volt szexuális kapcsolata.

4. Túlhajszoltság, teljesítménykényszer

Suli, munka, önfejlesztés, sport, nyelvtanulás… a fiatalok sokszor úgy érzik, hogy minden percüknek hasznosnak kell lennie. És mi az, ami ilyenkor leghamarabb lecsúszik a prioritási listáról? A szex. Főleg, ha nem párosul hozzá érzelmi kötődés vagy intimitás.

5. Szexuális nevelés = nincs

Bár egyre többet beszélünk a szexről, még mindig sok a tévhit, a tabusítás és a felvilágosítás hiánya. A magyar fiatalok 90%-a ugyan azt mondja, hogy új partnerrel óvszert használna – de a kutatások szerint a legutóbbi szexuális együttlétnél csak a felük használt bármilyen fogamzásgátlást.

A fogamzásgátlás egyre tudatosabb

Ha már a szex szóba került, érdemes beszélni a fogamzásgátlásról is. Bár sok fiatal elvileg tisztában van azzal, hogy a védekezés fontos, a valóságban sokan inkább az alkalmi vagy következetlen módszereket választják.

Az óvszer a leggyakrabban használt eszköz a fiatalok körében, mivel hormonmentes, könnyen elérhető, és védelmet nyújt a nemi úton terjedő fertőzésekkel szemben is. Ugyanakkor sokan csak új partner esetén használják, majd később elhagyják anélkül, hogy más módszerre térnének át.

A tartósabb megoldások, mint a hüvelygyűrű, tapasz vagy spirál, kevésbé ismertek a fiatalok körében, bár egyre többen fedezik fel ezeket a módszereket, és kérnek tanácsot nőgyógyászuktól. Gyakran az információhiány vagy az egészségügyi ellátáshoz való nehézkes hozzáférés miatt nem kerülnek képbe. A fogamzásgátló tabletta népszerű, bár nem mindig tudják a fiatalok, hogy rendszerességet igényel a szedése, oda kell figyelni, ezért vannak, akik ódzkodnak tőle. Ezért nagyon fontos, hogy a megfelelő fogamzásgátló módszer kiválasztása a nőgyógyásszal közös döntés legyen.

A nőgyógyászok szerint kulcsfontosságú lenne, hogy a fiatalok már tinédzserkorban találkozzanak a lehetőségeikkel – nemcsak online, hanem személyesen is.

Baj, hogy kevesebb a szex?

Nem feltétlenül. Az, hogy valaki kevesebbet szexel, még nem probléma önmagában. A gond ott kezdődik, ha ez nem választás, hanem kényszerűség – ha például valaki szeretne kapcsolatot, de nem talál, vagy ha szorongás miatt zárkózik el a testi kapcsolattól.

A megoldás? Több őszinteség, jobb szexuális edukáció, kevesebb nyomás, és több figyelem a lelki egészségre.

Ligeti Anna

Forrás: KSH

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

    Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket