Gyakorlatilag már közhely, hogy a nők sokszor megjátsszák az orgazmust, de az nem világos, hogy miért teszik ezt. Talán úgy érzik, hogy az orgazmus minden alkalommal kötelező.
Nem kevesebb, mint a nők kétharmada bevallja, hogy szimulált már orgazmust eddigi élete során legalább egyszer – és ez nem csak a közösülésre vonatkozik, hanem a telefonszex és az orális szex alatt eljátszott orgazmusra is.
Amikor maga az aktus valamiért nem kellemes, a megoldás egy hamis orgazmus, és máris vége.
A férfiegót növeli, ha a nőnek örömet tud szerezni. Ezt a nők is tudják, és amikor érzik, hogy az orgazmus nem következik be, inkább mímelnek egyet, így elismerik a férfi teljesítményét.
A nők többsége nem képes hüvelyi úton elérni az orgazmust. E miatt inkább eljátsszák, hogy elértek a csúcsra. Ez nem jó megoldás, jobb erről beszélni, hiszen a klitoriális orgazmushoz is hozzásegíthet a partner. A nők kiváló színészek. Olyan élethűen tudják eljátszani az orgazmust, hogy a partnernek többnyire fel sem tűnik.
A kutatók szerint a legtöbb hamis női orgazmus oka az, hogy sokan nem képesek a hüvelyi orgazmusra. A helyett azonban, hogy ezt a partnerükkel megbeszélnék, inkább eljátsszák a csúcspontot. Fedezzétek fel egymás testét. Próbálj rájönni, hogy neki mi okoz örömöt, kérd, hogy mondja el, hogy jó neki.
A legegyszerűbb módja annak, hogy egy nő megtanulja, hogyan tud eljutni a csúcsra, a maszturbáció. A saját felfedezésének eredményeit megoszthatja a partnerrel, így biztosra vehető a siker az ágyban.
A kölcsönös maszturbáció is hozzásegíthet egymás közelebbi megismeréséhez. Ez egy nagyon szexi módja annak, hogy rájöjjünk, hogy a partnerünk hogyan tud legkönnyebben a csúcsra jutni.
Csináld magad. Közösülés közben a nő izgathatja a csiklóját, így a behatolásos szexet és a maszturbációt ötvözve érhettek el sikert.
Ligeti Anna

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől.
Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak:
Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson
Hatóság: OGYÉI
A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Az a tartalom, amelyet most meg akarsz nyitni, a jelenleg hatályos, 2010. évi CLXXXV. törvény szerint a IV. kategóriába tartozik. Oldalunkon edukációs célú, szexuális tartalmú anyagokkal is találkozhatsz.